Kanada népirtásként tekint Oroszország Ukrajna elleni támadására

Szerző: Fekő Ádám
2022.04.28. 07:44

Az elfogadott szöveg szerint Kanadának mindent meg kell tennie a felelősök beazonosításáért.

Kanada népirtásként tekint Oroszország Ukrajna elleni támadására

Egyhangúlag elfogadta azt a határozatot a kanadai parlament, ami Oroszország ukrajnai invázióját népirtásként definiálja – írja a La Presse. A dokumentum szerint Oroszország tömegesen követett el atrocitásokat Ukrajnában, és szisztematikusan gyilkolta le szándékosan a civileket. 

A szöveget benyújtó Heather McPherson képviselő kijelentette, a népirtás felismerése csak az első lépés.

„Nem elég egyszerűen kijelenteni. Cselekedni kell azért, hogy Kanada többet tudjon tenni" 

– mondta a politikus.

A képviselő emellett felszólította Justin Trudeau miniszterelnököt, hogy tegyen meg mindent az Oroszország elleni szankciók növeléséért, és növelje az Ukrajnának nyújtott humanitárius segítségek mennyiségét.

„Finanszíroznunk kell a Nemzetközi Büntetőbizottságot, és mindent megtennünk annak érdekében, hogy kivizsgálják a népirtást, és felelősségre vonják a tetteseket."

Kanada volt az egyik első ország, amely a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordult az Ukrajnában elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel kapcsolatos vádak kivizsgálása érdekében.

Előttük csak két balti állam tett hasonlót: Észtország és Lettország április 21-én fogadott el egy szöveget az Oroszország által elkövetett háborús bűnökről, amiben népirtásnak nevezik, amit tesznek.

Bár elsőre jelentéktelen apróságnak tűnhet, a népirtás szó használata egyáltalán nem lényegtelen: többek közt azért is nehéz a mai napig beszélni például a szintén ukránokat sújtott holodomorról (Sztálin ekkor éheztette tudatosan halálra a Szovjetunió ukrán részénk millióit egy év alatt), mert épp orosz közbenjárásra hivatalosan most sem számít tömeggyilkosságnak, de értelemszerűen annak is van jelentősége, hogy Hága 2015-ben arra jutott, hogy nem bizonyítható a népirtás az 1990-es évek balkáni háborújában annak ellenére, hogy több alkalommal is történtek kifejezetten etnikai alapú mészárlások a szerb és a horvát részről.

KIEMELT KÉP: Halott ukrán a Bucsa felé vezető úton (Стас Козлюк / Wikimedia Commons)

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek