Kilépett a Jobbikból az elnökválasztáson alulmaradó Stummer János

2022.05.10. 08:52

A pártelnök-választáson alulmaradt Jakab Péterrel szemben, akit korábban többször is kritizált.

Kilépett a Jobbikból az elnökválasztáson alulmaradó Stummer János

Május 10-én Facebook-oldalán jelentette be Stummer János, a Jobbik egykori országgyűlési képviselője, hogy

kilép a Jobbikból, mert szerinte a párt nem azon az úton halad tovább, ami „a hazám jövője szempontjából üdvös”.

Mint a közleményben fogalmaz, a szombati tisztújító kongresszuson hatalmas többséggel ismét megválasztott Jakab Péter és a meg nem nevezett szűk környezetének politikáját Stummer eddig is távolságtartással kezelte, viszont a továbbiakban nem kíván közösséget vállalni a Jobbikkal, ahol 13 éve, tehát már jóval a néppártosodás előtt is politizált.

Az egykori parlamenti képviselő azt ígéri, továbbra is foglalkozni fog a közügyekkel,

ugyanakkor új pártot vagy mozgalmat nem fog alapítani.

Mint ismert, miután Vona Gábor a 2018-as választási eredmények miatt lemondott, már több exjobbikos is pártot alapított: az első párt a Jobbik korábbi radikális irányát továbbvivő Mi Hazánk volt, ami idén bejutott a parlamentbe, viszont a választáson nem indult el a Bencsik János-féle Polgári Válasz, a Varga-Damm Andrea által fémjelzett Reformerek, illetve a Jobbikot és a Mi Hazánkat is megjárt Volner János a napokban a korábban magát atlantista irányvonalúnak bemutató Volner Pártot átnevezte Huxit Pártra.

Stummer közleménye végén diplomatikusan minden jót kívánt azoknak, akiket a Jobbikban mint közösségben megismert.

Stummer János még 2009-ben lépett be a pártba, 2017 és 2018 között a párt budapesti elnöke volt, majd 2018-ban listáról szerzett mandátumot. A Jakab Pétert megelőző Sneider Tamás-érában alelnök volt, 2019 decemberétől pedig a parlament nemzetbiztonsági bizottságának az elnöki tisztségét is ellátta, amit mindig a legnagyobb ellenzéki párt egy képviselője visel.

2014-ben, 2018-ban és 2022-ben sem sikerült egyéniben mandátumot szereznie az országgyűlési választásokon: 2014-ben és 2018-ban is az Erzsébetváros székhelyű Budapest 5-ös számú egyéni választókerületben indult – 2010-től egyébként az erzsébetvárosi önkormányzat tagja volt –, azonban egyéniben nem nyert, míg 2022-ben már a Békéscsaba székhelyű Békés megye 1-ben indult, ahol közel háromezer szavazattal maradt alul a Fidesz–KDNP-jelöltjével, az inkumbens Herczeg Tamással szemben.

A 2022-es választási vereség után bírálta a pártot, illetve Jakab Pétert, mert szerinte

a választás után a párt vezetése önreflexió helyett bűnbakokat keresett, 

ezért úgy döntött, megméretteti magát Jakab Péter kihívójaként a párt tisztújító kongresszusán. Stummer azzal az ígérettel indult el, hogy radikálisan megújítaná a pártot, azonban a kongresszus végül a regnáló Jakab Péternek szavazott ismét bizalmat, méghozzá igen nagy fölénnyel: Jakabra a küldöttek 71,4 százaléka szavazott, míg Stummerre csak 27,8 százalékuk.

NYITÓKÉP: Stummer János / Facebook

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek