Nem finomkodott az amerikai védelmi miniszter

Szerző: Aradi Péter
2022.04.25. 19:35

A háború végén egy legyengült Oroszországot szeretnének látni.

Nem finomkodott az amerikai védelmi miniszter

Anthony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere és Lloyd Austin, az Egyesült Államok védelmi minisztere is arról beszélt április 25-én, hétfőn, hogy Oroszország inváziója kudarcot vallott. A kisebb diplomáciai vihart mégsem ezek a kijelentések okozták, hanem hogy Austin a CNN tudósítása szerint kijelentette, hogy a háború végén

egy legyengült Oroszországot szeretnének látni.

„Azt szeretnénk, hogy Oroszország olyan mértékben legyengüljön, hogy ne tudja megtenni azokat a dolgokat, amit most, Ukrajna megtámadásakor megtett” – fogalmazott Austin a sajtótájékoztatón.

„A katonai képességei közül máris sokat vesztett. És őszintén szólva, a katonái közül is sokan elvesztek. Azt szeretnénk, ha nem rendelkezne a képességgel, hogy ezt gyorsan pótolni tudja” – folytatta Austin.

Blinken ehhez annyit tett hozzá, hogy bár Oroszország épp a katonai és gazdasági erejét szerette volna bizonyítani, ennek szerintük épp az ellenkezője történik.

„A hadsereg drámaian alulteljesít, a gazdaság pedig a szankciók eredményeképpen romokban hever. Nem tudjuk, hogyan alakul a háború, de azt igen, hogy

a független és szuverén Ukrajna tovább marad majd a színen, mint Vlagyimir Putyin”

– fogalmazott az Egyesült Államok külügyminisztere.

A brit védelmi minisztérium legfrissebb jelentése szerint egyébként

már 15 ezer orosz katona halt meg a háborúban,

jelentette szintén a CNN. Mint írják, számos forrás utal arra, hogy emellett több mint 2000 páncélozott járművük semmisült meg, amik között 500 tank lehetett, és több mint 60 helikoptert és vadászrepülőt is elvesztettek. Az orosz védelmi minisztérium március 25. óta nem adott adatokat. Akkor azt közölték, hogy 1351 katonájukat vesztették el, és 3825-en voltak sebesültek.

Lloyd Austin és Anthony Blinken azután tartottak sajtótájékoztatót, hogy Kijevben meglátogatták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselőjére hivatkozva a CNN azt írja, hogy az Egyesült Államok máris

elkezdte visszaállítani a diplomáciai jelentétét Ukrajnában.

A diplomaták egynapos lvivi kirándulásokat tesznek kezdetben, majd fokozatosan mennek az ország más területeire is. Biden április 25-én, hétfőn be is jelentette, hogy Bridget Brinket, a jelenlegi

szlovák nagykövetet jelöli ukrajnai nagykövetnek.

Amióta egyébként 2019-ben visszahívták Marie Jovanovicot, azóta nem volt hivatalos amerikai nagykövet az országban.

Az Egyesült Államok tisztviselői úgy tűnik, a kijelentésekben legalábbis egyre kevesebbet finomkodnak. Egy hónappal ezelőtt, március 25-én még pánikot okozott, amikor Joe Biden amerikai elnök a lengyelországi látogatása után arról beszélt, hogy

Putyin szerinte nem maradhat hatalmon.

A kritikusok akkor azt mondták, hogy Biden rögtönzése, mert ezt a mondatát állítólag nem egyeztette senkivel, azt a benyomást keltheti, hogy az Egyesült Államok nyíltan Putyin megdöntésére készül. Blinken akkor sietve közölte, hogy nem akarnak rezsimváltást, és az elnök csak eszmélyes felháborodásának adott hangot.

NYITÓKÉP: Lloyd Austin / Twitter

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek