Történelmi választás Észak-Írországban: győzött a baloldali-nacionalista Sinn Féin

2022.05.07. 21:23

A párt először szerezte meg a legtöbb szavazatot, a történelem során először lesz katolikus kormányfője az országnak.

Történelmi választás Észak-Írországban: győzött a baloldali-nacionalista Sinn Féin

Május 5-én tartottak parlamenti választást az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írországban, ahol már a választás előtt tudni lehetett, azon valószínűleg az ír–brit határ mindkét oldalán tevékenykedő Sinn Féin fog győzedelmeskedni, a legnagyobb kérdés leginkább az volt, mennyire esik vissza a 2007 óta minden választást megnyerő brit unionista Demokratikus Unionista Párt (DUP). 

Mint azt a választást felvezető cikkünkben is megjegyeztük, a legnagyobb unionista párt, a DUP régóta válságban van: a brexit miatt bevezetett északír protokoll miatt egy gazdasági határ keletkezett az Ír-tengeren Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi országa között, így a protestáns unionista szavazóik elpártoltak tőlük – a közvélemény-kutatásokban való esésükre azonban az Arlene Fostert mindössze 21 napig pártelnöki posztjában váltó Edwin Poots, majd Jeffrey Donaldson sem tudott mit tenni,

így a legtöbb szavazatot a Sinn Féin szerezte – Észak-Írországban történelme során először.

A Mary Lou McDonald vezette párt az utóbbi időben megtáltosodott: 2020-ban az Ír Köztársaságban is a baloldali-nacionalista párt szerezte meg a legtöbb első prefernciás szavazatot, aki még 2018-ban vette át a párt vezetését a vélt vagy valós IRA-s múltja miatt a Sinn Féin törzsszavazóin kívül megosztó Gerry Adamstől, McDonald pedig pártelnökként megújította a párt arculatát.

A választás után így fog kinézni a 90 fős északír törvényhozás, a Stormont összetétele:

  • baloldali-nacionalista Sinn Féin 27 mandátum;
  • jobbközép unionista DUP 25 mandátum;
  • a centrista, magát se nem unionistának, se nem nacionalistának valló Alliance (Szövetség) 17 mandátum;
  • a DUP-nál kicsit konzervatívabb Ulsteri Unionista Párt (UUP) 9 mandátum;
  • a baloldali-nacionalista, a Sinn Féinnél békésebb eszközökkel operáló Szociáldemokrata és Munkáspárt 8 mandátum;
  • a szélsőjobboldali unionista, az 1998-as Nagypénteki Egyezményt alapjaiban tagadó Tradicionalista Unionista Hang (TUV) 1 mandátum;
  • a trockijista People Before Profit 1 mandátum;
  • ezenkívül még két független képviselő szerzett mandátumot. 

Így történelme során először lesz Észak-Írországnak katolikus, az ír nacionalista tradícióhoz tartozó első minisztere,

aki vélhetően az északír Sinn Féin vezetője, Michelle O’Neill lesz.

Fogyatkozó DUP-szavazók

Ha a mandátumeloszlás mellett azt is megnézzük, hogy első preferenciás szavazatokban hogyan szerepeltek a jelöltek – Észak-Írországban Írországhoz hasonlóan ún. STV-rendszerben választanak képviselőket, a körzetekben a szavazók nem listákra és jelöltekre szavaznak, hanem preferenciasorrendet állítanak fel, majd a részvétel alapján kiszámítják, mennyi szavazat szükséges a mandátumszerzéshez; ha az első preferenciás szavazatokkal ez nincs meg, akkor megszámolják a másodikat, ha az sincs, akkor a harmadikat, stb. – akkor azt látjuk,

a Sinn Féin itt is tarolt, a DUP visszaesése pedig a négy vesztett mandátumnál jóval látványosabb.

A Sinn Féin jelöltjeire a szavazók 29,02 százaléka szavazott első preferenciaként, míg a DUP jelöltjeire csak 21,33 százalékuk, ami a legutóbbi, 2017-es 28,1 százalékos eredményhez képest óriási visszaesés.

Emellett a DUP leginkább annak köszönhette a mandátumait, hogy a többi unionista pártra szavazók ha nem is első, de második, harmadik helyre tették a preferenciájukban, így végül nem tört elő a radikális TUV, az UUP pedig csakúgy tíz mandátumot szerezett, mint 2017-ben. 

Alapvetően ez a választási vereség csak részben okolható a DUP körüli belső harcok miatt, a Jeffrey Donaldson vezette párt leginkább azon aggódhat, hogy 

a 101 éve protestáns államnak megálmodott Észak-Írországban egyszerűen elfogynak a protestánsok, a katolikusok már többségben vannak,

akik pedig nem fognak unionista pártra szavazni. Ez egyébként már egy régóta érzékelhető trend: 2003-ban például az unionista pártok 59 mandátumot szereztek, de még a 2010-es évek elején, 2011-ben és 2016-ban is 38 mandátummal rendelkezett a DUP. 2017-ben az unionista jelöltekre adott elsőpreferenciás szavazatok aránya 44 százalék volt, ez most 40 százalékra csökkent.

Hatalmas öröm a Sinn Féinnél és az Alliancenél

Nem meglepő, hogy már a szavazatok megszámlálása előtt vidáman jelentek meg a szavazatszámlálásnál a Sinn Féin politikusai, hiszen azt már előre lehetett tudni, hogy a választásokat ők nyerik meg.

Miután kiderült, hogy biztosan ők szerzik meg a legtöbb mandátumot, Michelle O’Neill Twitterén azt írta, az emberek a változásra szavaztak, majd a baloldali programjukat megidézve azt írta, visszateszi az emberek pénzét a zsebükbe, és megreformálják az egészségügyet, emellett diplomatikusan annyit írt,

hétfőtől egy mindenki számára szebb jövő érdekében fognak dolgozni,

bár hogy ez alatt mit ért, pontosan nem tudni. A párt kampánya leginkább az infláció és a megélhetési költségek emelkedésével foglalkozott, illetve az ezen problémákra adandó válaszaikat domborították ki.

A választás előtt még korábban O'Neill és a pártelnök McDonald is utalt arra, hogy

el kell kezdeni a párbeszédet az ír egyesülésről szóló népszavazásról,

és ugyan a megosztott kormányzás miatt nem valószínű, hogy a teljes kormány magáévá teszi ezt a gondolatot, de a napirendet mindenképpen alakítani tudja ezzel az üggyel a 45 éves leendő első miniszter (Észak-Írországban így hívják a kormányfőt, mert az Egyesült Királyságban csak egy miniszterelnök lehet, az pedig jelenleg a brit konzervatív Boris Johnson). 

Teljesen érthető okokból nagy az öröm a Sinn Féinnél, de szintén nagy örömmel nézhet az eredményre a két tradíció elvét elvető, a magukat se nem ír nacionalistának, se nem brit unionistának tartó centrista Alliance (Szövetség) is.

A Naomi Long által vezetett „semlegesek” megduplázták a mandátumaik számát, 8 helyett 17 képviselőjük lesz a Stormontban hétfőtől.

Szombaton a pártelnök arról beszélt az Irish Newsnak, „egy hihetetlen választás volt” a mostani, és az elmúlt években mélypontokat és csúcspontokat is átélt pártelnökként. Visszaemlékezett, 2001-ben még csak három képviselője volt egy belfasti önkormányzatban a pártnak, most pedig a harmadik legnagyobb frakció lesznek hétfőtől az északír törvényhozásban. 

Egyébként az Alliance sikere részben a DUP gyengülésének köszönhető, hiszen

az unionista párt sok helyen nem tudta egyszerűen rávenni a szavazóit, hogy elmenjenek szavazni,

amivel lehetőséget adott olyan jelölteknek mandátumszerzésre, akik nem annyira megosztóak – például a DUP fellegvárnak számító Észak-Antrimban így szerzett mandátumot Patricia O’Lynn, akinek a hatodik körben gyűlt össze a mandátumszerzéshez szükséges szavazatszám és csent el egy mandátumot a DUP-tól.

Mégsem jött el a radikális unionista áttörés

A választás egyik legnagyobb vesztese a DUP-nál radikálisabb TUV. A választások előtt a közvélemény-kutatásokban már 8-9 százalékpontra mért párt 

mindössze egy jelölttel jutott be a parlamentbe. 

Azt az egy mandátumot Jim Allister pártelnök szerezte meg, így 2016 óta egyáltalán nem változott az erőssége a pártnak, pedig sok fiatal unionista számára sokáig a TUV jelentett menedéket, miután kormányon a DUP nem tudott a brexitbe érdemben beleszólni és Boris Johnsonék a fejük felett állapodott meg az EU-val az északír protokollról. 

A TUV jelöltjei az első preferenciák 7,9 százalékát szerezték meg, azonban a párt megosztó nézetei miatt – például alapjában tagadják az Ír-szigetre békét hozó 1998-as Nagypénteki Egyezményt – más pártok szavazói nem helyezték előre a preferencialistájukon,

így hiába növelték számszerűen a szavazóiknak a számát, ez újabb mandátumot nem ért. 

Hogyan tovább, Észak-Írország?

Mint korábban jeleztük, Észak-Írországban nem a pártok választják ki koalíciós partnereiket, hanem az 1998-as egyezmény alapján

ún. kötelező koalíció van, azaz a pártok maguk döntik el, hogy kormányozni szeretnének, vagy ellenzékbe vonulni, míg a két tradíció legnagyobb pártjainak kötelező közösen kormányozniuk.

Az biztos, hogy a kormányfőt a győztes párt, azaz a Sinn Féin fogja adni, azonban az egyezmény miatt helyettesét a másik tradíció legnagyobb pártjának, azaz a DUP-nak kellene adni, ebben pedig meg kell állapodnia még O’Neilléknek és Jeffersonéknak, de

a DUP már előre jelezte: addig nem hajlandóak belépni a kormányba, amíg a Boris Johnson vezette brit kormány nem kezd valamit a szerintük tarthatatlan északír protokollal.

Az ideológiában és Észak-Írország jövőjéről két teljesen ellentétes vízióval rendelkező Sinn Féin és a DUP kénytelen közösen kormányozni, hozzájuk csatlakozhatnak más pártok, de

az szinte már biztosra vehető, hogy az Alliance is a kormány tagja lesz.

A pártelnök Naomi Long szombaton arról beszélt, hogy azt még nem vizsgálták meg, hány új minisztériumot kaphatnak az eredményükkel – azt ugyanis a kormányra lépő pártok között a választási eredményükkel arányosan osztják ki –, ez mindenesetre azt vetíti előre, hogy kormányozni szeretnének.

Észak-Írország titkára – ez egy brit kormány által létrehozott pozíció, aki a brit kormány és az északír végrehajtás közötti kapcsolatokért felel, tagja a brit kormánynak is –, Brandon Lewis már közleményben reagált a választások eredményére. Ebben arról ír, a lehető leghamarabb leül a pártelnökökkel, hogy helyreállítsák a kormányzatot Észak-Írországban, ugyanis

a DUP-os Paul Givan még február 7-én mondott le, azóta pedig nincs se első minisztere, se pedig elsőminiszter-helyettese az országnak,

hiszen e két pozíció kéz a kézben jár, így az egyébként korábban elsőminiszter-helyettesi pozíciót ellátó sinnféines O'Neillnak is megszűnt a munkája február 7-én.

Lewis arra bíztatja a pártokat, hogy minél hamarabb alakítsanak kormányt, mivel „Észak-Írország népe megérdemel egy stabil és elszámoltatható kormányzatot, amely megoldja számukra legfontosabb kérdéseket.”

Azzal, hogy a Sinn Féin nyerte meg a választásokat, a párt az északír közbeszédet valószínűleg a border poll felé fogja eltolni,

viszont mivel a legnagyobb unionista párttal kell közösen kormányoznia, valószínűtlen, hogy az elkövetkezendő években valóban meg is kezdődne Észak-Írország egyesülése az Ír Köztársasággal, vagy egyáltalán szavaznának róla – ráadásul csak akkor írják ki a népszavazást, ha a közvélemény-kutatások bizonyos ideig azt mérik, többen szeretnének csatlakozni Írországhoz, így jobb esetben is évekbe, de akár évtizedekbe is kerülhet, míg ez megtörténik.

NYITÓKÉP: A leendő első miniszter Michelle O'Neill. FOTÓ: Michelle O'Neill / Facebook

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi főszerkesztő-helyettese

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek