Hogyan pörgött néhány székely hokis himnuszéneklése (ami lehet meg sem történt) miatt maximumra megint a romániai magyarellenesség?

Szerző: Kulcsár Árpád
2022.05.10. 20:42

Miniszterek mennek egymásnak. És akár koalíciós válság is jöhet. Az Azonnalinak nyilatkozó Csoma Botond frakcióvezető reméli, hogy azért az nem lesz.

Hogyan pörgött néhány székely hokis himnuszéneklése (ami lehet meg sem történt) miatt maximumra megint a romániai magyarellenesség?

Akár koalíciós válsághoz vezethet keleti szomszédunkban az,, hogy nemrég a Románia-Magyarország jégkorongmérkőzésen a szlovéniai világbajnokságon a romániai hokisok fele, akik romániai magyarok, a 2 - 4 arányban elveszített mérkőzés végén a magyar szurkolók lelátója előtt maradtak, és (egyes információk szerint) elénekelték a székely himnuszt.

Azért kell rögtön ezzel a bizonytalansággal kezdeni, mert az egyetlen jelenlevő romániai sporttudósító szerint például a székelyek egyáltalán nem énekeltek a szurkolókkal, mindössze a pályán maradtak közben leróni feléjük a tiszteletüket. A jégkorong mérkőzéseken ugyanis csak a győztes válogatott himnuszát éneklik el.

Az ügyben a szélsőséges AUR párt egyik legmagyarellenesebb parlamenti képviselője, a hírhedt Dan Tanasă szólalt meg először, és azt kifogásolta, hogy Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, a jégkorongszövetség volt elnöke a magyar szurkolók közt volt a lelátón.

Tánczos azzal védekezett, hogy más romániai szurkolók is ültek ott, tőle pár méterre szurkolt egy román család, akik mindannyian a román válogatott mezét viselték. Hozzátette, hogy ő kedvenc csapata, a román bajnok Csíkszeredai Sportklub mezét viselte.

Igen ám, csakhogy nem az AUR volt az egyetlen, aki felháborodott a himnuszéneklésen és Tánczos elhelyezkedésén. Az RMDSZ koalíciós partnerei közül is sokan beszálltak a székelyhimnusz-ellenes kórusba. Az ügyben megszólalt például Sorin Grindeanu román közlekedési miniszter, miniszterelnökhelyettes, volt román szociáldemokrata miniszterelnök is, aki

„gyalázatosnak” nevezte a román válogatott magyar nemzetiségű tagjainak cselekedetét, hogy elénekelték az „úgynevezett székely himnuszt” a román nemzeti mezben. Szerinte ez Románia és a románok iránti tiszteletlenség jele. Azt kérte a szakszövetségtől és Novák Eduárd sportminisztertől, hogy büntesse meg a játékosokat.

Novák a Facebookon válaszolt, tisztázta, hogy a hokiválogatott nem a román himnusz helyett énekelte a székely himnuszt a Ljubljanában rendezett jégkorong-világbajnokságon,és kitért a szabályzatra, miszerint a vesztes csapat himnuszát nem éneklik. „A meccs után a szurkolók elkezdték énekelni ia székely himnuszt, ehhez csatlakoztak a válogatott magyar játékosai. A székely himnusz egy olyan értéke Románia magyar kisebbségének, tehát a sportolóknak is, amely nem irányul sem a román közösség, sem Románia ellen. Ez a botrány nem a székely himnuszról, hanem a tiszteletlenségről szól” - írja.

A PSD elnöke, Marcel Ciolacu is megszólalt,

ő az ukrajnai háború összefüggésében „tűrhetetlen provokációnak” nevezte a himnuszéneklést.

Kijelentette: biztos benne, hogy a koalícióban megtárgyalják az ügyet.

Az oroszországi kontextus nemcsak itt jött elő, hanem kedd délután a plénum után az AUR vezetője, George Simion megjelent Csoma Botond RMDSZ-frakcióvezető sajtótájékoztatóján, és a maga stílusában (azaz Facebook-előzés közben, kiabálva) elkezdte számon kérni Csomát Tánczos miatt, és azt kérte, hogy ott azonnal énekelje el a román himnuszt, mire válaszul

az RMDSZ képviselője azt mondta Simionra, hogy ő orosz ügynök.

Az akció itt, 1:40-től látható.

Megkérdeztük Csoma Botondot, számít-e arra, hogy mélyül a koalíciós válság az ügy kapcsán. Romániában ugyanis jelenleg nagykoalíciós kormány van, a Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség együtt irányítják az országot. A

„Remélem nem mélyül el, bár jelen pillanatban nehéz megmondani. Remélem a koalíciós partnerek is rájönnek, hogy indokolatlanul álltak be mások táncába” -

utalt Csoma arra, hogy az AUR kezdte el az egész botrányt. Egyébként a nemzeti liebrálisok közülis érkezett támadás, de ezeddig még nem kormányzati szinten, „csupán” egyik alelnökük, Adrian Cozma kérte azt Nicolae Ciucă miniszterelnöktől, váltsa le tisztségéből Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert, amiért a nézőtér magyar szektorában nézte végig a mérkőzést.

Csoma Botond úgy látja, még elemzésre van szükség arra nézve a Szövetségen belül, hogy miért pont most történt meg a magyarellenesség felvillanása a koalíción belül. „Én eddig a koalícióban nem láttam semmilyen magyarellenes megnyilvánulást, és miért pont a miniszterelnök-helyettes Grindeanutól, nem tudnám megmondani, de hogy az RMDSZ tagja a koalíciónak, csakis azért van, mert van egy bizalom felé, hiszen a számokat tekintve nem lenne ránk szükség a parlamenti többséghez” – mondja az RMDSZ frakcióvezetője.

Kérdésünkre, hogy nem túlzás-e Simiont orosz ügynöknek nevezni, Csoma azt mondta, hogy nem, a múltban is merültek fel már kérdések az AUR finanszírozásával és megjelenésével kapcsolatban, és azzal, hogy bizonyos médiumokon, például a Sputnikon állandóan jelen voltak.

Megkérdeztük Csoma Botondot arról is, hogy az orosz invázió kezdete óta sérülékenyebbnek látja-e a magyar kisebbség helyzetét.

„Ettől az incidenstől eltekintve nem láttam semmilyen magyarellenes felszólalást sem a kormányban, sem a parlamentben, az RMDSZ egyértelműen elítélte az orosz agressziót, többször is megtettük ezt. Most persze behozták egyesek az autonómiát és Ukrajna helyzetét, de én mindenkinek elmondom, hogy disztingválni kell:

az, hogy Székelyföld és a székely himnusz létezik, egy kulturális identitás kérdése, az autonómia pedig egy olyan törekvés, amit 1990 óta az RMDSZ felvállal, de kizárólag demokratikus eszközökkel és párbeszéd útján kívánja ezt megvalósítani.

De most csak a hátsó ajtón keresztül próbáltak Ukrajna kérdését felhozni, a politikai kommunikátorok elsősorban nem ilyen kontextusban beszéltek. Nekik a fő üzenet az volt, hogy sértő a románok és Románia számára, hogy a székely játékosok elénekelték a székely himnuszt. Mi az RMDSZ-ben arról próbáljuk meggyőzni őket, hogy a székely himnusznak semmilyen sértő üzenet nincs” – mondja a parlamenti képviselő.

NYITÓKÉP: Magyar Jégkorong/Facebook

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek