Lehet-e valaha sikeres az ország, ahol még a politikai elit is droggal kereskedik?

Honduras az ország, ahol bizonyos években több ember hal meg gyilkosságokban, mint ahányan egy háborús övezet konfliktusaiban, és ahol még a politikai elit is a drogkereskedelem a része. De sikerülhet-e az új baloldali elnöknek, Xiomara Castrónak sikeressé tenni az országot?

Honduras az az ország, mely a hatvanas évek végén a futball világbajnokság mérkőzései során elmérgesedett helyzet miatt háborúba keveredett szomszédjával. Az ország, ahol bizonyos években több ember hal meg gyilkosságokban, mint ahányan egyes háborús övezetek fegyveres konfliktusaiban. Az ország, ahol nem könnyű olyan elnöki családot találni, ahol minden családtag szabadlábon van.

Az ország, ahol egy (katonai) puccs elleni tiltakozásként alapított baloldali párt jelöltje megszerezte az elnöki széket és gyökeres változásokat akar. A cikk a hondurasi helyzetnek, a novemberi választásokat követően idén hivatalba lépett elnök és az új törvényhozás tevékenységének, jövőbeni terveinek járt utána.

Az ország, ahol még a politikai elit is kiveszi a részét a drogkereskedelemből

Honduras az elmúlt pár hónap során több esemény kapcsán is bekerült a nemzetközi hírekbe, ha azok Magyarországra nem is annyira jutottak el. Múlt héten épp azzal, hogy a korábbi hondurasi elnök, Juan Orlando Hernández (JOH) ügyében jogerős ítéletet hozott a legfelsőbb bíróság, elutasítva a volt elnök fellebbezését, így Hernández kiadható az Egyesült Államoknak.

A drogkereskedelemben való részvétellel és ahhoz kapcsolódóan illegális fegyverbirtoklással és -használattal vádolt politikus – Trump volt amerikai elnök egyik közeli szövetségese, kinek tevékenysége nyílt titok volt a hondurasi lakosság előtt – a tavaly novemberi választások előtt még abban reménykedhetett, hogy pártja, a Hondurasi Nemzeti Párt (Partido Nacional de Honduras, PNH) továbbra is megtartja az elnöki széket, és így elkerülheti a felelősségre vonást.

Ismerve a korrupció mértékét, valamint a politikai elit szerteágazó kapcsolatrendszereit,

a hondurasiak általános vélekedése egyébként az volt a kérdésben, hogy az elnök elleni jogi lépéseknek nincs sok esélyük.

Ennek ellenére, a PNH hátországának számító területeken, és Hernández tulajdonai környékén a letartóztatás napján a kormányzat megerősített rendőri jelenlétet – sőt, a különleges erők utcára vezénylését – rendelte el a helyzet kontroll alatt tartása érdekében. Mindamellett, hogy a buszokon és iránytaxikon (colectivo) általában megszokott üvöltő zene helyett a legtöbb esetben rádiós vitaműsorokra kapcsoltak át a sofőrök, hogy az ottani beszélgetések keveredhessenek az utasok által mobilon hallgatott vitákkal, a tűntetések és a Hernández melletti szimpátianyilvánítások nagyjából békések maradtak.

A hondurasiaknak egyébként nem teljesen ismeretlen az, ha egy, a hatalomhoz egykor közel álló politikust, vezetőt vagy azok rokonát letartóztatják, és el is ítélik – mindezt akár külföldön.

JOH testvérét, a volt kongresszusi képviselő Juan Antonio Hernández Alvaradot, ismertebb nevén Tony Hernándezt épp egy éve, 2021. március 30-án ítélte életfogytiglani szabadságvesztésre egy New York-i bíró. Az elsősorban kokaincsempészésért elítélt egykori képviselő jelenleg is az Egyesült Államokban tölti büntetését.

Ugyanúgy, ahogy a Hernández előtti elnök, Porfirio Lobo Sosa (2010-14) fia, Fabio Lobo is, aki miután bűnösnek vallotta magát kokaincsempészetben, 2017-ben 24 évet kapott ugyancsak az Egyesült Államokban. Édesanyja, a volt First Lady Rosa Elena Bonilla csalás, pénzmosás és egyéb pénzügyi visszaélések miatt 2019-ben Hondurasban kapott a pénzbüntetés mellett 58 éves börtönbüntetést. A fellebbezést követően a Legfelsőbb Bíróság végül két hete találta sikkasztás és csalás vádjában bűnösnek a volt First Ladyt, aki ellen az ügyészség 16 év 5 hónap 10 nap (!) börtön kiszabását indítványozta az előző hétfői döntésében.

Amerikai kérésre, szintén ez év márciusában tartóztatták le az ország korábbi rendőrfőnökét, Juan Carlos Bonilla Valladarest. A ’Tigris’ (’El Tigre’) néven is ismert egykori rendőri vezetőt a nemzetközi kokaincsempészetben való részvétellel, valamint az ehhez kapcsolódó illegális fegyverhasználattal vádolják az amerikai hatóságok, valamint azzal, hogy

a hondurasi politikai elit illegális tevékenységeit fedezte, és védelmet biztosított egyes drogcsempészetre szakosodott nemzetközi bűnözői szervezetek számára. 

A volt rendőrfőnök és a korábbi elnök – valamint már börtönbüntetését töltő testvérének – ügyei több szálon is összefüggnek. A 2010-es évek elején még a Kongresszus elnökeként tevékenykedő Hernández saját testvérének és egyéb tanúk vallomása alapján

az elnöki kampányhoz egymillió dollárt kapott a mexikói Joaquin „El Chapo” Guzmántól, a Sinaloa Kartel drogszállítmányainak problémamentes áthaladása érdekében,

valamint mintegy 1,6 millió dollárt más drogcsempészetben érdekelt szereplőktől (Cachiros Kartel, Fuentes Ramírez, stb.). Ezek a szervezetek a vádirat szerint elnökségének két ciklusa alatt további összegekkel biztosították a drogszállítmányok szabad mozgását Hondurasban.

A haszonszerzés mellett azonban lehetséges, hogy Hernándezt egyéb indokok is motiválhatták: egy a korábbi perek során tett tanúvallomás szerint a volt elnök egy alkalommal azt találta mondani, hogy „dugják csak a drogot a gringók orrába”. E vonatkozásban pedig eléggé biztosra akarhatott menni, hiszen

az amerikai vádak szerint Hernández mintegy 500 tonna drog Egyesült Államokba juttatását segíthette elő. 

Balra át

A PNH mellett Honduras politikai életét jó száz éve meghatározó másik párt a Hondurasi Liberális Párt (Partido Liberal de Honduras, PLH). A PLH színeiben utoljára választást nyerő Manuel Zelayát – aki a centrista-liberális platformról időközben balra, a Chávez-vezette Venezuela irányába sodródott, kivívva ezzel bizonyos körök ellenszenvét – a 2009-es elnökválasztás előtt öt hónappal egy puccs keretében megbuktatták.

Az ügy egyik érdekessége, hogy az elnököt a legfelsőbb bíróság, majd a hadsereg azért mozdította el, mert az alkotmány az elnöki terminusokat egy ciklusban limitáló, többszörösen védett, kvázi megváltoztathatatlan paragrafusát egy alkotmányozási folyamat keretében meg akarta változtatni. A kitételt 6 évvel később ugyanaz a grémium – Hernández elnök hathatós nyomására – eltörölte, így JOH még egyszer elindulhatott a választáson.

A 2009-ben Zelayát megbuktató puccs másik érdekessége pedig, hogy felesége az a Xiomara Castro, aki 2021 novemberben megnyerte az elnökválasztást

a puccs után nem sokkal alapított baloldali párt, a Szabadság és Újraalapítás (Libertad y Refundación, népszerűbb nevén Libre) színeiben.

A koronavírus-járvány ellenére 20 éve nem látott rekordrészvétel – közel 70 százalék – mellett zajló választáson Castro a szavazatok 51,2 százalékát szerezte meg, a második helyen befutó PNH jelölt Nasry Asfura 36,93 százalékával, valamint férje volt pártja, a liberálisok 10 százalékával szemben.

A machismo-kultúra egyik legkonzervatívabbjának számító Honduras mintegy 200 éves történelmének első női elnöke,

idén január 27-én tette le hivatali esküjét. Lila színű ruhája már magában is üzenet volt, a női egyenjogúságára, a nők jogainak védelmére és nem utolsó sorban az országot különösen sújtó femicídiumra kívánta ezzel felhívni a figyelmet Castro, majd a hondurasi nőknek címezve azt mondta, hogy nem fog csalódást okozni, számíthatnak rá, meg fogja védeni a nők valamennyi jogát.

A ruha mellett a beiktatási ceremónia másik emblematikus kellékei a hondurasi zászlók voltak, melyek most először türkizkék színben lobogtak, eltérően a korábban megszokott sötétebb tónustól, mely erősen hasonlít a Nemzeti Párt emblémájának színéhez. Tekintettel arra, hogy a zászlóban használt kék szín nincs pontosan meghatározva, a Hondurasi Autonóm Nemzeti Egyetem történelmi kutatásokra hivatkozva ajánlást adott ki az új színnel kapcsolatban. Castro a korábbi kormányoktól, a korábbi időszaktól való elhatárolódás szimbólumaként használta az új lobogókat a beiktatás alkalmával.

Az esemény két fontos részét képezte, hogy Castro megszemlélte a csapatokat és fogadta a hondurasi tábornoki kar köszöntését, annak a hondurasi hadseregnek, mely közel 13 éve elmozdította a férjét a hatalomból. Ennél azonban fontosabb mozzanat volt, mikor

az újonnan beiktatott elnök az ország egyik meghatározó őslakos csoportját alkotó lenka szertartáson is részt vett,

ahol átadták neki a „Vara Alta” szent szimbólumát. A mahagónifából készült rúdon nyolc színes szalag az ország őslakosságának sokszínűségét jelképezi, a tetejét díszítő faragás egy női alakot, a folyók védelmezőjét ábrázolja, aki egymagában a bennszülött és fekete nők ellenállását, az őslakosok jogait és nem utolsó sorban a környezet, az élővilág védelmét is szimbolizálja.

Bár hasonló szertartások egyes országokban, mint például Bolívia vagy Ecuador már néhány ciklus óta részét képezik az elnöki beiktatásoknak, Hondurasban ez volt az első alkalom, hogy ilyesmire sor került. Az országban az őslakos kisebbségek, és elsősorban az őslakos nők ellen elkövetett bűncselekmények magas száma miatt ez különösen fontos, jelzésértékű lépés volt Castro részéről, kiváltképp akkor, ha tudjuk, hogy a szimbólumot annak a lenka kisebbséghez tartozó Berta Cáceresnek a lánya adta át, aki az őslakosok jogainak és a környezet védelmének szentelte életét, egészen 2016-os meggyilkolásáig, melynek elkövetőit még mindig nem ítélték el.

A történelminek is nevezhető beiktatáson részt vett Kamala Harris, az Egyesült Államok – és William Lai Tajvan alelnöke, valamint VI. Fülöp spanyol király mellett több meghatározó latin-amerikai baloldali politikai vezető, így Cristina Fernández argentin alelnök, Gabriel Boric megválasztott – azóta szintén beiktatott – chilei elnök, valamint Evo Morales volt bolíviai elnök is.

Arriving in Honduras I was welcomed by current Vice President @MariaAn15715227 and later met with President-elect @XiomaraCastroZ. Honored to attend the transfer of power ceremony tomorrow, and help strengthen the friendship between our democratic countries. pic.twitter.com/dmDMwlFLdK

— 賴清德Lai Ching-te (@ChingteLai) January 27, 2022

Szegény embert az ág is...

Castronak egyébként sok szempontból nem lesz könnyű dolga, illetve talán fogalmazhatunk úgy is, hogy

talán egyetlen szempont könnyítheti meg a dolgát, mégpedig az, hogy az emberek változást akarnak.

Az országot azonban sajnos számos olyan negatív tényező sújtja,mint

• a mindent átható korrupció: a Transparency International Korrupció Érzékelési Indexén (CPI) annak létezése óta legrosszabb eredményét, 100-ból 23 pontot kapott 2021-ben;
• a regionális és világszinten is súlyosnak számító szegénység: a FOSDEH, egy a szegénység kutatására szakosodott hondurasi szervezet adatai alapján az ország lakosságának 71 százaléka szegénységben, mintegy fele mélyszegénységben él;
• a nemzetközi drogkereskedelemben való részvétel: a tranzitországnak számító Honduras egyes részeit szinte teljes egészében drogkartellek és gangek uralják;
• a rendkívül gyenge közbiztonság: elsősorban a gyilkosságok és a vagyon elleni bűncselekmények magas száma miatt a fegyveres konfliktus által sújtott országokat nem számítva, az International SOS nemzetközi biztonsági cég adatai alapján Honduras a világ 13 legveszélyesebb országának egyike;
• az illegális fakitermelések: elsősorban az igen jövedelmező szarvasmarha tenyésztés miatt 1990 és 2005 között az ország erdőinek közel 40 százalékát kivágták;
• valamint a természeti katasztrófák: az 1998-as Mitch hurrikán árvizei, sárlavinái okozta anyagi kár mértéke elérte az ország GDP-jének 70 százalékát, melynek következtében járványok, fosztogatások és éhséglázadások törtek ki országszerte.

A kampányban ismertetett csaknem 70 oldalas választási-, immár kormányprogram ez utóbbi, kevésbé befolyásolható kihívást leszámítva mindegyik problémát részletesen említi,

és megoldási javaslatot is kínál.

A „Bicentenáriumi kormányzati terv az ország újraalapításához és egy szocialista és demokratikus ország felépítéséhez” címet viselő programban a biztonság megteremtése, az erőszak, a korrupció és a szegénység felszámolása, az emberi jogok, a környezetvédelem megerősítése mellett olyan, korábban háttérbe szorult kérdések is megjelentek, mint a nők, az őslakos és az afroamerikai kisebbségek, valamint az LMBTQ+ közösség védelme.

A terv megvalósítása azonban Castro nagyarányú támogatottsága ellenére is kérdésesnek tűnik, hiszen

az elnökválasztással egyidőben megrendezett kongresszusi választáson a Libre a szavazatok mindössze 40,23 százalékát szerezte meg,

így mindössze 6 képviselővel tud többet küldeni a 128 fős parlamentbe, mint a 44 képviselővel rendelkező PNH, míg a Liberális Párt 22, a Librével koalíciót alkotó PSH, a Honduras Megváltó Pártja (Partido Salvador de Honduras) 10, illetve a szintén szövetséges Kereszténydemokrata Párt 1, valamint a Korrupcióellenes Párt szintén 1 mandátumot szerzett.

Így a pártjának nincs meg a többséghez szükséges 65 fő, koalíciós partnereivel is csak 61 mandátuma van.

A kongresszusi támogatottságának gyengeségét már a beiktatása előtti héten megtapasztalhatta Castro, mikor a törvényhozás elnökének megválasztásakor pártjának 20 tagja kiszavazott a korábbi megállapodásból. A két szavazás, valamint a mindkét jelöltre szavazó képviselők végül a Librés Jorge Cálixot 84 fővel, míg a PSH-s Luis Redondot 96 szavazattal választották meg a Kongresszus elnökének. Ez utóbbi „grémium” a kongresszus épületében ülésezett, míg a Cálix-vezette Kongresszus online, Zoomon keresztül tartotta tanácskozásait.

Az árulónak bélyegzett „puccsista” Libre képviselőket kizárták a pártból, míg végül a volt elnök Zelaya egyeztetéseinek köszönhetően február 7-én Cálix lemondott elnöki mandátumáról, és mind ő, mind pedig a kormánykoalícióból kiszavazó, pártjukból kizárt képviselők egyfajta hűségesküt tettek Redondo, valamint Castro és programjának támogatására.

A Libre belső megosztottsága azonban nem változhatott meg egy csapásra.

Merre tovább, Castro?

Xiomara Castro tehát – ahogy Honduras sem – nincs könnyű helyzetben. A korábban említett kihívások mellett Tegucigalpának rendeznie kell külpolitikai relációit is.

Az Egyesült Államokkal a Közép-Amerikát meghódítani próbáló William Walker és a United Fruit Company mai napig negatívan ható tevékenysége óta egyre javuló kapcsolatot ápol.

Bár a hidegháború CIA-s akcióknak már vége, az USA a Soto Cano Légibázissal még mindig jelen van az országban, a kábítószerkereskedelem és a migráció azonban beárnyékolja a két ország viszonyát.

Szintén újabb viharfelhőket jelentett, mikor a választási kampány alatt Castro azt ígérte, hogy kormányra kerülésük esetén

Tajvan elismerése helyett Pekinggel fognak szorosabb kapcsolatot kiépíteni,

ezzel 13-ra csökkentve a szigetországot elismerő államok számát. William Lai beiktatás előtti napokban tett látogatása – és vélhetően Washington közbenjárása – hatására Castro végül elállt ettől a tervétől. 

A Washingtonnal fenntartott kapcsolat valódi rendezéséhez azonban

először otthon kell rendet raknia az ország új elnökének.

Olyan közbiztonságot teremteni, hogy a többi latin-amerikai országhoz hasonlóan ne néptelenedjenek el az utcák sötétedéskor, és a kevés az országba látogató turistát ne kérdezgessék a helyiek, hogy nem félnek-e egyedül.

Olyan intézményrendszert létrehozni, ami javít a lakosság bizalmi indexén, ami a Latinbarómetro felmérései szerinti a kormány vonatkozásában jelenleg mindössze 20 százalék.

Olyan igazságszolgáltatási rendszert működtetni – a tervek szerint akár az ENSZ égisze alatt létrejövő Nemzetközi Bizottság a Korrupció és Büntetlenség ellen Hondurasban (Comisión Internacional contra la Corrupción e Impunidad en Honduras, CICIH) nevet viselő testület segítségével –, amely visszaszorítja az élet szinte minden területét átszövő korrupciót.

És nem utolsó sorban olyan határőrséget és kábítószerellenes rendőri egységeket felállítani, melyek hatékonyan fel tudják venni a harcot az országban olykor háborítatlanul működő nemzetközi kábítószerkereskedelmi hálózatokkal szemben, ahogy az történt az MS-13 egyik vezetőjének, Tokiro Rodasnak és négy társának letartóztatásakor most március közepén.

Ezekkel a mindenki számára érezhető reformokkal még akár az egészségügyi és szociális ellátórendszerek vagy az oktatás hiányosságai miatt érzett elégedetlenség is enyhíthető addig, míg a nemzetközi támogatások és a várhatóan élénkülő turizmusból származó bevételek ezeken a területeken is eredményeket tudnak indukálni.

De vajon ekkora ellenszélben, a drogkartellek, a helyi bűnbandák és a velük összefonódó oligarchák, valamint a gyenge kongresszusi támogatás mellett képes lesz-e Castro érezhető reformokat véghezvinni?

NYITÓKÉP: Vidéki városközpont: a piac és a pályaudvar egy helyen. FOTÓ: Vogel Dávid