Miért érdemes óvatosan használni a közvélemény-kutatási eredményeket ellenzéki pozícióban?

Választásokat követően nemcsak a konkrét eredmények, de a közvélemény-kutatások által havonta mért választói preferenciák is részletes vizsgálat alá kerülnek. Azonban fontos, hogy megértsük a közvélemény-kutatások eredményeinek pontos értelmezését, és hogyan érdemes a politikusoknak ezeket értelmezni, illetve kampánycélra felhasználni.

Noha a közvélemény-kutatási szakmában nagyjából 2016 óta tapasztalható trendek szerint a társadalomtudományi mérések is az online és a Big Data adatgyűjtési módszerek irányába tendálnak, a rendszeresen közölt pártpreferencia adatok a mai napig jelentős köz- és szakmai figyelmet kapnak a politikai kampányok során. Mivel a pártpreferenciával és különböző politikai attitűdökkel kapcsolatos közvélemény-kutatások eredményeinek és módszereinek, eljárásainak pontos értelmezése

rendkívül komoly matematikai, statisztikai és politikai ismereteket kíván meg, rengeteg közhiedelem kering a közvélemény-kutatások igazságtartalmáról

(az ezzel kapcsolatos részleteket az alábbi 24.hu-n megjelent cikk kiválóan fejti ki). A szakma szinte minden ország minden választása után „pellengérre van állítva” az eredmények (és így a mérési módszerek) hitelességével kapcsolatban.

Azonban a számonkérések ellenére a pártok esélyességéről szóló diskurzusok rendre a különböző cégek közvélemény-kutatási eredményeihez térnek vissza. Ma már számos kutató- és elemzőcég (elsősorban a Tóka Gábor által szerkesztett Vox Populi Választási Kalauz) tevékenysége arra koncentrálódik, hogy a rendelkezésre álló adatok összesítésének segítségével egy átfogó helyzetképet rajzoljon a pártok aktuális támogatottságról, illetve az ezzel kapcsolatos trendekről, dinamikákról.

Erre nagy szükség van, hiszen

az igazság mindig valahol a „mérések közötti sorokból” olvasható ki:

az eltérő mintavételi és kérdezési módszerek, a különböző módon megfogalmazott kérdőívkérdések együttesen okozzák a pártpreferenciák alakulásában hónapról hónapra tapasztalható eltéréseket.

Természetesen azt a tényt is szükséges számításba venni, hogy – noha Magyarországon a magas pártos polarizáció okán kifejezetten bebetonozottak a politikai preferenciák – megtörténhet, hogy ténylegesen változik az, hogy a választók mely pártra adnák a szavazatukat. Illetve, ha a pártpreferencia nem is, a szavazói hajlandóságról (azaz, hogy ténylegesen elmegy-e és leadja-e a voksát)

gyakran csak a választás napján döntenek, amely szintén megnehezíti az eredmények pontos előrejelzését.

Ezek a tendenciák a mostani országgyűlési választási kampányban kifejezetten az ellenzéki szavazók körében volt megfigyelhető, a Fidesz szavazóbázisa 2010 óta rendkívül stabil, a „kiábrándult Fideszes szavazó” mítoszára Böcskei Balázs és Szabó Andrea tavaly októberben megjelent elemzése világított rá.

Közvélemény-kutatás mint kampányeszköz

Továbbá, ahogy az aktuálisan szimpatikus jelölt és párt népszerűsége a nyilvános felmérésekben alakul, az szintén tud mobilizációs erővel hatni egy kampány során:

vagy azért mennek el a szavazók, mert úgy látják, nyerésre áll a pártjuk, vagy épp azért, mert vesztésre áll, így még inkább azt gondolják, döntő lehet a részvételük és voksuk a győzelemhez.

Ez a fajta logika különösen megfigyelhető a politika iránt magasabb érdeklődést mutató, a közéleti híreket intenzíven követő állampolgárok esetén. Éppen előbbiek meggyőzésére politikusok gyakran használják politikai célokra az aktuális méréseket – amely, noha a politikai logika és a kampánystratégia szempontjából teljesen érthető, szintén torzítóan hat az eredmények értelmezésére.

Azaz, nemcsak a győztes, hanem a vesztes pozícióban lévő pártoknak is érdekében állhat a közvélemény-kutatási eredmények mobilizációs célokra való használata, hiszen ők épp az aktuálisan mért hátrány okán fordulhatnak bizonytalan szavazóik felé, és kérhetik őket, hogy feltétlen vegyenek részt a választásokon és támogassák őket szavazatukkal. Mivel azonban a kampánykommunikáció során nincs lehetőség a kutatási eredmények részletes ismertetésére és értelmezésére,

a vesztes pozícióban lévő jelöltek számára az adatokról való nyilvános kommunikáció rendkívül sok rizikóval járhat.

A valóság és a kutatások találkozása

A 2022-es országgyűlési választási kampány során nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatok az elmúlt hetekben rendre a Fidesz előnyét mutattak. Az előválasztás során ugyan voltak pillanatok, amikor az ellenzéki összefogás listája a kormánypártéhoz hasonló népszerűséggel bírt, viszont ez az előválasztás lecsengésével, és az azt követő „ingerszegény” hetek folytán (amikor az ellenzéki pártok szinte semmilyen kampánytevékenységet nem folytattak, a pártok közös programja nem volt nyilvános, illetve még a pártlistán szereplő politikusokról sem döntöttek) pár hét alatt visszaállt a Fidesz biztos előnye a különböző intézetek méréseiben.

Karácsony Gergely 2022. március 30-án posztolt a Facebookra a kampány utolsó hetében nyilvánosságra hozott, az ellenzéki összefogás számára nem túl sok optimizmusra okot adó mérések apropóján. Mint ahogy azt gyakran hangoztatja nyilvánosan a főpolgármester, a közvélemény-kutató szakmában szerzett korábbi tapasztalatai miatt ő jobban „az eredmények mögé” lát, tisztában van a közvélemény-kutatások bonyolult módszertani és értelmezési megközelítéseivel.

Ebben az országgyűlési választásokat 4 nappal megelőző bejegyzésében azt írta, hogy „Nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni. Én már csak tudom, hiszen korábban közvélemény-kutatóként dolgoztam,

2019-ben pedig úgy nyertem fölényesen, 7 százalékos többlettel a főpolgármester-választást, hogy az összes felmérés Tarlós István győzelmét jelezte előre.

Sajnos a Fidesz húsz éve mérgezi a közéletet, ezért a felmérések húsz éve felülmérik a támogatottságát, mert a hívei sokkal hangosabbak, de az ellenzéki szavazók vannak többen. Szóval nem a felméréseket kell bújni, hanem rábeszélni még három embert a változásra!” – Karácsony az Azonnalinak adott március 28-i interjújábanis hasonló állításokat tett.

Április 3-a óta tudjuk, hogy a valóság kíméletlenül megcáfolta a posztban és interjúban megfogalmazott állításokat.

Noha valóban, a 2019-es önkormányzati választások alkalmával meglepő ellenzéki győzelem született, április 3-án a Fidesz minden kutatói várakozást felülmúló győzelmet aratott az ellenzéki összefogás pártjai fölött.

Karácsony azon állításával ugyan vitatkoznék, hogy a Fidesz általi „közélet mérgezés” vajon mennyiben hat ki a felmérésekre, az ellenzéki szavazók jelenleg láthatóan a legkevésbé sincsenek többen a Fidesz szavazóknál, illetve olyannyira nem voltak „hangosak”, hogy közülük nagyjából 800 ezerrel kevesebben vettek részt a 2022-es országgyűlési választáson, mint a négy évvel ezelőttin.

Miután olyan egyéni választókerületekben is veszített az ellenzék, amelyek egyébként szinte biztosra voltak elkönyvelve (többek között például Csongrád-Csanád megye 4. számú oevk-ban, ahol Lázár János fölényesen nyert az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péterrel szemben), komoly (és önmagukkal szemben szigorú) tanulságokat lesznek kénytelenek levonni az ellenzéki összefogás vezető politikusai az elkövetkező hetekben az elmúlt 12 év ellenzéki politikájával kapcsolatban.

A tanulságok levonásához segítségükre lesznek majd a közvélemény-kutatási és választási adatok, de ezt a munkát végeredményben nekik személyesen felelősségük és kötelességük elvégezni.

Mivel a közvélemény-kutatói szakma és a pártpreferenciák véletlen mintavételen alapuló, kérdőívvel történő felmérése egy darabig még biztosan nem szűnik meg, a vonatkozó bizonytalanságokkal, az értelmezések diverzitásával továbbra is tudnunk kell együtt élni.

NYITÓKÉP: mohamad_hassan / Pixabay