Vučić: hiába nagy a nyomás, nem lépünk fel Oroszországgal szemben

Szerző: Kulcsár Árpád
2022.05.07. 10:32

És bár egy felmérés szerint a lakosság többsége már nem támogatja az EU-csatlakozást, azért a szerb politika továbbra is afelé szeretne haladni.

Vučić: hiába nagy a nyomás, nem lépünk fel Oroszországgal szemben

Aleksandar Vučić elnök pénteken egy sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Szerbia továbbra is szilárdan elkötelezett az Európai Unióhoz való csatlakozás mellett, de nem változtat Oroszországgal szembeni politikáján - tájékoztat az AFP.

 A szerb elnök megismételte, hogy Belgrád nem vezet be szankciókat Moszkva ellen az ukrajnai inváziót követően.

„Az ukrajnai konfliktus harmadik napjától kezdve kinyilvánítottuk álláspontunkat, és 70 nappal később is fenntartjuk”

- mondta Vučić elnök.

Aleksandar Vučić február 25-én kijelentette, hogy

Szerbia teljes mértékben támogatja Ukrajna területi integritását, „nagyon rossz dolognak” tartja az orosz inváziót, de nem fog szankciókat bevezetni Moszkva ellen.

A szerb elnök hangsúlyozta, hogy nyomás nehezedik rá, hogy Belgrád politikáját harmonizálja az EU-tagállamok politikájával, és szankciókat vezessen be Oroszország ellen.

„Szerbia nem lép a lábára, és nem szakítja meg keleti barátságait, és nem érdekel, milyen erős a nyomás. Csak a szerb érdekek ereje változtathatja meg álláspontunkat” – mondta Vučić.

Aleksandar Vučić kijelentette azt is, hogy „növekvő nyomás nehezedik Belgrádra, hogy ismerje el Koszovó függetlenségét”, amely az egykori albán többségű szerb tartományét, amely 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét. Ezt a különösen Moszkva által támogatott Belgrád nem ismeri el mára a nemzetközi közösségben. 

Ennek ellenére az elnök arról beszélt, hogy az ország „még eltökéltebben követi európai útját".

Az EU-csatlakozás politikája annak ellenére is megmarad, hogy az Ipsos szerb ügynökség közvélemény-kutatása szerint „első alkalommal ellenzi a polgárok egyértelmű többsége az EU-csatlakozást” 

Az idézett közvélemény-kutatás szerint a szerbek 44%-a ellenzi az EU-csatlakozást, szemben a 35%-kal.

Aleksandar Vučić államfő évek óta sikeresen zsonglőrködik Kelet és Nyugat között, jelentős pénzügyi támogatást nyert az Európai Uniótól, miközben fontos gazdasági megállapodásokat kötött Kínával is.

NYITÓKÉP: Aleksandar Vučić/Facebook

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek