Megérkezett az oroszok első válasza a finn NATO-csatlakozási kérelemre

Szerző: Aradi Péter
2022.05.13. 19:10

A finnek valószínűleg fel voltak azért készülve a dologra.

Megérkezett az oroszok első válasza a finn NATO-csatlakozási kérelemre

Oroszország ezen a hétvégén felfüggeszti az áramszolgáltatást Finnországnak – közölte az egyik orosz beszállító május 13-án, pénteken, miután a finn köztársasági elnök és a finn miniszterelnök egy nappal korábban, május 12-én közös nyilatkozatot adtak ki, hogy Finnország csatlakozni szeretne a NATO-hoz.

„Kénytelenek vagyunk május 14-től felfüggeszteni az áramimportot”

– jelentette be a RAO Nordic nevű cég, ami az Inter RAO nevű orosz állami energiaholding leányvállalata.

A közleményükben arra is kitértek, hogy nem kaptak kifizetést a májusban eddig eladott mennyiségért sem. Azért hozzáteszik, hogy remélik, hamarosan javulni fog a helyzet, és a kereskedelem újraindulhat.

Ahogy korábban írtuk, Sauli Niinistö elnök és Sanna Marin miniszterelnök május 12-én hivatalosan is bejelentette, hogy úgy látják, mind a NATO-tagországok, mind pedig Finnország számára is előnyös lehet a skandináv ország lehetséges NATO-tagsága, ezért

haladéktalanul szeretnék kérni a felvételüket a szövetségbe.

Finnország eddig katonailag semlegesnek számított, azonban miután Oroszország 2021 végén hatalmas csapatmozgósításba kezdett az ukrán–orosz határ környékén, majd február 24-én megtámadta Ukrajnát, az eddigi NATO-hoz való közeledése felgyorsult.

A svéd és a finn miniszterelnökök többször is egyeztettek egymással, a héten pedig a brit kormányfő, a szintén NATO-tag Boris Johnson is látogatást tett Stockholmban és Helsinkiben.

Oroszország egyébként korábban azt nyilatkozta, politikai és katonai következményekkel járna, ha a két skandináv állam csatlakozna a katonai szövetséghez, emellett az atomfegyverek telepítését sem zárta ki.

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő pedig már aznap,

május 12-én sajnálatosnak nevezte a finnek lépését,

ami szerinte okot ad a részarányos válaszlépésre, amiről egészen idáig nem lehetett sejteni, vajon mi lehet.

Egy finn lap, az Iltalehti, névtelen forrásokra hivatkozva később, még szintén 12-én azt írta, hogy a vezető finn politikusokat arról tájékoztatták, hogy a Gazprom már másnap, május 13-án leállíthatja a gázszállítást, amiről viszont egyelőre nem tudni semmit.

A dologhoz tudni kell, hogy a finn energiafelhasználásnak mindössze az 5%-a gázalapú, és annak is csak a kétharmada orosz eredetű, szóval ezzel aligha sebeznek nagyot az oroszok rajtuk.

NYITÓKÉP: jplenio / Pixabay

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek