Donald Trump szerint ő nyerte meg a választásokat Orbán Viktornak

2022.04.08. 11:11

Ez mondjuk megint eggyel több választási győzelem, amit saját magának megnyert, hiszen Trump azt állítja: a 2016-os és a 2020-as amerikai választásokat is elcsalták, hiába lett ő az elnök 2016-ban.

Donald Trump szerint ő nyerte meg a választásokat Orbán Viktornak

Interjút adott a Washington Postnak Donald Trump, egykori amerikai elnök, aki a történelem során az egyetlen ember, aki ellen két impeachment-eljárás is elindult. 

Az interjúban természetesen ezúttal is előkerültek az örökzöld slágerek, miszerint a választásokat elcsalták a demokraták már 2016-ban és 2020-ban is, emellett hektikus beszédstílusához híven más teljesen légbőlkapott, vagy csak féligazságokat tartalmazó állításokat is mondott.

Magyar szemszögből viszont, ami érdekes, hogy szóba került a magyar választások eredménye és Orbán Viktor is, miután Donald Trump a választások előtt támogatásáról biztatta a magyar miniszterelnököt, majd a választások után Orbán Viktor is feltöltött egy képet, ahogy épp az egykori amerikai elnökkel beszélget telefonon.

Trump azt állította, 

tulajdonképpen ő nyerte meg a választásokat Orbán Viktornak.

Pontosan úgy fogalmazott, hogy a magyar miniszterelnök köszönte meg a támogatását, majd Trump azt állította, Orbán azt mondta neki: az egykori elnöknek köszönheti választási győzelmét.

„Miután bejelentettem, hogy őt támogatom, úgy ment fel [a támogatottsága], mint egy rakéta”

– fogalmazott az elnök.

Ugyanakkor a 45 perces interjú lényegi része nyilvánvalóan nem a magyar helyzetről szólt, hanem a Trump jövőjéről, a Republikánus Párt lelkéért folytatott harcról, illetve a Kapitólium tavalyi ostromáról.

Kapitólium ostroma: a demokraták hibája!

Trump többször is hamisan azt állította, a Képviselőház házelnöke, a demokrata Nancy Pelosi volt a felelős a január 6-i eseményekért, mivel szerinte ő volt a felelős a Kapitólium védelméért, emellett a főváros polgármesterét, a szintén demokrata Muriel Bowsert okolta a történtekért.

„Nem értettem, és folyamatosan azt kérdeztem, hogy miért nem csinál vele valamit? Miért nem csinál Nancy Pelosi vele valamit?”

– tette fel a költői kérdést Trump, ugyanakkor azt nem vette figyelembe, hogy Pelosi az ostrom idején saját biztonságát féltve menekült el az épületből, hiszen a Trump hívószavára elinduló tömeg tagjainak egy része rendesen felszerelkezett: kötözőszíjakat és zsákokat is vitt, míg Pelosi irodájában halálos fenyegetéseket is hagytak, valaki pedig a pódiumát vitte haza szuvenírként.

Emellett Trump megvédte saját magát és csapatát, hogy az ostrom kezdete és a Twitterre kirakott „szeretünk benneteket, de most menjetek haza” videóüzenete között eltelt 187 percben miért nem szólaltak meg egyáltalán. (A Twitter egyébként igen hamar a videót megjelölte, hogy az hamis információkat is tartalmaz.) 

Erről azt mondta, azt hitte, hogy

majd a demokraták megoldják a dolgot.

Emellett azt állította, ő személyesen is elment volna a szavazóival a Kapitólium elé, de a titkosszolgálat lebeszélte erről, egyébként Trump számonkérően kicsit arról is beszélt,

hogy kicsit azért megveregethetnék a vállát, hiszen mekkora tömeget sikerült mozgósítania, akik mind elmentek Washingtonba tüntetni.

Az események kapcsán tartott kongresszusi meghallgatásokról – ahova Trump egykori adminisztrációjából nem sokan mennek el, de például veje, egykori tanácsadója Jared Kushner és lánya, Ivanka Trump részt vett ezeken – azt mondta, hogy nem tudja, hogy elmenne-e, ha ezt kérnék, mondván, nem tudna sok mindent mondani a csend 187 percéről. Emellett elmondta, hogy szerinte az ostrom alatt egyáltalán nem hívták, hogy állítsa meg a tüntetőit. 

Belső feszültségek, szétfeszítő ellentétek a Republikánus Pártban

Az interjú során emellett kitértek a Republikánus Párt helyzetére is. Trump azt állította, naponta több szenátor- és képviselőjelölt is ellátogat hozzá a Floridában található Mar-a-Lago üdülőjére, hogy a támogatását kérjék. Emellett utalt arra, hogy a Republikánus Párt szenátusi frakcióvezetőjével, a párt elitjéhez tartozó Mitch McConnellel nem ápol jó kapcsolatokat, ugyanis azt mondta 

inkább az impeachment-eljárásokban ellene kétszer szavazó Mitt Romneyt preferálná McConnellel szemben

a szenátusi republikánus frakció vezetőjeként.

Trump és McConnell között régóta rossz a viszony: Trump ugyanis úgy véli, McConnell elárulta őt, amiért végül Trump akarata ellenére a republikánus szenátorok megszavazták Joe Biden elnökké szentesítését,

míg McConnell Trumpot okolja a két georgiai szenátori hely, és ennek következtében a szenátusi többség elvesztéséért,

mivel az egykori elnök a november 3-i és január 5-i választások között (január 5-én szavaztak Georgiában, hogy miért, bővebben itt írtunk róla) folyamatosan azt hangoztatta, hogy a demokraták elcsalták a választásokat. Emiatt Georgiában a Trump-szavazók inkább nem mentek el szavazni, ami a demokratáknak kedvezett

Arról, hogy a Republikánus Párton belül milyen harcok vannak, korábban itt, itt és itt foglalkozutnk. Míg Joe Biden amerikai elnök első évét ebben a cikkünkben értékeltük.

NYITÓKÉP: Donald Trump tekinti meg az amerikai–mexikói határon felállított falat még 2021. január 12-én. FOTÓ: Shealah Craighead, Fehér Ház / Flickr

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek