A németek nem tudják eldönteni, adjanak-e tankot Ukrajnának vagy ne

2022.04.15. 10:37

Robert Habeck alkancellár korábban azt mondta, nincs idő, azonnali segítséget kell nyújtani Ukrajnának, azonban pár nappal később már óva intett a nehézfegyverek adományozásától. Eközben korábbi társelnöke és pártjának a vezetői is a gyors segítség és a nehézfegyverek adományozása mellett állnak ki.

A németek nem tudják eldönteni, adjanak-e tankot Ukrajnának vagy ne

Mint ismert, Ukrajnába már azelőtt is több fegyverszállítmány érkezett, hogy Oroszország február 24-én végül megindította az invázióját, azonban az orosz agresszió következtében még több fegyver érkezett az ostromlott országba. 

Ezek többnyire lőszerek, illetve vállról indítható páncéltörők voltak, amelyek a háború első szakaszában sikeresen megállították az orosz előretörést, azonban a háború második szakaszát kitevő állóháború, illetve a napokon, heteken belül a hadiesemények újabb szakaszába érkező keleti orosz offenzíva miatt Ukrajnának más fegyverekre is szüksége van, hogy valahogy ellensúlyozza a létszámban és tűzerőben még mindig fölényben lévő Oroszországot. 

Így a NATO-tagállamok már nemcsak védekező, hanem támadó fegyvereket, páncélosokat, illetve mobilis légvédelmi rendszereket is adományoz a Volodimir Zelenszkij által vezetett országnak – a Cseh Köztársaság és Szlovákia is adományozott már páncélosokat és önjáró lövegeket az északon már ellentámadásba lendült ukrán seregeknek.

Annak ellenére, hogy ezeket a fegyverek adományázására Németország is rábólintott, úgy tűnik, nem minden német politikus ért vele egyet:

Robert Habeck alkancellár attól tart, a nyugati modern tankok átadásával Oroszország kiterjesztheti a háborút a nyugati országokra is,

mint azt a Politiconak egy április 14-i kampányeseményen elmondta.

A gazdaságért és klímavédelemért felelős zöld alkancellár úgy fogalmazott, a NATO-tagállamok még korábban úgy döntöttek, hogy ő maguk nem akarnak célponttá válni, és emiatt a katonai szövetségnek együtt kéne eldöntenie, hogy „átlépjük-e a korábban meghúzott vonalat, vagy sem”.

Habeck kijelentése azért is meglepő, mert pár nappal ezelőtt még a zöld alkancellár arról beszélt, hogy minél gyorsabban el kell szállítani a fegyvereket Ukrajnába,

mert úgy számolnak, Oroszország napokon belül elindíthatja az offenzíváját keleten, miután teljesen elfoglalják Mariopult.

„Nincs értelme, ha azt mondjuk, hogy háromnegyedév múlva majd kapsz valamit. Most kell a felszerelésnek odaérnie, és mi így is cselekszünk”

– mondta, ugyanakkor kiemelte, fontos, hogy az ajándékozó országok fenntartsák a saját védelmi képességüket, míg a másik egykori zöld társelnök, a jelenleg külügyminiszterként dolgozó Annalena Baerbock arra kérte a német kormányt, hogy Németország további nehézfegyvereket juttasson el Ukrajnában, amivel a Zöldek újdonsült férfi társelnöke, Omid Nouripour is egyetértett

Baerbock emellett kicsit oda is szúrt az SPD-Zöldek-FDP-kormányt vezető Olaf Scholz kancellárnak, amikor hétfőn úgy fogalmazott

„most nincs idő a kifogásokra, hanem a kreativitás és a pragmatizmus ideje jött el.” 

Ezenkívül a német hadipari cég, a Rheinmetall még hétfőn jelentette be, hogy

hat héten belül akár több használt Leopard 1-es tankot tudna szállítani Ukrajnának,

három hónapon belül pedig összesen 50-et.

Az Olaf Scholz vezette Németország ukrajnapolitikáját több nyugati ország, illetve Ukrajna is kritizálja. Mint ismert, a héten például a német elnök Frank-Walter Steinmeier azért nem utazott Kijevbe lengyel, lett, litván és észt kollégájával, mert Ukrajna nem kért belőle az államfő korábbi lágy oroszpolitikája miatt.

Ezenkívül a háború előtt sokan kiakadtak, amiért miközben az Egyesült Államok és Lengyelország páncéltörőket is adományozott Ukrajnának, hogy így készüljenek fel az orosz invázióra, Németország mindössze ötezer katonai sisakot adományozott, amire például az egykori bokszoló, Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko csak annyit reagált:

„Mit fognak legközelebb küldeni? Párnákat?”

NYITÓKÉP: stephan-roehl.de / Heinrich-Böll-Stiftung (Flickr) (CC BY-SA 2.0)

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi főszerkesztő-helyettese

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek