Eddig ismeretlen fotó keringhet a neten a füstben úszó, végóráit élő, elhagyatott Moszkváról

Szerző: Aradi Péter
2022.04.18. 08:55

A napszak és az időjárás kedvező lenne mentéséhez, sem mentő-, sem vontatóhajó nincs közelében.

Eddig ismeretlen fotó keringhet a neten a füstben úszó, végóráit élő, elhagyatott Moszkváról

Felkerült a netre egy fotó, amin egy hatalmas cirkáló látható, ami enyhén meg van már dőlve, és amiből ömlik a sűrű, fekete füst. A képhez azt írták, hogy április 15-én készült, és a fekete-tengeri orosz flotta zászlóshajója,

a megsérült Moszkva látható rajta.

A fotó forrását egyelőre nem sikerült tisztáznia senkinek, de a szakértők szerint is nagyon valószínű, hogy a Moszkvát ábrázolja.

Az elemzők szerint a fedélzetről hiányoznak a mentőtutajok, ami azt jelentheti, hogy megpróbálták kimenekíteni a legénységet. Erre lehet következtetni a rakodó daru állásából is.

A kép egyik elemzője szerint az is jól kivehető, hogy a helikopterhangár nyitva, csakhogy a fedélzet látszólag nincs felkészítve a repülésére, úgyhogy a helikopter valószínűleg szintén a hajóval együtt süllyedt el.

Az elemző szerint rakéta a hajó orránál csapódott be, és felrobbantotta a hajó vízvonal alatt elhelyezkedő tengeralattjáró-elhárító lőszereit, ami megpecsételte a cirkáló sorsát. Arról, hogy a hajót ekkor már menthetetlennek ítélték, az árulkodik, hogy bár

a napszak és az időjárás kedvező lenne mentéséhez, sem mentő-, sem vontatóhajó nincs a közelében.

Ahogy a BBC írja, a londoni King's College hadtudományok tanszékének PhD hallgatója Twitteren azt írta, hogy hiteles fényképnek tűnik.

Az OSINTtechnical nevű, hírszerzési infókat gyűjtő Twitter-fiók is azt teszi hozzá, hogy nem tudja megerősíteni a fotó hitelességét, de kétségtelen, hogy egy Szlava-osztályú cirkáló látható, és nem tudnak arról, bármelyik másikat hasonló kár érte volna.

Mint írtuk, hajót április 14-én, hajnalban hatalmas robbanás rázta meg, ami miatt mozgásképtelenné vált, a legénységet evakuálni kellett. Később az orosz haditengerészet is elismerte, hogy a hajó harcképtelenné vált. Igaz, a hivatalos magyarázat szerint

az ott tárolt hadianyag robbant fel.

Mint az amerikai lap megjegyzi, Vlagyimir Putyinnak hatalmas presztízsveszteség a Moszkva elvesztése.

NYITÓKÉP: Wikimedia Commons, Orosz Védelmi Minisztérium

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek