A földön feküdve emlékeztek a bucsai mészárlásra az ukránok Budapesten

2022.04.08. 11:54

Ezzel a bucsai mészárlásra és más lehetséges orosz háborús bűncselekményre akarták felhívni a figyelmet.

A földön feküdve emlékeztek a bucsai mészárlásra az ukránok Budapesten

Ismét tüntetést szervezett a Jednyst (Egységben) Ukrán Egyesület Budapesten, ami még március 27-én a Cipők a Duna-parton nevű holokauszt-emlékmű mellé helyezett ki 300 pár cípőt, hogy így hívja fel a figyelmet arra a 300 civil áldozatra, akik akkor vesztették életüket, amikor egy orosz repülő rakétatámadást hajtott végre a Mariupol Színház ellen, ahova közel ezerötszáz civil húzódott vissza, hátha ott biztonságosabb, mint Mariupol más részein.

Ezúttal az Orosz Föderáció budapesti nagykövetsége előtt tartottak tüntetést és a bucsai mészárlásra akarták felhívni a figyelmet, ahol minden jel szerint népírtást hajthatott végre az orosz hadsereg: a nemrég ismét ukrán kézre került településen több kezüket hátrakötözött civilt találtak kivégezve.

A csütörtök este öt órára meghirdetett eseményen több százan vettek részt,

a demonstrálók pedig összekötözött kézzel a földre feküdve próbálták felhívni a figyelmet a minden jel szerint orosz katonák által elkövetett háborús bűncselekményre.

Mint azt az esemény kapcsán írják, a demonstráció célja az volt, hogy megemlékezzenek Bucsa, Irpiny és Kijevtől északra fekvő kisvárosok civil áldozataira. Mint fogalmaznak, 

„megkínzott civil férfiak, megerőszakolt nők és gyerekek, meggyilkolt idős és beteg emberek, tűzben elégetett áldozatok – ők mind az orosz hadsereg ártatlan áldozatai”,

majd továbbfűzve a gondolatot kijelentik:

szerintük az orosz hadsereg egyetlen célja, hogy kiirtsa az ukrán lakosságot.

Mint írják, „a világnak ismernie kell az igazságot minden ártatlan ember haláláról, az orosz agresszor minden szörnyűségéről”.

Mint ismert, Oroszország február 24-én indított teljeskörű inváziót Ukrajna ellen, aminek az orosz olvasat szerint a célja Ukrajna „nácitalanítása”, illetve fegyvertelenítése, azonban a villámháborúra berendezkedett orosz hadsereg már a harcok első napjaiban elakadtak.

Az utóbbi napokban, hetekben az ukrán hadsereg ellentámadásba lendült és több várost és települést is sikerült visszafoglalnia, ahol közel egy hónapig az orosz katonák állomásoztak. Többek között ennek következtében vált ismertté, hogy

az oroszok sok esetben civileket gyilkolnak, emellett a visszavonuló orosz katonák aknákat, csapdákat helyeznek ki mindenhova.

A bucsai mészárlás sajnos nem egyedi eset: a fentebb felsorolt három városon kívül más településeken is civil áldozatokkal, kifosztogatott és tönkretett lakóházakkal, épületekkel találkozhatnak a településeket visszaszerző ukrán katonák és az oda visszatérő civilek – legutóbb például Trosztjányec kapcsán írtunk arról, milyen állapotban hagyják el a településeket az oroszok. A Kreml hivatalos álláspontja szerint azonban ezek a felvételek megrendezettek.

A bucsai mészárlás miatt az ENSZ közgyűlése felfüggesztette Oroszország tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, köztük Magyarország szavazatával. Ugyanakkor ennek gyakorlatban sok jelentősége nincs, inkább szimbolikus jelentőségű, hiszen így Oroszország lett az első olyan ENSZ állandó BT-tag, aminek a tagságát egy ENSZ intézményben felfüggesztik.

A csütörtök esti tüntetést például az alábbi videón lehet visszanézni:

NYITÓKÉP: Geiger Viktória, Jednyst / Facebook

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek