Ha semleges maradsz a politikában, azokat segíted, akik rosszat tesznek neked – a Kolumbiai Magyar Kör meghatározó tagja az Azonnalinak

Szerző: Kömlődi Ferenc
2022.05.07. 08:01

A Kolumbiai Magyar Kör egyik meghatározó személye, Varga Zsuzsa könyvtáros, jogász, önkormányzati képviselőjelölt, politikai aktivista 1980 óta él Kolumbiában, 1985 óta pedig Cartagenában. Az óváros egyik tetőteraszán, naplementekor készítettünk vele interjút, de ezúttal nem az itteni magyar közösségről, hanem életpályájáról és a dél-amerikai országról beszélgettünk.

Ha semleges maradsz a politikában, azokat segíted, akik rosszat tesznek neked – a Kolumbiai Magyar Kör meghatározó tagja az Azonnalinak

Hogy kerültél Kolumbiába, itt pedig Cartagenába?

1979-ben házasodtam össze egy Magyarországon tanuló kolumbiai fiúval, és már a nagyobbik, kilenchónapos lányommal jöttem ide 1980. december 7-én. Otthon tanultam, 21 éves voltam akkor.

Először Bogotába mentünk, mert ott élt Jorge családja, és annyi időt – hat évet – kellett ledolgoznia a kolumbiai kormánynak, amennyit Magyarországon tanult. Aztán jött egy hülye helyzet: a család akart egy üzletet nyitni, és akkora vita alakult ki, hogy Jorge 1985-ben kérte az áthelyezését. Több lehetőség volt: Neiva és mások, és Cartagena. Tehát öt évet éltem Bogotában, addigra már kilenc hónappal és egy héttel az érkezésünket követően megszületett Katika – Éva Katalin –, a második kislány is.

És végül hogy esett a választás Cartagenára?

A nagy családi balhé miatt el kellett jönnünk Bogotából, és én választottam Cartagenát. Mondtam, hogy ha itt macsóizmus van, és ha a férfi dolgozik, akkor dolgozzon, én meg megyek a lányokkal a tengerpartra. Ekkor még kicsivel kevesebb mint két év hiányzott Jorgenak, és a magyarországi visszatelepülés volt a cél. Gondoltuk, hogy a lányok ott tanuljanak, ott menjenek általános iskolába, ismerjék meg az európai rendszert.

Bogotában két évet dolgoztam a minisztériumnak megfelelő oktatásügyi titkárságon, és ottani kollégáim mondták, hogy

„Zsuzsa, Cartagenában keresnek könyvtárost, miért nem jelentkezem”.

Mondtam, jól van, de nem küldtem el a papírokat. Amikor másodszor jöttek elő vele, gondoltam, egye fene, elküldöm őket. Marisollal és Katikával, a munkahelyét előbb elfoglaló Jorge után megérkeztünk ide, és a következő héten volt a munkamegbeszélésem.

Kicsit rossz érzés volt az érkezés, mert a repülőgép mellett sétálva, érzed a meleget, és mondtam, na jó, menjünk messzebbre, mert ez már túlzás. Aztán rájöttem, hogy mindenütt ugyanolyan meleg van.

Eltávolodtunk a tengerparttól, mert végül az itteni meteorológiai szolgálat táborába mentünk. Amerikaiak tartózkodtak eredetileg a helyen, de teljesen szürreális látvány volt az egész: uszoda, szökőkúttal a közepén, körülötte meg parlag és hasonlók.

Kérdezem, hol mosnak itt, mondták, hogy ott, a csatornában. És hogy főznek? Asszonyom, megtanítom önt tábortüzet rakni

– válaszolta a sofőr felesége.

Nagyon ritkán volt villany, úgyhogy vettünk gáztűzhelyt. El tudod képzelni a bogotái összkomfortos, padlószőnyeges, melegvizes, mindennel felszerelt lakásunk után? Csajok, mondom, ez egy másik világ, de ez a kaland.

Aztán jött a probléma: elmentem a munkamegbeszélésre, és megkaptam az állást, egy hónappal később elkezdtem dolgozni. Úgy fogtak meg, hogy közölték: a gyerekeknek már van helyük az óvodában. Katika még túl fiatal volt hozzá, mert nem töltötte be a négyet, jogosan csak a következő évben járhatott, de közölték: „nem, asszonyom, nincs semmiféle probléma.” Harminchét éve dolgozom ott.

Ugyanabban a könyvtárban?

Közben változott, mert megalakult egy főiskola, ami most már egyetem, és így elkezdtük bővíteni a könyvtár nyitvatartási idejét. Szombaton is kinyitottuk, a főiskola is adott embereket hozzá. Volt egy kicsi könyvtárunk, majd építettek egy nagyon komplettet, és lett még egy harmadik is,

azaz tulajdonképpen három könyvtár igazgatójaként dolgoztam.

Mindegyik két műszakban üzemelt, műszakonként más alkalmazottakkal, műszakváltással, átadással-átvétellel. Ahol elkezdtem ott délelőtt, délután pedig a főiskolán voltam. Napi majdnem tizenöt óra, kicsit őrület, minden felelősség rám hárult. 2020-ban, a pandémia alatt ért véget ez az állapot.

Miért?

Az egyetemnek pocsékul ment, mert a diákok nem iratkoztak be. Felajánlottak egy kis végkielégítést, és mondtam, hogy rendben van. Harmincöt év rettentően sok, és a helyzetet is megértettem. Előfordul, hogy az emberek csak a pénzt nézik, de úgy döntöttem, így jó nekem, és bezártam ott. Az eredeti helyemen viszont változatlanul dolgozom.

Az ember azt mondja, könyvtár, igen, az, de fantasztikus programokat irányítottam.

Félünk a közösségi munkától, szegény közösségekben különösen, én viszont mindig belemásztam, mert szeretem hallgatni az embereket, beszélgetni velük,

és nem úgy állok hozzá, hogy megérkezett a tündérke, varázsol a varázspálcájával, és megold mindent. Nem. Hallgatom őket.

Mindig a pedagógusi metodológiát szerettem, és megkérdezem tőlük, hogy na, szerinted hogyan lehetne ezt és azt megoldani, hogy tudsz részt venni benne. Amikor beléptem a politikába, tudtam támaszkodni erre a tapasztalatra. Kérdezték is, hogy ott voltál a szegény negyedben, és nem raboltak ki. Nem, válaszoltam, mert az emberek tudják, miért vagy ott. Neked meg azt kell tudnod, hogy kivel mész oda először, és nyugodtnak kell lenned.

Fotó: Kömlődi Ferenc

Milyen volt Cartagena 1985 körül?

Nagyon szép és sokkal rendezettebb, mint most. Bocagrande igazi luxushely volt, aztán lerobbant.

Nekem Miami.

Most már miamisabb, de régebben Castillogrande-ban igazi nagy házak voltak kerttel. Sok közösséggel, sok programban dolgoztam, de előfordult, hogy egy-egy közösség tagjai, a gyerekek először jöttek a belvárosba.

Léteznek ugyanis láthatatlan határok, és például a fekete szülők, tanárok meghatározzák, és beleverik a gyerekekbe ezeket, mondják nekik, hogy „ez nem a te környezeted.”

Félnek attól is, hogy a gyerekeket megalázzák, de ez mindenkinek a saját döntése. Ma is így van. Elkezdték mondani, hogy nagyon rendetlenek stb. Ide figyeljetek, az tőlünk függ – válaszoltam.

Amikor a Getsemaniban működő Fototeca Historica volt tulajdonéppen a székhelyünk, egyszer rally-t szerveztem a gyerekeknek. Körbe kellett járniuk az egész Getsemani-negyedet, térképpel dolgoztunk. Hármas csoportokban mentek, előtte kiosztottuk a feladatokat. A rendőrségtől is kértem segítséget, hogy zárják le az utakat. Amikor először csináltuk, jött Uribe felesége, és hiába kértük a rendőri engedélyeket, senki nem válaszolt, mert a primera dámát kellett kísérniük.

Teljesen kiakadtam, hogy akkor mit csinálunk. Az ottani közösséggel addigra nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki, és voltak olyan eszközeik, amelyekkel felvonuláskor lezárják az utakat. Ezt tették nekünk is, egész Getsemanit lezárták. Két és félóra hosszat tartott az eseményünk, a végére iszonyatos dugók alakultak ki, és senki nem mondta, hogy miért. Úgy álltam hozzá, hogy ez a gyerekek foglalkozása, és nekik kell biztonságot nyújtani, ők tudják, mindenkinek meg kell várnia őket. Mindenki idegbajos lett – még a saját tanáraik is, akik velünk jöttek, de nem mehettek velük az utcára hanem a Fototékában kellett várni rájuk –, a gyerekek viszont élvezték.

Mindent meg kellett nézniük a negyedben, anélkül, hogy kimozdultak volna onnan. Mit ábrázolnak a főtemplom festményei stb. Érdekes kérdések voltak. Ötleteket is adtam nekik, hogy a kérdések alapján menjenek előbb erre, utána meg arra a helyre. Nem ezt csinálták, hanem elkezdtek jobbra-balra futkározni. Egyszerűen élvezték, és közben többet tanultak, mint akárki hinné.

Hogyan látod a kolumbiai oktatás jelenlegi helyzetét?

Szörnyű. A pandémia alatt a városokon kívüli iskolák teljesen internet nélkül maradtak.

Óriási botrány volt abból, hogy elloptak oktatásra szánt nagy pénzeket, amikből – úgy néz ki – most finanszírozzák az elnökválasztást (május 29-én lesz az első forduló – a szerk.), Fico, a Demokratikus Centrum, az Uribe-párt jelöltjének a kampányát.

Követik a pénz útját, és ez az infó szivárog vissza. Ezek a kenőpénzek.

Szörnyű, hogy a városokon kívüli iskolák ezért maradtak internet nélkül, pedig ez volt az egyetlen tanulási lehetőség.

Másik probléma, hogy nagyon megváltoztatták a tananyagokat, kivették a földrajzi és történelmi ismereteket. 

Tapasztalom, hogy ezek az ismeretek, finoman fogalmazva is elég hiányosak errefelé. Egy dolog, hogy csomó embernek fogalma sincs, merre van Magyarország, de például az ugyanezen a kontinensen lévő Tűzföldről sem tudják, hol van.

Igen, és nem csak az általános iskolások. Tartottam katonatiszteknek szemináriumot, és az első három kérdés után mondtam, hogy inkább nem megyek bele a földrajzba. Szerezzenek nekem világtérképet, és majd mutatom rajta. Különben nem tudtunk volna haladni.

Ha megkérdezed, mik a Kolumbiával szomszédos országok, Venezuelát tudják csak elmondani. De például, hogy Peking hol van… Vuhant a pandémia miatt most valamennyire sejtik. Ukrajna is valamennyire bekerült a köztudatba. Magyarországból Budapestet és a Kék Dunát ismerik.

Amikor a lányok betöltik a tizenötöt, az olyan, mint egy kis lagzi. Sokuk életében ez a legfontosabb esemény, ilyenkor „mutatják be” a társadalomnak, hogy már házasságra alkalmasak. Az eseményen nagyon fontos a zene, a keringő, a Kék Duna. 

Hogyan keveredtél kapcsolatba a politikával?

Mindig érdekelt, már Magyarországon is. Kicsi korom óta fontos volt az igazság, és ha valahol igazságtalanságot láttam, megjelentem ott. Az ember már ezzel a programmal jön világra. Amikor Bogotában az oktatásügyi titkárságon dolgoztam, ki kellett tölteni egy papírt a politikai beállítottságomról.

A konzervatív Belisario Betancur volt akkor az elnök, és kicsit furcsa és nagyon személyes kérdésnek tartottam, de mondtam: írják oda, hogy galánista vagyok. Magyarországon az 1948-ban meggyilkolt baloldali reformer Gaitánból írtam a szakdolgozatomat, és Galánban sok szempontból ráismertem, sokat átvett tőle (őt 1989-ben gyilkolták meg – a szerk.). A két éve meghalt Horacio Serpa is hasonló volt, kicsit úgy szónokolt, mint Gaitán.

Amikor idejöttem, nehéz volt, a gyerekek mellett rengeteget dolgoztam, de mindig érdekelt a politika, és zavart, hogy nem tudtam részt venni a választásokon, mert nem volt törvény arról, hogy az itt lakó, állandó vízummal rendelkező külföldiek szavazhatnak. Aztán kijött 1991-ben a kettős állampolgárságot megengedő új alkotmány, és bejelentkeztem rá, de elvesztek a papírjaim.

Ciki volt, még az Interpoltól is kellett igazolás, hogy nem köröznek.

Komoly vizsgát kellett letennem történelemből, földrajzból és spanyolból. Tíz évvel később mondom, hogy a francba, és folytattam. Kicsit pofátlanul újabb papírokat kértek, de már eldöntöttem a kettős állampolgárságot, és ha ma kérnek egy papírt, holnap hozom, aztán, ha akkor is kérnek valamit, azt is hozom, úgyhogy, hölgyem, ön dönt, hogy meddig akar itt látni engem.

2005-ben megkaptam a honosítást, de akkor meg a személyi igazolvánnyal vacakoltak. Mondták, hogy a honosítás után akár öt évig is ráér. De jöttek a választások, és begurultam, elmentem a regisztrációs irodába, és kérdeztem, mi van a személyimmel. Várni kell – válaszolták. Elmentem Bogotába, de ott közölték velem, hogy a papírjaimat már elküldték Cartagenába.

El tudod képzelni? Itt meg azzal fogadtak, hogy nincs.

De akkor már fel voltam készülve, és mondtam, hogy a joghallgatók a legmakacsabbak, és ők vitatkoznak legjobban. Akkor öt éve tanultam jogot, majdnem el is végeztem már, és évek óta jártam a hivatalukba is. Mondtam nekik, hogy öt napjuk van választ adni, különben jogi lépéshez folyamodok.

Két napra rá Bogotából hívtak, és közölték: hölgyem, az ön személyije Cartagenában van. És tényleg ott volt.

Ez indított el a politikai pályán?

Ez 2012-ben volt, és interneten rögtön be is léptem a Zöld Pártba, aztán 2015-ben elindultam az itteni önkormányzati választáson, be akartam kerülni a helyi tanácsba, kulturális vonalon. Mindenki hajtogatta, hogy bonyolult, nagy a korrupció, szerintem meg szép gyakorlatot végeztem el három hónapon keresztül.

A harc már ott elkezdődik, amikor a támogatásért cserébe, fel akarsz kerülni egy párt listájára. Aztán a megvesztegetések, meg minden. Ha valakinek sok a pénze, akkor megveszi a helyet, mert tudja, hogy utána képes kenni a szavazókat, a tanácsban pedig már vissza tudja szerezni a befektetését.

Szerencsém volt a női kvótával – ha a lista egyharmada nem nő, akkor le kell szedni róla a pluszférfiakat. Tizenkilencet írathatsz a listára, és legalább hétnek nőnek kell lennie. Jelentkeztem, és egyből felkerültem. Nők nem mennek még nagyon bele a politikába, mert kemény, macsóista a környezet.

Fotó: Kömlődi Ferenc

És hogyan fogadtak?

Hallják a magyaros akcentusomat, viszont elmondom, hogy itt végeztem jogot, ismerem az itteni törvényeket, amivel egyensúlyba hozom a mérleget. Amikor mondtam a családban a politikai ambícióimat, Jorge rám nézett, és megjegyezte: „te megbolondultál.” Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de legalább a családtól vártam valami segítséget. 2015-re Jorgetól már elváltam, de a lányok mondták:

„Anyu, te arról beszéltél, hogy nyugdíjba mész, mi az, hogy most meg politika?”

A könyvtár mögötti vállalaton belüliek Uribe-pártiak, teljesen begyepesedettek. Mindenkinek elküldtek egy körlevelet, és emlékeztettek: cégen belül tilos politikai témákkal foglalkozni. Ez ellenem volt, mert a Zöld Párt ellenzéki párt. A főnököknek meg az íróasztalukon vannak képek, amelyeken Uribe-vel ölelgetik egymást.

Végül nem jöttem ki rosszul belőle, mert szépen kezelem az embereket: takarítónőket, kertészeket, őröket. Mindenkinek köszönök, kedves vagyok velük, és egész életemben úgy álltam hozzá, hogy ha tudok valakinek segíteni, akkor érdek nélkül segítek. Ezt mindenki érzi.

Tudom, hogy akik rám szavaztak, őszintén, meggyőződésből szavaztak rám. Takarékoskodtam, és egy csomó pénzt elköltöttem az egészre. Benne vagyok a takarékszövetkezetben is, egy pillanatban gondoltam, kölcsönt veszek fel, de aztán letettem róla. Így is sokba került, ami persze mások kampányához képest kevés. Elhatároztam, hogy az egészet végig viszem a saját pénzemből. Nem hiszed el, de közben kerestek is, hogy tudnak pénzt adni, de akkor már kompromisszumot kötsz, és nem tudod, hogy milyen jellegű és mekkora. Köszönöm szépen, nyugalom, szükség esetén keresem magukat – válaszoltam.

Az ember megtanulta, hogy nem mondhat egyből nemet.

Reggel küldtem üzenetet a Facebookon, könyvtárosként mindig találtam valamilyen információt ingyenes oltásokról, útlezárásokról, hétvégi vidéki piacokról, az emberek mindennapjait érintő dolgokról.

Mindig idéztem is, elsősorban Martin Luther Kinget, Nelson Mandelát, de Noam Chomskyt is. Túrát is szerveztünk, például elmentünk egy kis szigetre, ahol mangrove-ot ültettünk. Elmagyaráztam, hogy miért fontos része az ökoszisztémának, milyen hatással van az életünkre, ha elpusztítjuk. A gyerekeknek csomagot készítettem, kifestő füzet volt benne, színes ceruzákkal.

Milyen eredményt értél el?

Relatív. A háromhónapos gyakorlat kemény volt, fogytam kilenc kilót, elkezdtem reggel, aztán dolgozni mentem, amikor hazaértem átöltöztem, és mentem mindenhova. Amit csináltam, eltért a hagyományos politikai közegtől. Olyan témákat érintettem, mint a kultúra, a sport, a közösségi érdek.

Mivel könyvtárosként az oktatásban dolgozom, világos, hogy egyik napról a másikra nem lesznek változások. Mindenkinek más a feladata, én vetőember vagyok, mások meg aratnak utánam. Szétszórom a magokat, és termékeny földre esnek le.

Könyvtárosok is mondták, hogy Zsuzsa, „mi történt veled, mi nem veszünk részt a politikában, mással foglalkozunk, mindig is semlegesek maradtunk”. Relatív, hogy mit csinálunk, én ezt, ha akarsz támogatni, támogass, ha nem, a te dolgod – válaszoltam. Természetesen nem kerültem be a tanácsba, de nagy élmény volt az egész, és sokakkal ellentétben, végigcsináltam.

A 2019-es helyhatóságin országos szinten már nem én voltam az egyetlen könyvtáros, hanem négyen voltunk.

Az egyik legrégebbi, Bogotá székhelyű, országos könyvtárosi szövetség virtuális megbeszélésén nagyon jól esett, hogy már nem voltam egyedül. Úgy hívtak meg, hogy én vagyok a közösség politikusa, és kiderült, hogy megváltozott a hozzáállás, nem gondolták többé, hogy ez őrület.

Közben a Kolumbia–Egyesült Államok szabadkereskedelmi egyezmény aláíráshoz benyújtottak egy törvényjavaslatot, egyik pontja a szerzői jogról szólt. Az egyik paragrafusa megölte volna a könyvtárakat. Lényege: ha kivesz az olvasó egy könyvet, fizetnie kell érte, de a pénz nem tartható meg a könyvtár számára, hanem be kell fizetni az államnak, ami persze mindenféle bürokráciával jár együtt. Az állami könyvtárakat kihagyták belőle. Hány állami könyvtár van? Lótúró, semmi.

Az egyetemi könyvtárak nagyon jók, a miénk is az, és ha a javaslat törvényerőre emelkedik, ki fog könyvtárba menni? Senki. Egyetemi mozgalom indult ellene, és kapcsolatba léptek velem. Egy az összes karibi parti egyetemi könyvtárat összefogó, 2000-ben alapított szervezet alapítói közé tartozom, és mondtam az elnökasszonynak, hogy támogatni kell az egyetemistákat, nem szabad hagyni, hogy egyedül harcoljanak. Felhívtam egy másik, országos szervezetet is, és figyelmeztettem őket.

Elkezdték támogatni az egyetemistákat, felvonultak a bogotái kongresszus előtt, a mostani bogotái polgármester, akkor szenátor Claudia López és Jorge Enrique Robledo szenátor fogadták is őket. Végül kivették a paragrafust a szövegből. Ezért fontos, hogy ott legyünk a politikában.

A kollégáim elött állandóan emlegettem utána: ha összefogunk, sok mindenre képesek vagyunk. Erre szolgált ez a példa.

Gratulálok. Politikánál maradva, Kolumbia rengeteget változott az 1990-es évek óta pozitív irányba. A magyar köztudatban viszont még a Pablo Escobar-féle Kolumbia képe él. Ez az ország ma sokkal demokratikusabb. Hogy látod?

Amikor hazamentem Magyarországra, egy nagyon közeli barátom kérdezte, hogy nem veszélyes-e politikával foglalkoznom Kolumbiában. Soha nem gondoltam rá – válaszoltam, de valószínűleg az, viszont ha mindig jól érvelsz, akkor nagyon fontosnak kell lenned, nagyon zavarnod kell valakiket ahhoz, hogy valamit mégis tegyenek ellened.

Iskolában alkotmányügyi foglalkozást tartok a gyerekeknek, például arról, hogyan kell részt venni a politikában, mert

ha nem veszel részt, valaki, aki viszont részt vesz, döntést hoz helyetted, ami esetleg nem tetszik neked.

És igen, veszítettem, de ez nem egy rövidtávú dolog, és már most érzek egyfajta elismerést. Ha valamiről megkérdezik a véleményemet, nagyon meggondolom, mit mondok, mert tudom: van hatása. Tavaly egy állampolgári viselkedéssel kapcsolatos programon voltam, ahol felismertem általam mondott dolgokat. Ezen a vonalon folytatom.

Létrehoztunk egy csoportot, és Petrót támogatjuk. Négy éve a Zöld Párt a centrista Fajardo mögé állt be, de csalódtunk benne. A sikertelen első forduló után elment a Csendes-óceánra bálnákat nézni. Azóta elváltak az útjaink.

Fotó: Kömlődi Ferenc

Mit gondolsz a jelenlegi, 2022-es kolumbiai politikáról?

Nagyon mozgásban van. Elégedetlenek az emberek, a fiatalok beindultak, ezért fél a jobboldal,

és már előre mondják, hogy nem fogják elismerni a választási eredményeket, megy a venezuelás szöveg, sőt, és ebből botrány is lett, egyes összejöveteleken fegyveres ellenállásra is buzdítanak.

A tavalyi Cali-i tüntetéseken automata fegyverekkel lőttek emberekre, és szörnyűség, hogy lehetséges a fegyveres ellenállás.

A rendőrség és a katonaság nagy része is jobboldali, ráadásul sokuk érintett a drogüzletben. De Uribe más dolgokba is sokakat belekevert, és cinkostársakká váltak. Parasztokat űztek el a földjükről, vagy megölték őket, és az most az ő földjük.

Petro viszont arról beszél, hogy a megműveletlen földeket adják a parasztoknak. Fel kell mérni azt is, hogy kinek mennyi a földje, és az után kell fizetni adót. Meg kell nézni, kinek milyenek a lehetőségei. A guajiraiakról például csempészként beszélnek, de menj el abba a sivatagba.

Voltam ott.

Ugyanazt kéne csinálni, mint a kokával – Petro az alternatív megművelés híve – , csak mivel az tiltott, nagyobb a haszon belőle. Tökéletesen megszervezett láncolat: ültetés, leszedik, eladják, kapnak pénzt érte.

Miért nem tudják ugyanezt megtenni a többi, „normális” termékkel? 

Szerinted mikor érhet végleg véget az uribizmus?

Sokára. Túlzottan átszövi a társadalmat, sokan érintettek benne. Legalizálni kellett a papírokat az elvett földekről, ahhoz pedig közjegyzők nélkül nem ment.

Rendőröknek, jogászoknak benne kellett lenniük. Miniszterek, adóügyi szakemberek is benne voltak, mindenki cinkos.

És ilyenkor mindenki vigyáz, mert ha valakivel vacakolnak, akkor jöhetnek utána érted is. Viszont változik a világ, ma már léteznek régebben elképzelhetetlen kifejezések, mint például az „uribestia.”

A fiatalok elkezdtek érdeklődni a politika iránt, mert most nincs jövő számukra, az Uribe és most, a Duque által hozott törvények egyszerűen megfojtják őket. Szintén bíztató, hogy sok korábban apolitikus, semleges személy rájött, hogy egyes helyzetekben többé már nem lehetnek semlegesek. Ha az maradsz, azokat segíted, akik rosszat tesznek neked.

NYITÓKÉP: Kömlődi Ferenc

Kömlődi Ferenc
Kömlődi Ferenc állandó szerző

Jövőkutató, mesterségesintelligencia-evangelista, író, képalkotó, világutazó, macskaimádó, született gourmand.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek