Öt éve várjuk közösen Gyurcsány Ferenccel az Orbánt megbuktató dokumentumokat

Fekő Ádám

Szerző:
Fekő Ádám

2022.04.30. 14:43

Mit mond el az országról és az ellenzék érdekérvényesítő képességéről, hogy be tudta kebelezni őket egy politikus, akit öt évvel ezelőtt még a potenciális szavazói sem vettek komolyan?

A rendszerváltás óta eltelt évtizedekben sok olyan esemény van, amiről fontos megemlékezni: a Fidesz és a szélsőjobb maradéka egy egész identitást húzott fel a 2006-os tüntetésekre, amiknek még a nem kerek évfordulóiról is minimum úgy szokott megemlékezni a közpénzmédia, mintha minimum a holocaustról vagy a gulag-áldozatokról lenne szó, fontos évforduló persze a taxisblokád, és lehetne még sorolni. De van egy olyan, amit méltatlanul elfelejtettünk, pedig bizony fordulópont: Gyurcsány Ferenc 2017 áprilisában, tehát épp öt évvel ezelőtt adott 72 órás ultimátumot Orbán Viktornak hogy tisztázza magát!

Le lehetne írni kacifántosan a teljes történetet mindenféle közepesen vicces kommentárral, de a pőre valóságon csak rontani tud az öncélú nevetgélés: Gyurcsány Ferenc, az akkoriban még ránézésre a parlamenttől simán búcsúzni készülő DK elnöke április 24-én bejelentette, látta azokat a korrupcióról szóló dokumentumokat, amelyekkel Oroszország zsarolja Orbán Viktort. 

Még az MTI is lehozta, hogy Gyurcsány azt várja Orbán Viktortól, hogy tisztázza magát, vagy pedig három napon belül perelje be őt ezekért az állításokért. „Ha a miniszterelnök nem perel, akkor Gyurcsány szerint azzal beismeri, hogy az oroszok tényleg tudnak az illegális pénzügyeiről, és ezzel zsarolni tudják” – áll a szövegben.

A dokumentumokról nem árult el többet, de mindenképp meg fogja őket szerezni, Orbán egyetlen lehetősége pedig annyi, hogy  „imádkozhat, hogy a dokumentumok ne kerüljenek nyilvánosságra, mert ez nem egyszerűen politikai bukásához, hanem évtizedes börtönbüntetéshez, emberi, morális, politikai megsemmisüléséhez vezet.”

Három nappal később már jött ugyebár az ultimátum, de Orbán még 72 óra után sem tisztázta magát a titokzatos vádak alól, hanem inkább nem is reagált semmit. Gyurcsány még májusra sem adta fel igazán, pedig akkor már elkészült a sokak szemébe könnyeket csalt történetéről minden idők legjobb Napirajza is: itt más svájci bankszámlával dobálózott, ami vagy van, vagy volt a miniszterelnöknek, és bár az akkor épp ellenzéki HírTV-ben Kálmán Olgának sem mutatta meg a dokumentumokat, azt ígérte, hamarosan megvásárolja őket, és mindent nyilvánosságra hoz. Mindeközben a témában összehívott nemzetbiztonsági ülésre például nem ment el.

A nemzetbiztonsági bizottság akkori elnökét, az MSZP-s Molnár Zsoltot később tájékoztatta az ügy részelteiről, erről azóta is két dolgot lehet tudni: Molnár szerint egzakt állítások nem hangoztak el, illetve Gyurcsány kérésére titkosították a beszámoló tartalmát.

Az a helyzet, hogy ez a történet akkoriban az őszinte vihogáson kívül semmit nem váltott ki politikakövető emberekből: a DK nagyjából három százalékon állt, Gyurcsány május elején konkrétan egyedül jelentette be az ellenzéki összefogást 2018-ra, összességében kijelenthető, hogy az egyetlen biztosnak az tűnt, hogy az MSZP egykori miniszterelnökétől egy évvel később örökre elbúcsúzik a magyar politika. Ezért lehetett őszintén szórakozni a szereplési mániáján, ahogy tulajdonképpen rátelepedett mindenre, legyen az az LMP-sek élőlánca, vagy most éppen Orbán azóta már egész más szinten álló, de akkor még csak finoman vélt kapcsolata Vlagyimir Putyinnal.

Ebbe a vonalba tökéletesen illett a dokumentumok története: jön Gyurcsány bohóckodni, mond valami teljesen komolyanvehetetlen hülyeséget, a közönség szájtátva figyel. Tulajdonképpen ez volt az eredeti Gyurcsány-show, csak aztán mint oly sok másik szót, a Fidesz ezt is ellopta és tönkretette.

Olyan tét nélkülinek tűnt az egész, ami tényleg csak a mi szórakoztatásunkra lett kitalálva, hogy legyen valami izgalmas a Barátok Közt előtt is. A törpepárt 2016-ban még fingással vádolt elnöke a semmire zsarolja az újabb stabil kormányalakításra készülő miniszterelnököt, aki épp tudomást sem vesz egykori főellenségéről, annyira el van foglalva a migránsokkal, Soros Györggyel és egyéb mesebeli karakterekkel folytatott élet-halál küzdelemmel. Mintha tényleg csak azért történt volna, hogy szülessen egy kis jókedv is az egyre nyíltabban fasiszta üzeneteken való megrökönyödés mellé.

Az gondolom senkit sem lep meg, hogy a dokumentumokról (amikkel egyébként állítólag Vona Gábort is megkeresték) azóta sem hallottunk, június végén már valószínűleg csak a nyári uborkaszezon miatt mondhatta el az ATV-ben, hogy megállapodott a vételárról, aztán szép lassan elhalt az egész, azóta pedig már Barátok Közt sincs.

2017-re persze már bőven tartott ott az ország, hogy nem rökönyödött meg attól, ha egy politikus tudatosan beszél hülyeségeket, de Gyurcsány karrierjének folytatása ennél sokkal meglepőbb. Egy bravúros politikai döntésnek köszönhetően ugyanis 2018-ban végül mégis bevették a DK-t egy összefogásba: a korábban még a Gyurcsány kedvéért még a 2010 óta legpotensebb ellenzéki miniszterelnök-jelölt megbuktatásába is belement MSZP gondolta úgy, hogy egy parlamenti küszöb alatt lévő pártnak ajánlj fel egy csomó helyet a 2018-as választásokra. Nagyvonalú időszaka volt ez az akkor még a Jobbik mellett egyedül látható támogatottsággal rendelkező pártnak, hiszen a miniszterelnök-jelölti pozit is outsourcingolták, itt került képbe Karácsony Gergely, aki valamiért szintén nem érezte problémásnak, hogy a kormánypárt és az ellenzék jelentős részének főellensége átmenti magát a 2020-as évekbe is a Párbeszéddel együtt a szocik hátán.

A politikus, akit mindenki leírt, hirtelen fontos lett: a 2018-as választási bukás után nem sokkal tartott 2019-es EP-választáson hihetetlen érzékkel használta ki, hogy valójában élő ember nem tudja megkülönböztetni az DK-t az MSZP-től, és a régi pártokban szintén nagyot csalódottakat behúzva a DK lett az ellenzék legerősebb pártja (versenyben volt még a szintén a csalódottságra építő, cserébe tényleg új embereket hozott Momentum), és ez a népszerűségnövekedés (párhuzamosan az MSZP folyamatos gyengülésével) oda vezetett, hogy 2022-ben már a DK nagyvonalúskodhat másokkal. Megmentheti az LMP-t, hogy lehessen frakciója, mosolyogva nézheti a Párbeszéd és az MSZP osztozkodását,az előválasztásokon pedig csicskáztathatja a Jobbikot.

Soha ne felejtsük el: ezt az újjászületést egy olyan ember szervezte, aki öt évvel ezelőtt még azzal haknizta végig a sajtót, hogy pillanatokon belül a zsebében landolnak a Mindent Leleplező Dokumentumok. És soha ne felejtsük el, hogy ez az a pártelnök, aki még 2022-ben is van olyan erős brand, hogy a Fidesz félredobva minden világméretű összeesküvésről, gyíkemberekről és hasonlókról szóló hazudozását visszatérjen ahhoz, ami 2010-ben is hatalomra juttatta: ahhoz, hogy ha nem ők jönnek, akkor jön a gyurcsánysátán.

 A minősíthetetlen választási rendszer, a négy éven keresztül mindenhonnan ömlő propaganda és a Fidesz összes szemétsége mellett egy olyan közösség is kellett a kétharmadhoz, aminek az immunrendszere még a legalkalmasabb pillanatban, 2017 körül sem gondolta jó döntésnek egy olyan politikus kiszorítását, aki hónapok óta nevetteti ki magát az országgal. Hogy ezek után mi történt, az már csak az törvényszerűség.

Ismerős ez a szöveg? Ha nem, akkor még nem iratkoztál fel az Azonnali Reggeli fekete című hírlevelére, ahol először megjelent. De most itt megteheted! Ha pedig hozzászólnál vagy vitatkoznál vele, írj nekünk!

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek