Méltósággal meghalni

Milyen elképesztő gonoszságra vall szenvedni hagyni a menthetetlen betegeket, akkor amikor ők semmi mást nem szeretnének, csak méltósággal, lehetőleg fájdalommentesen meghalni?

David Hunter 56 év házasság után saját kezével segítette át a halálos beteg – és elviselhetetlen fájdalmakkal küszködő – feleségét, Janice-t a halálba. David Huntert gyilkossággal vádolta meg a ciprusi törvényszék. Ugyan az eset nem Magyarországon történt, de akár itt is történhetett volna, ugyanis itthon hasonló az eutanázia szabályozása, mint a Cipruson: csak a passzív engedélyezett, az aktív nem.

Elképzelni sem tudom, hogy min mehetett keresztül a házaspár, hogy milyen szörnyű lehetett nézni a nő szenvedéseit és meghozni a végzetes döntést.

Nemhogy átélni, belegondolni sem szeretnék, hogy milyen lehet saját kezűleg megölni – ám ezáltal segíteni – életem szerelmét. Hihetetlen lelki vívódáson, szenvedésen mehettek keresztül, pedig lett volna egy könnyebb, kevésbé megterhelő és gyorsabb módja az egésznek. Az aktív eutanázia.

Nem lenne humánusabb?

Aki már valaha látta egy szerettét elviselhetetlen kínok között szenvedni és haldokolni, egészen biztosan feltette magában a kérdést: nem lenne humánusabb megszabadítani őt a szenvedéseitől, a sokszor hónapokig tartó, értelmetlen és fájdalmas haláltusa helyett?

Hogy merészeli az állam (egyáltalán: mi az az állam?) megtiltani egy felnőtt embernek, hogy úgy haljon meg, ahogy neki jól esik?

Milyen elképesztő gonoszságra vall szenvedni hagyni a menthetetlen betegeket, akkor amikor ők semmi mást nem szeretnének, csak méltósággal, lehetőleg fájdalommentesen meghalni?

Erre persze könnyen lehetne – meglehetősen érzéketlenül – azt írni, hogy akkor legyenek öngyilkosok, ám ez egy halálos beteg ember esetében sokszor fizikailag sem egyszerű. Másfelől ha egy halálbüntetést alkalmazó amerikai államban egy alávaló gyilkos humánus és fájdalommentes körülmények között távozhat az árnyékvilágra, akkor egy tiszteséges, ám szenvedő ember miért ne tehetné meg ugyanezt?

Személy szerint egyetlen épeszű, józan érvet sem tudok mondani az aktív eutanázia ellen, lévén maximálisan híve vagyok annak, hogy az egyén önrendelkezhessen a saját teste felett, ugyanis az az övé – és egyedül az övé. Teljesen szürreálisnak tartom, hogy az állam még ebben a kérdésben is a gondoskodó, paternalista állambácsi képében tetszeleg, teszi mindezt hamisan. Az én testemmel és életemmel ne az állam rendelkezzen:

az, hogy miként és hogyan szeretnék meghalni, legyen egyedül az én döntésem, lévén felnőtt ember vagyok.

Az első lépés az lenne, ha engedne minket meghalni

Nyilvánvaló, hogy az egészséges emberek közül nagyon kevesen döntenének az aktív eutanázia mellett, ellenben a halálos betegséggel küzdők számára opció lehetne, mindez persze nem lenne kötelező – még szép –, de a választás lehetőségével mindenki szabadon élhetne. Az emberi méltóság alapja lenne, hogy úgy és akkor haljunk meg, ahogy és amikor akarunk, elkerülve a felesleges szenvedést, sokszor megalázó élethelyzeteket, fájdalmat, kilátástalanságot. Ráadásul az aktív eutanázia lehetőséget biztosítana arra is, hogy a szenvedő egy lélektelen kórházi szoba helyett a szerettei körében távozhasson, mindenkitől elbúcsúzhatna,

nem kellene senkinek sem attól félnie, hogy élete utolsó percében egyedül lesz.

Kitalált történetekkel és mesekönyvekkel se érveljen senki a tudomány világában. Ha létezik is felsőbb erő vagy hatalom (mely felől meglehetősen szkeptikus vagyok), amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk istennek, miért akarná, hogy szenvedjünk? Miféle gonosz isten akarná, hogy valaki hónapokon át elviselhetetlen fájdalmakat éljen át, miközben minden lehetőség adott arra, hogy ezt elkerülje? Ha létezik is bármilyen isten vagy istenség, aligha annyira gonosz, hogy szenvedni akarja látni a saját teremtményeit. Vagy ha az, akkor talán jobb egy ilyen lényre nem hallgatni, és nem követni őt.

Ha van jó és gonosz, akkor csak a gonosz akarhatja a szenvedésünket, a fájdalmunkat. A jó semmiképpen sem.

Örömteli lenne, ha Magyarországon végre lenne érdemi diskurzus az aktív eutanáziáról, ha eljutnánk oda, hogy az állam nem gyermekként kezelné a polgárokat, hanem felnőtt, önálló döntéseket meghozni képes egyénenként. Ennek az alapja és talán az első lépése lenne, ha engedne minket meghalni méltósággal.

Hozzászolnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!