Vizsgálat indult a védett forrás vizét saját telkére vezető alpolgármester ellen

Szerző: Kósa András
2022.05.08. 09:46

Laptársunk az Egri Ügyek írta meg az arcpirító pofátlanságot, talán lesz következménye az ügynek.

Vizsgálat indult a védett forrás vizét saját telkére vezető alpolgármester ellen

Ahogy laptársunk, az Egri Ügyek riportja nyomán korábban már beszámoltunk róla, hetek óta áll a bál a megye és az ország egyik legszebb fekvésű településén, ugyanis Szarvaskő (akkori) alpolgármestere egy önkormányzati tulajdonban lévő csővel terelte a saját telkére a közeli Margit-forrás vizét.

Nahóczki László – aki az Egri Erdészet egyik főerdésze is – azóta lemondott, az Egererdő Zrt. által küldött nyilatkozat szerint pedig az erdőgazdaság belső vizsgálatot indított.

„A természet károsítása, a természeti erőforrások kontroll nélküli kihasználása teljességgel összeegyeztethetetlen a Társaság működési alapelveivel és a Társaságnál dolgozóktól elvárt szakmai és emberi hozzáállással”

– írták az Egri Ügyeknek, hozzátéve, hogy vizsgálat időtartamára a terület kezelését végző Egri Erdészet vezetését azonnali hatállyal egy, az ügyben nem érintett szakember veszi át.

NYITÓKÉP: Szarvaskőben láttam, hallottam Facebook csoport.

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek