A negyedik kétharmad okai

Pelle János

Szerző:
Pelle János

2022.04.08. 07:18

A szervezettség és a társadalmi beágyazottság szorosan összefügg, és a Fidesz-KDNP ezen a téren a választási eredmények szerint egyöntetűen felülmúlta ellenzéki koalícióba tömörült politikai ellenfeleit.

A parlamenti választások eredményeinek értékelése lehetőséget nyújt az elemzőknek, hogy mérleget készítsenek Magyarország társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyairól. Tény, hogy a politikai pártok versengése, majd a szavazatok összesítése elhozza az „igazság pillanatát”, rendre szembesíti az illúziókat a valósággal. Persze, a közélet természetéből fakadóan egyetlen értékelés sem lehet teljesen pártatlan.

Az az elemző, aki érzelmileg azonosult az ellenzékkel, fájdalmas veszteségként éli meg a vereségét, a kormánypárt hívei viszont ilyenkor nehezen titkolják elégedettségüket. Létezik azonban olyan strukturális megközelítés is, mely a Fidesz-KDNP egymás után

negyedik kétharmados győzelmének mélyebben fekvő okait igyekszik feltárni

és nem szubjektív érzelmekből, hanem abból indul ki, hogy a választók elsősorban az érdekeiknek megfelelően adják le a voksaikat.

Kezdjük egy kétségbevonhatatlanul tárgyilagos összehasonlítással. A magyar történelemben, de még az európai históriában is páratlan, hogy egy politikai párt és annak vezetője miniszterelnökként négy egymást követő ciklusban legyen hatalomban. Orbán Viktor, aki 2010 óta áll a kormány élén, várhatóan megdönti Tisza Kálmán rekordját.

Ő a dualizmus korszakában tizenöt évig volt miniszterelnök, és mindannyiszor alkotmányos úton, ha nem is makulátlanul tiszta és demokratikus választások győzteseként került hatalomba. Európában ilyen hosszú hatalomgyakorlás 1945 után egyetlen országban sem fordult elő, de még más földrészeken sem. (Igaz, hogy pl. Mexikóban vagy Japánban évtizedekig ugyanaz a párt szerezte meg a szavazatok többségét, de a miniszterelnökök folyamatosan változtak.)

Az okokról

Megpróbálom összeszedni azokat az okokat, melyek a „domináns pártnak” tekinthető Fidesz-KDNP sorozatos győzelmét okozták ellenfelei fölött. Ilyen mindenekelőtt a szervezettség, a centralizált működésmód, amit ellenfelei „diktatórikus stílusként”, a „Führerprinzip” érvényesüléseként ostoroznak.

Orbán Viktor vitathatatlanul kézben tartja a párt, illetve a kormányzat minden szintjét, miniszterei olykor még a legapróbb kérdésekben sem hozhatnak önálló döntéseket. Ennek előzménye, hogy a Fidesz-KDNP 1998 és 2010 között „kisgömböcként” lenyelte és megemésztette az összes mérsékelt jobboldali pártot, a kisgazdákat, a kereszténydemokratákat és az MDF-et is, és mindent megtett annak érdekében, hogy marginalizálja és „leszalámizza” a 2014-ben még komoly vetélytársának ígérkező radikális Jobbikot is.

De miért nem ment végbe hasonló megújító, egyszersmind centralizáló folyamat a baloldali pártok körében is?

Ha előbb nem is, de 2010 áprilisa, az első kétharmados vereségük után meg kellett volna születnie a „kétpártrendszernek”. Ezután lett volna esély arra, hogy a baloldal kilépjen Gyurcsány Ferenc árnyékából, és egy vonzó, ugyanakkor megfelelő politikai háttérrel rendelkező, tehát erős legitimitású riválist állítson szembe Orbán Viktorral.

Azóta, hogy Horn Gyula távozott a miniszterelnökségből, azaz 1998 óta a baloldalon folyamatos a „castingolás”. E kudarcos folyamat során bukkant fel az erős küldetéstudattal rendelkező Márki-Zay Péter is, aki kétes körülmények között nyerte meg az előválasztás második fordulóját, úgy, hogy előzőleg Karácsony Gergely lemondott a javára.

A szervezettség és a társadalmi beágyazottság szorosan összefügg, és a Fidesz-KDNP ezen a téren a választási eredmények szerint egyöntetűen felülmúlta ellenzéki koalícióba tömörült politikai ellenfeleit. Elég rápillantani választási eredményeket feltüntető térképre, és látható, hogy Budapest kivételével majdnem az egész vidék „narancsba borult”, itt az egyéni körzetekben kevés kivétellel a kormányzó párt jelöltje győzött.

Még ott is, ahol

Még ott is Orbán pártja volt a nyerő, ahol a választókerületek előző fideszes képviselői korrupciós, illetve magánéleti botrányba keveredtek. Ez azért történhetett, mert a magyar vidéken az eltelt tizenkét év alatt kiépült egy olyan összefonódott társadalmi, gazdasági és önkormányzati struktúra, melyben a különböző csoportok tagjai „megtalálják a számításukat”.

Ilyen „kapcsolati hálóval” a kilencvenes években az MSZP is rendelkezett, de ez azóta szétfoszlott, és sem a Demokratikus Koalíció, sem pedig a Jobbik nem tudott hasonlót kiépíteni.

Még abban sem vagyok biztos, hogy a hat pártból álló ellenzéknek valamennyi községben voltak emberei, akik hiteles információkat szolgáltattak a lakosok politikai beállítottságáról, illetve szavazási hajlandóságáról. Márpedig megbízható, és a közösségekben tekintéllyel rendelkező „helyi káderek” nélkül nehéz politikai eredményt elérni. De az efféle szolgálatra „önkéntes alapon” kevesen vállalkoznak, csak akkor, ha esély van arra, hogy az így kiépült kapcsolatrendszert a saját érdekeikben is felhasználhatják.

A várható előnyök a közmunkás brigádok vezetésétől a különböző tendereken való esélyes induláson át a különböző önkormányzati állások megpályázásig terjednek, s a kormányzó pártok (különösen, ha előzőleg már „kifejezte háláját”) ezen a téren mindig előnyben vannak az ellenzékkel szemben.

A Fidesz gyorsan tudott reagálni a háborúra

A szervezettség, és a centralizált működésmód, amennyiben jól kiépített propagandagépezet közvetíti az üzeneteit, és egy jó politikai érzékkel, és megbízható információkkal rendelkező vezető van döntési pozícióban, érezhető fölényt biztosít kritikus politikai helyzetekben.

Lehetővé teszi a gyors reagálást, ami adott esetben sorsdöntő lehet.

Ez történt azután, hogy február 24-én Oroszország beküldte a csapatait Ukrajnába, és ezzel a második világháború óta először egy európai állam erőszakhoz folyamodott egy másikkal szemben. A Magyarország szomszédságában kitört háború, és ennek kezelése tagadhatatlanul fordulópontot jelentett a kampányban, és az elemzőknek igazuk van, amikor úgy látják, hogy enélkül a Fidesz-KDNP nem szerzett volna kétharmados többséget. Persze, alakulhatott volna egészen másképp is a választás, amennyiben a Kremlben egy hónappal később, mondjuk március végén adják ki a parancsot a támadásra. Akkor,

ha az ellenzék gyorsan reagál, „ráégethette” volna a bélyeget Orbánra, hogy Vlagyimir Putyin pincsije, és háborúba sodorja Magyarországot.

Ez azonban nem történt meg, részben azért, mert a rendelkezésre álló mintegy negyven napot a Fidesz taktikusan és célratörően, persze a kampányra jellemző torzításokkal és túlzásokkal használta ki. Az Egyesült Ellenzék pedig a szokása szerint bénázott, nehézkes működése és időt rabló egyeztetései miatt képtelen volt idejében döntésre jutni. A „stratégiai nyugalom” és az „Őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát!” jelszó visszhangra talált a társadalomban.

A „zsigereinkben” hordozzuk a tragikus huszadik század két tragikus világháborúját, melyekben, miután belekeveredtünk, a végső vereségig kellett harcolnunk. Az orosz agresszió megindulása után Márki-Zay és csapata az „Orbán vagy Európa?” jelszóval állt elő, ami a politikai propaganda szempontjából ugyanolyan tartalmatlan volt, mint az, hogy „Legyen Magyarország mindenkié!” vagy „Áremelés helyett béremelést!”

Innentől kezdve, vagyis hogy a Fidesznek sikerült kisajátítani békepárti, a szomszédunkban dúló háborúban való részvételt elutasító, ugyanakkor a menekülteket befogadó álláspontot, már nem volt esélye az ellenzéknek. Orbánék elfeledkeztek az addigi agymosásról, a gyerekek szexuális fejlődéséről szóló népszavazásról, a migrációs nyomásról, a rezsicsökkentésről, és felhasználva az összes rendelkezükre álló kommunikációs csatornát, „tutira” mentek.

Sikerült elhitetni, hogy csakis a Fidesz a stabilitás és az energiabiztonság garanciája, Gyurcsány, Mini-Feri és a többiek viszont a földgázcsap elzárását, a kiszámíthatatlan jövőt, a háborúba való belesodródást jelentik.

Ez persze nem volt igaz, de az ellenzéki pártoknak már nem volt idejük arra, hogy az ellenkezőjéről győzzék meg a választókat.

Erre legközelebb négy év múlva lesz esélyük. Remélem azonban, hogy ez a szörnyű háború jóval előbb véget ér, és a 2026-as kampányban már nem lesz dolgunk Putyinnal.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!

Pelle János
Pelle János Vendégszerző

Történész, író.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek