Hatalmas stratégiai hiba volt az oroszok részéről, hogy nem számoltak a finn NATO-csatlakozással

Finnország esetleges NATO-csatlakozásával 1300 kilométeres közös határa lesz a katonai szövetségnek Oroszországgal, úgy, hogy a térségben találhatók az orosz hadsereg legkomolyabb erői, melyeknek alapvető szerepet szán Moszkva egy esetleges NATO-orosz háborúban. Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő, lapunk állandó szerzője a lehetséges közvetlen hatásokat vázolja fel röviden.

Elég ránézni a térképre, hogy lássuk Finnország lehetséges NATO-csatlakozása mit fog jelenteni Oroszország számára. Egy új 1300 kilométeres határt az Észak-Atlanti Szövetséggel,

ráadásul jelentős közelségben két orosz stratégiai célponthoz: Szentpétervárhoz és Murmanszkhoz.

Moszkva az elmúlt évtizedben sokat nyert azzal, hogy Finnország katonailag semleges volt, érdemi katonai erőt nem kellett állomásoztatni az északi területein.

Murmanszk jelentőségét az adja, hogy itt állomásozik az Északi Flotta, az orosz haditengerészet négy flottája közül a legnagyobb, amit az is jelez, hogy a nukleáris csapásmérésre képes atomtengeralattjárók többségének is itt, illetve a Kola-félsziget fjordjaiban vannak a bázisai.

Egy esetleges harmadik világháború esetén ezeknek a tengeralattjáróknak ki kellene jutniuk a nyílt óceánra,

miközben a haditengerészetnek meg kell akadályoznia, hogy a NATO erői lezárják a Barents-tengert és veszélyeztessék a kola-félszigeti és a murmanszki bázisait.

A szárazföld felől idáig csak a rövidke norvég-orosz határ jelenthetett fenyegetést, viszont tény, hogy a legközelebbi norvég katonai bázis is több száz kilométerre nyugatra van. Oslo csak az elmúlt években alakított ki állandó katonai bázist Porsanger faluban, miután elégtelennek ítélte, hogy az utolsó norvég bázis, Setermoen falu 800 kilométerre van a határtól.

Az orosz biztonságpercepciót mindez nem zavarta, északon két, a sarkköri hadviselésre felkészített alakulat, a 80. (Alakurtti) és a 200. (Pecsenga) dandár állomásozik a norvég-orosz és a finn-orosz határ közelében. Az arányok kedvéért: ez a két alakulat mintegy öt-tízszeres erőfölényt jelent az oroszoknak.

A két dandár a legjobban felszerelt és feltöltött alakulatok közé tartozik, bár ezt most már az ukrajnai harcok esetében némiképp át kell értelmezünk.

A 200-ik dandár megfordult Donbaszban 2014 után, Szíriában és a mostani ukrajnai háborúban is. Finnország kellő hírnevet vívott ki magának a második világháborúban a szovjetekkel folytatott heroikus küzdelmében,

a skandináv ország védelmi koncepciója ma is totális védelmen alapul, végső esetben akár 800-900 ezer tartalékost is tudnak mozgósítani.

Ez ismét csak az ukrán példa alapján kellő elrettentő erőt jelenthet, hiszen nem csak legalább háromszorosa az Ukrajnában harcoló területvédelmi erőknek, de jól kiképzett, felkészített erőkről van szó, akiket nem az utolsó pár évben láttak neki kiképezni.

A lehetséges finn (és svéd) NATO-csatlakozás hírére Moszkvában csak a fejüket foghatják, hiszen

ez egy olyan stratégiai baklövés, az ukrajnai háború egyik „pillangóhatása”, amelyet számba kellett volna vennie a vezetésnek a lehetséges kockázatok között.

A fenyegetőzéseken kívül egyelőre kevés mozgástere marad az orosz vezetésnek.

A mostani háború jelentősen megtépázta az orosz hadsereg képességeit, a szankciók az ország jövőbeli gazdasági teljesítőképességét fogják lecsökkenteni, miközben a haderőre most már az orosz-finn határon is nagyobb számban lenne szükség.

NYITÓKÉP: Finn páncélozott harcjármű. FOTÓ: Santeri Viinamäki / Wikimedia Commons (CC BY-SA 4.0)