A történelem nem felejti el a háborús bűncselekményeket – Charles Michel Kijevben

2022.04.20. 18:15

Újabb uniós vezető látogatott Kijevbe, ezúttal az Európai Tanács elnöke, Charles Michel.

A történelem nem felejti el a háborús bűncselekményeket – Charles Michel Kijevben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására Kijevbe látogatott április 20-án Charles Michel, az uniós tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke.

Így már mindhárom EU-s csúcsszerv vezetője járt az ukrán fővárosban azóta, hogy Vlagyimir Putyin parancsára Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát. Az Európai Parlament frissen megválasztott elnöke, a máltai Roberta Metsola még április 1-jén járt Zelenszkijnél, míg az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az EU külügyi főtárgyalója, Josep Borrell illetve a szlovák kormányfő, Eduard Heger társaságában pár nappal később utazott az ostromlott ország fővárosába.

Michel látogatása azonban hasonlóan a fentebbi találkozókhoz, nem csak szimbolikus jelentőségű volt. Zelenszkij szerint többek között az Oroszország elleni szankciók mellett a katonai és pénzügyi segítségekről is szó esett,

emellett tárgyaltak Ukrajna uniós csatlakozásáról is.

Mint ismert, Ukrajna még március elején beadta az uniós csatlakozási kérelmét, és a jogilag egyáltalán nem létező gyorsított eljárásban kérvényezte felvételét. Annak ellenére, hogy április 18-án Ukrajna már átadta a tagjelölt státuszhoz szükséges kitöltött kérdőíveket az EU ukrajnai nagykövetének, az észt Matti Maasikasnak, még így is évekbe, ha nem évtizedekbe fog telni, hogy csatlakozhasson a szervezethez – erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Charles Michel közösségi médiáján közölte, hogy az ukrán elnök társaságában ellátogatott a Kijevtől 50 kilométerre fekvő Borogyankába, ahonnan az orosz csapatok még április 2-án vonultak ki, és Bucsához hasonlóan itt is háborús bűncselekményeket követhettek el. 

Michel Twitterén a látogatás kapcsán azt írta,

„a történelem nem felejti el az itt elkövetett háborús bűncselekményeket”,

majd hozzátette, igazságszolgáltatás nélkül nem lehet béke.

Michel és Zelenszkij közös sajtótájékoztatót is tartott, ahol Michel leginkább arról beszélt, hogy tavaly Donbaszban járt, idén pedig Borogyankában, és „apaként és emberként felfoghatatlan”, amivel ott szembesült, és kijelentette, amit látott 

„az háborús bűncselekmény, amit meg kell büntetni, meg fogunk büntetni”.

Ezenkívül beszédében elmondta, Ukrajnában jelenleg az ukrán állam létéért és szuverenitásáért küzdenek, ezért támogatják Ukrajnát, majd később azt is bejelentette, hogy az EU több nemzetközi szervezettel, például

a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködve segítenek majd Ukrajna újjáépítésében.

Egyébként nemcsak európai vezetők utaznak Ukrajnába, hanem ukrán vezetők is ellátogatnak EU-tagállamokba. Michel kijevi látogatásával egyidőben például Denisz Smihal ukrán miniszterelnök Írországba ment, ahol a Taoiseach (az ír miniszterelnöki cím megnevezése) Micheál Martinnal találkozott, ahol Zelenszkijhez hasonlóan szigorúbb és keményebb szankciókat követelt Oroszország ellen.

NYITÓKÉP: Charles Michel és Volodimir Zelenszkij tart sajtótájékoztatót Kijevben április 20-án. FOTÓ: Európai Unió / Európai Tanács

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek