Sima győzelemmel készül a jövő heti erőfelmérőre a CDU

2022.05.09. 09:55

Schleswig-Holsteinban biztos volt, hogy a helyi CDU-t vezető Daniel Günther szerzi a legtöbb szavazatot, de a CDU tarolt: 35 körzetből 32-ben ők szerezték a legtöbb szavazatot. Kérdés, a CDU mostani eredményét jövő héten meg tudja-e ismételni a párt Észak-Rajna-Vesztfáliában.

Sima győzelemmel készül a jövő heti erőfelmérőre a CDU

Május 8-án tartottak Németország legészakibb tartományában, Schleswig-Holsteinban tartományi választásokat, ahol az eredmények kapcsán semmi meglepetés nem történt: a 2005-ös választások óta eddig minden tartományi választáson a CDU nyert, ez pedig most sem lett másképp,

a Daniel Günther vezette helyi CDU a listán szerzett 43,4 százalékkal, míg a 35 egyéni körzetből 32-t behúzva még túl is szárnyalta az elvárásokat,

mivel a választások előtti utolsó közvélemény-kutatásokban 36-39 százalékra mérték az inkumbens Günthert és pártját. A legutóbbi, 2017-es választásokhoz képest 11,4 százalékponttal többet kapott a párt, ami 9 új mandátumot jelent az egykori Merkel-pártnak.

A szavazatok megszámlálása után így fog kinézni a tartomány 69 fős törvényhozása:

  • jobbközép, konzervatív CDU 34 mandátum (+9 mandátum 2017-hez képest);
  • ökobaloldali Zöldek 14 mandátum (+4 mandátum);
  • balközép SPD 12 mandátum (-9 mandátum);
  • centrista-liberális FDP 5 mandátum (-4 mandátum)
  • a dán és fríz kisebbség jogaival foglalkozó Dél-Schleswigi Választószövetség 4 mandátum (+1 mandátum).

Azaz a CDU mindössze egy mandátummal maradt le a többséghez szükséges 35 mandátumról, viszont a 2017-ben először itt megvalósult Jamaica-koalícióval – azaz a Zöldekkel és az FDP-vel kiegészülve – megmarad a többség.

Ugyanakkor nem tudni, hogy Güntherék kivel tervezik a folytatást, a kényelmes többséghez még a borzalmasan szereplő FDP is elég lehet juniorpartnerként, de még a regionális Dél-Schleswigi Választószövetséggel kiegészülve is, ha nem is annyira kényelmesen, de meg lenne a többség,

azaz Güntherék előtt elég sok opció van az asztalon.

Hatalmas SPD-esés, kiesett az AfD

Németország legészakibb tartományában a CDU még mindig egy sikeres pártnak számít, bár a 2021-es szövetségi választásokon itt is az SPD szerezte a legtöbb szavazatot – akkor listán Scholzékra a választók 28 százaléka szavazott, míg a CDU-ra 22 százalékuk. A Zöldek szinte megismételték a tavaly szeptemberi választáson elért eredményüket, akkor is a szavazatok 18,3 százalékát szerezték meg, az FDP megfelezte szavazóit, és a keletnémet tartományokban erős AfD és a Linke most nem érte el az ötszázalékos küszöböt – igaz, a Linkének ez már legutóbb sem sikerült.

A mostani eredmények mögött alapvetően két ok húzódik meg: a tartomány miniszterelnöke, Daniel Günther még a nem CDU-szavazók között is igen népszerű, míg az Olaf Scholz vezette kormány ukrajnai háborúra adott válaszaival nem mindenki ért egyet – bár Németországban nagyon sok értelmiségi egyetért Scholz szerintük pragmatikus hozzáállásával.

Erre még rájött, hogy az SPD miniszterelnök-jelöltjét, Thomas Losse-Müllert sokan annyira nem is ismerték, így

azok, akik 2017-ben és a tavalyi szövetségi választáson még leszavaztak az SPD-re, inkább el se mentek szavazni.

Ennél viszont sokkal elégedetlenebbek lehetnek az AfD-nél, ami a 2017-es választáson újoncként meglepetésre 5,9 százalékkal bejutott – most még az öt százalék se jött össze, mindössze 4,4 százalék jutott Jörg Nobiséknak, így kiestek a parlamentből.

Győzelmi pályára állhat-e a CDU?

Annak ellenére, hogy Günther inkább a CDU centrista, merkeli vonalát erősíti, a CDU pártelnöke, Friedrich Merz próbálja meglovagolni a győzelmet, hogy ezzel is feledtesse a legutóbbi Saar-vidéki bukást és megmutassa:

a CDU még képes győzni az ő vezetésével is.

Hogy ezt mennyire sikerül az új pártelnöknek elhitetni párttársaival és a CDU választóival – pláne, hogy míg Günther inkább az integratív politika, addig Merz a konfrontatív politika híve, így a mostani siker inkább Günther országos ismertségét és a párton belüli elismertségét erősíti –, majd csak a jövő dönti el, de a választás estéjén Merz Twitter-oldalán úgy fogalmazott, Günther mostani győzelme elősegítheti, hogy jövő héten Észak-Rajna-Vesztfáliában is ismét a CDU diadalmaskodjon,

a szövetségi választásokig a CDU bukott kancellárjelöltje, Armin Laschet által vezetett tartományban pedig jelenleg fej-fej mellett van az SPD és a CDU.

Az összes közvélemény-kutatás hibahatáron belüli különbséget mér a két párt között – a legutóbb, május 5-6-án készített kutatás szerint a CDU-t jelenleg 30 százalékpontra mérik, míg az SPD-t 28 százalékpontra, utánuk a Zöldek jönnek 18, majd az FDP és az AfD 7-7 százalékponttal.

Így leginkább az a nagy kérdés, hogy ki szerzi meg a legtöbb szavazatot, és a Schleswig-Holsteinban már levizsgázott Jamaica-koalíció vagy jelenleg a szövetségi szinten közösen kormányzó közlekedésilámpa-koalíció fog megvalósulni a május 15-i választás után.

NYITÓKÉP: Daniel Günther (balra) és Friderich Merz (jobbra). FOTÓ: Friedrich Merz / Facebook

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek