Elon Musk éppen most bonyolítja meg Donald Trump életét

Szerző: Aradi Péter
2022.05.14. 08:20

Te mit szeretnél, szupererőt vagy szupergyorsaságot? Inkább láthatatlan lennél, vagy inkább repülnél? Inkább lennél gazdag, vagy inkább lennél híres? Inkább keresnél egy rakás pénz, vagy inkább lennél az Egyesült Államok elnöke? Megint.

Elon Musk éppen most bonyolítja meg Donald Trump életét

Gyerekként játékból biztos sokan megkapták ezeket (vagy nagyon hasonló) kérdéseket, és szinte biztos, hogy fel is tették ezeket, és most itt van Donald Trump, akinek legalább az egyik kérdésen érdemes átrágnia magát.

Nem mintha ne jöhetne össze neki egyszerre akár mindkettő is, de azért érdemes elgondolkodni rajta. Elon Musk ugyanis éppen az utóbbi hetekben teszi az életet – ha olyan őrülten azért nem is, de azért – jóval bonyolultabbá.

Ahogy mondani szokták, a pokolra vezető út is a jószándék kövével van kikövezve. Csakhogy Muskot – állítson bármit – még csak

nem is a jószándék vezéreli, amikor meg akarja venni a Twittert.

És bár akadnak gondok a felvásárlás körül, május 13-án, pénteken például a milliárdos bejelentette, hogy átmenetileg felfüggeszti az üzletet, mert ha jól értjük a dolgot, egyáltalán nincs meggyőződve róla, hogy a kamuprofilok tényleg a felhasználóbázis mindössze 5 százalékat teszik ki, bizonyos kérdéseket már feltettek, bizony bogarakat már elültettek a fülek mögött.

Mindent a szólásszabadságért

A Twitter igazgatótanácsa április 25-én hétfőn elfogadta Musk 44 milliárd dolláros ajánlatát. „A szólásszabadság a működő demokrácia alapköve, a Twitter pedig a digitális főtér, ahol az emberiség jövője szempontjából létfontosságú kérdésekről vitatkozni lehet” – közölte Musk a bejelentést követő nyilatkozatában.

„A Twitter minden eddiginél jobbá szeretném tenni azáltal, hogy új funkciókkal bővítem, a bizalom növelése érdekében az algoritmusokat nyílt forráskódúvá teszem, legyőzöm a spambotokat [olyan programokat, amik kéretlen tartalmat terjesztenek], és minden embert elfogadok.”

„A Twitterben óriási lehetőségek rejlenek – alig várom, hogy a céggel és a felhasználók közösségével összedolgozva ezeket kiaknázhassuk” – közölte Musk.

A hétfői felvásárlás után a cég vezérigazgatója, Parag Agrawal kiállt a közösségi oldal alkalmazottjai elé, hogy válaszoljon a kérdéseikre, és kicsit megnyugtassa őket, azonban szinte egyetlen kérdésre sem tudott érdemben reagálni. Sőt, a Reuters beszámolója szerint, aminek riportere részt vehetett ezen a megbeszélésen, Agrawal is őszintén bevallotta, fogalma sincs, mi lesz. Az egyetlen konkrétum, ami elhangzott állítólag, hogy nem terveznek elbocsátásokat, és ezt Bret Taylor, a Twitter igazgatótanácsának elnöke is megerősítette.

A gyűlésen feltették Agrawalnak a kérdést, hogy Donald Trump volt amerikai elnök visszatérhet-e a platformra, ha Musk átveszi az irányítást. Agrawal akkor még erre sem tudott válaszolni.

Trumpot, illetve Trump fiókját még

2021. január 9-én, szombaton, magyar idő szerint hajnali fél egy körül függesztették fel végleg.

A közösségi oldal képviselői azzal indokolták a döntést, hogy az egykori amerikai elnök előző napon újabb két bejegyzésével is megszegte az oldal szabályzatát.

A szombati végleges felfüggesztés azután következett, hogy a közösségi oldal csütörtök hajnalban már 12 órára kizárta Trumpot a fiókjából, miután az egykori elnök szerdán, mialatt a hívei betörtek az amerikai törvényhozás, a Kapitólium épületébe, már három posztjával is megszegte a szabályzatot.

Mint emlékezetes, január 6-án a Trump által feltüzelt, erőszakos szélsőjobboldali tüntetők betörtek az amerikai törvényhozás épületébe, hogy megakadályozzák Joe Biden elnökké választásának ott zajló, úgynevezett certifikációs eljárását.

Trump, akinek látszólag szent meggyőződése volt, hogy elcsalták az elnökválasztást, aznapra Washingtonba hívta a híveit, akik sok esetben felfegyverezve érkeztek, majd a beszédjében arra biztatta őket, hogy vonuljanak vonuljanak a Kapitóliumhoz, és felhívta a figyelmüket, hogy csak erő felmutatásával szerezhetik vissza a hazájukat. Az ostrom alatt öt ember, köztük egy rendőrtiszt vesztette életét, és 138 rendőr sérült meg.

A végleges kizáráshoz vezető két tweetjében a cég indoklása szerint Trump azt sugallta, hogy a követői – köztük azok is, akik megrohanták a Kapitóliumot – amerikai hazafiak, és a szövegei arra engedtek következtetni, hogy továbbra sem hajlandó a hatalom rendezett átadásra.

A fiók felfüggesztése után Donald Trump Jr. úgy reagált – szintén a Twitteren –, hogy szerinte meghalt a szólásszabadság, illetve hogy szerinte máris Orwell 1984-ében élünk.

Trump ugyan még megpróbálta kijátszani a tiltást azzal, hogy létrehozott egy újabb fiókot, aztán próbálkozott azzal is, hogy a mindenkori amerikai elnök fiókjával posztolt sőt, a kampánycsapata néhány tagjának fiókjaival is megpróbálta kikerülni a kizárást, azonban minden hiábavaló volt. Előbbi esetben villámgyorsan törölték a posztját, amiben egyébként szintén a szólásszabadság betiltásáról panaszkodott, utóbbi esetekben pedig törölték a fiókokat is.

Vissza megint Elon Muskhoz

Musk 2022. március 26-án szombaton arról tweetelt, hogy komolyan elgondolkodott azon, hogy létrehozzon egy új közösségi média platformot, miután egy nappal korábban, pénteken már azon merengett, hogy szerinte

a szólásszabadság elengedhetetlen a működő demokráciához,

és feltette a kérdést a 80 millió követőjének, szerintük a vállalat mennyire osztja ugyanezt az alapelvet.

A milliárdos azt is hozzátette, hogy mindenki fontolja meg a válaszát, mert a szavazás eredményének komoly következményei lesznek. A szavazók 70 százaléka mondta azt, hogy a Twitter nem biztosítja a szólásszabadságot.

Nem is kellett több, egy héttel később, április 4-én aztán Musk bejelentette, hogy megvette a Twitter részvényeinek 9,1 százalékát, amivel máris ő lett a cég legnagyobb külső részvényese, egy hónappal később pedig már azon volt, hogy megszerezze az egész céget.

Az üzletember szólásszabadság melletti harca egyébként még 2018 nyarára nyúlik vissza, amikor lepedofilozta a Thaiföldön gyerekeket egy sötét barlangból kimentő búvárt, mert az hülyeségnek tartotta Musk ötletét, miszerint legyártatott volna egy minitengeralattjárót, és azzal hozta volna volna ki a gyerekeket.

Ezután a búvár, Vernon Unsworth rágalmazási pert indított Musk ellen, amin már az sem segített, hogy az üzletember elnézést kért és megjegyezte: Dél-Afrikában, ahol felnőtt, a lepedofilozás gyakori sértés volt, ezért használta ő is. Musk később azt vallotta:

a pedofilozós tweetet nem kellett volna szó szerint érteni.

Az aztán külön emlékezetes volt, hogy magyar kormánypolitikusok úgy általában populista politikusi körökben is ritkán látott bugyuta posztokkal ünnepelték a felvásárlást.

Az amerikai milliárdost üdvözölte többek között Varga Judit, aki mint írta, csak remélni tudja, hogy Twitter olyan online tér lesz, ahol a politikai hovatartozástól teljesen függetlenül mindenki elmondhatja majd a véleményét.

A bajnok viszont kétségtelenül Orbán Balázs volt, aki arról posztolt, hogy most, hogy Musk megvette a Twittert, végre leírhatja, hogy miben hisz: istenben, családban, országban, és miben nem hisz: világállamban, illegális bevándorlásban és genderpolitikában.

Az egy dolog, hogy azért, mert bejelentették az adásvételt, nem lesz azonnal Muské a Twitter.

A teljes átvétel a felek szerint 2022 végére fog csak megtörténni,

ha Musk mindent rendben talál, és tényleg rábólint az üzletre.

A másik dolog viszont, amit azért mindenki – tényleg mindenki – sejthetett, hogy Musk nem puszta jó szándékból vásárolta meg a Twittert, hanem tényleg komoly tervei vannak vele. A New York Times egyik cikke szerint Musk szeretné, ha 2028-ra megközelítené a platform felhasználóinak száma az egymilliárdot, aminek eléréséhez évente 26 százalékkal több felhasználónak kéne érkeznie a Twitterre. Ráadásul Musk, mint a Telex írja, 69 millió fizető felhasználót is szeretne az oldalon látni.

A New York Times beszámolója szerint Musk mindemellett valahogy minél előbb nyereségessé is tenné a céget, és szeretné, hogy a Twitter éves bevétele elérje a 26,8 milliárd dollárt, ami több mint ötször annyi, mint a jelenlegi 5 milliárd dolláros bevétel.

És akkor újra Donald Trump

Ha volt ember, akinek úgy hiányzott most Musk meg az ő csoda Twitterje, mint egy tökön rúgás, akkor az maga Donald Trump volt. Trump még 2009. május 4-én kezdett twitterezni, az első tweetjében pedig azt jelentette be, hogy aznap este David Letterman showjában fog szerepelni. Az azóta eltelt időben összesen 56 571 posztot osztott meg, de mint láttuk, 2021-ben nagyot fordult a világ.

Az egykori amerikai elnök 2021 őszén bejelentette, hogy saját platformot hoz létre. Előtte is indított már egy blogot, mint korábban írtuk, az 29 nap után kifulladt. Február 21-én viszont elindult az új vállalkozás, a Truth Social, amit az egykori elnök fia Twitteren is bereklámozott azzal, hogy készüljön mindenki, mert eljött az igazság ideje.

Az Anonymous hekkercsoport egyébként már korábban gyorsan feltörte a tesztfázisban lévő platformot, és Trump nevében kiposztolt egy éppen ürítő malacot.

A médiaapp egyébként kiköpött mása a Twitternek, csak éppen nem tweeteknek, hanem truth-oknak hívják a bejegyzéseket.

Bár a Truth Social egyelőre – ahogy mondani szokták – nem robbantotta föl az internetet, már április elejére elérte az egymillió letöltést, és Trumpnak már akkor 835 ezer követője volt, ami igaz, kevesebb mint 1 százaléka az egykori twitteres követőinek a számának, és eddig mindössze csak egy bejegyzést osztott meg, a befektetőket ez nem érdekelte.

Trump a Forbes szerint máris 430 millió dollárral növelte a vagyonát,

ami becslések szerinte a 2021-es 2,4 milliárd dollárról 3 milliárd dollárra tehető.

Érdekesség, hogy az elnöksége alatt – főleg a járványnak köszönhetően – az ingatlanokkal kereskedő Trump több mint egymilliárd dollárt vesztett a vagyonából, úgyhogy most nagyon is kapóra jön neki, hogy új címet szerezhetett. A 75 éves Donald Trump akarva akaratlanul, megint feltalálta magát, és az egykori ingatlanbefektető, majd médiaszemélyiség – aki egyébként állítólag egy emailt sem tud elküldeni – új szerepben találta magát mint technológiai vállalkozó.

Musk viszont jól bekavart. A Digital World Acquisition Corp. nevű speciális célú felvásárlási társaság – ami éppen összeolvadni készül a Truth Socialt is működtető Trump Media & Technology Grouppal – részvényei Muskék bejelentésére kapásból 13 százalékot vesztettek az értékükből.

Musk egy május 10-i konferencián azt mondta, hogy ha lezárult a cég megvásárlása, akkor visszaállítaná Trump fiókját. A milliárdos már korábban is beszélt arról, hogy a Twitternek óvatosabban kéne eljárnia az állandó kitiltásokkal, a konferencián ehhez még azt tette hozzá, hogy szerinte a cég hibázott, amikor 2021 januárjában kicsapta a volt elnököt a platformról.

Jack Dorsey, a Twitter társalapítója pedig még aznap, május 10-én egy tweetben megerősítette Muskot, hogy szerinte sem lenne szabad véglegesen kitiltani felhasználókat. Mint mondta, ez az ő kudarcukat jelenti csak, és egyébként sem működnek.

Trump egyébként már két héttel korábban, április 25-én – amikor kiderült egyébként, hogy Musk megveszi a platformot – kijelentette a CNBC egyik műsorában,

nem fog visszatérni a Twitterre,

mert bár kedveli Muskot és kiváló egyéniségnek tartja, nagyot csalódott, ahogy a Twitter bánt vele.

Musk viszont érezhetően nagyon szeretné, ha Trump visszatérne, mert ő volt az egyik motorja az egésznek. És ha valamit Musk nagyon szeretne, mint azt folyton láthatjuk, akkor azt el is éri.

Csakhogy Donald Trump nagyon makacs ember hírében áll. Mi lesz itt? Mi történik akkor, amikor egy megállíthatatlan erő találkozik egy elmozdíthatatlan tárggyal?

Azt sem árt, persze, megjegyezni, hogy azért Trump sem azzal csinált politikai karriert, hogy végig következetesen tartotta magát az elvihez és a kijelentéseihez.

A CNN szerint például, bár Trump egyelőre elkötelezett a Truth Social mellett,

arról kérdezgeti a környezetében lévőket, hogy ne csatlakozzon-e mégis a Twitterhez, 

mielőtt elindulna a 2024-es elnökválasztáson, a platformon ugyanis több mint 80 millió felhasználó várja.

Azért van most faramuci helyzetben az egykori elnök, mert ha kitart a Truth Social mellett, akkor a befolyásából veszít, amin akár az elnöki kampánya is múlhat, ha visszatér a Twitterhez, akkor pedig megint pénzt.

Ismerős ez a szöveg? Ha nem, akkor még nem iratkoztál fel az Azonnali Reggeli fekete című hírlevelére, ahol először megjelent. De most itt megteheted! Ha pedig hozzászólnál vagy vitatkoznál vele, írj nekünk!

NYITÓKÉP: Shealah Craighead, Fehér Ház / Flickr

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek