Erdélyből szerződött, egykor a melegházasságért nyíltan kiálló kampányguruval győzött Lázár János

Szerző: Kulcsár Árpád
2022.04.06. 16:04

Az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke azt mondja: sem a munkája, sem a világnézete nem változott.

Erdélyből szerződött, egykor a melegházasságért nyíltan kiálló kampányguruval győzött Lázár János

Lázár János mellett tűnt fel a kampányban Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség legutóbbi ügyvezető elnöke, aki az Azonnalinak megerősítette, ő koordinálta a Márki-Zay Pétert egyéniben is legyőző politikus kampányát. 

Erre utaló jelek először néhány hete voltak, amikor Lázár János látogatást tett Marosvásárhelyen, és a Maros megyei tanács elnökének, Péter Ferencnek feltűnt egy fotó, amelyen Lázár az RMDSZ-esekkel illetve Marosvásárhely független színekben megválasztott, de RMDSZ-esként viselkedő polgármesterével, Soós Zoltánnal tárgyal, oldalán Porcsalmival.

Aztán a választás estéjén nyilvánvaló volt, hogy az egykori ügyvezető elnök az elmúlt hónapokban Csongrád-Csanádba szegődött,

Lázár kirakott egy fotót, és köszönetet is mondott a rajta szereplő Porcsalminak.

De ki is Porcsalmi Bálint?

Porcsalmi Bálint 2017 és 2020 között töltötte be az RMDSZ-ben a második legfontosabb pozíciót, az ügyvezető elnöki posztot, ami azóta is betöltetlen. Az ügyvezető elnöknek egy sor feladata és jogköre van, őt személyesen az elnök kéri fel a pozícióra, és a párttagok szavaznak róla. Ő gyakorolja a munkáltató jogokat egy sor hivatalban, felügyeli a megyei- és területi szervezetek tevékenységét, valamint a parlamenti csoportnak is háttérsegítséget nyújt. Jelenleg ideiglenes jelleggel Balázs Attila, a párt pénzügyeinek őre vette át, s a párt valamiért nem siet, hogy megtalálják azt, aki véglegesen betölti.

Porcsalmi azelőtt politikai és kommunikációs tanácsadóként dolgozott, stratégiai tervezéssel, kampányszervezéssel segítette döntéshozók, közszereplők és szervezetek tevékenységét. Politikai tevékenysége és szakmai karrierje szorosan kötődött az RMDSZ-hez. A jelenleg 41 éves Porcsalmi körülbelül húsz évig az RMDSZ minden kampányában részt vett: szervezőként, koordinátorként, az utóbbi években pedig külső tanácsadóként segítette a párt önkormányzati-, parlamenti-, európai parlamenti-képviselőjelöltjei, illetve államelnök-jelöltek munkáját.

Jelentős tapasztalattal bír, 2017 előtt dolgozott az ukrajnai elnökválasztási, a bécsi önkormányzati, valamint a szerbiai parlamenti kampányban,

de több ízben szervezett kampányokat és politikai akciókat Bulgáriában, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Moldvában és Bosznia-Hercegovinában; aktivistákat és jelölteket készített fel Jordániában, Szomáliában és Mongóliában is. Emellett trénerként politikai kommunikáció, szervezetépítés és kampányszervezés témakörben tartott nemzetközi előadásokat, képzéseket.

Az RMDSZ kampányaiban is remekelt: egyrészt amikor átvette az ügyvezető elnökséget, a párt még alig alapozott az online, közösségi médiás stratégiákkal,

Porcsalmi meg egy szolid gépezetet épített, amely állandóan bombázta a kampányban a magyarokat üzenetekkel,

és ha kellett, akkor ijesztgette is a magyarokat. Ő érte el a legutóbbi EP-választásokon azt a bravúrt is, hogy valamilyen úton módon több tízezer román szavazott az RMDSZ-re – ekkor sokan szavazatvásárlással vádolták meg a pártot

2020-ban azonban, másfél mandátumnyi, összesen hároméves munka után lemondott az ügyvezetői elnökségi posztról, mondván, ismét a munkájának szeretne élni.

Lázár Jánost segítette a kampányban

Az Azonnali megkereste Porcsalmit, aki szűkszavúan annyit válaszolt arra a kérdésünkre, mi volt a valós oka annak, hogy otthagyta az RMDSZ-t, és mivel töltötte az elmúlt bő egy évet, hogy

„2020-ban is elmondtam, hogy visszatérek a kampánytanácsadáshoz, és azóta ezzel foglalkozok, most például a magyarországi választások kapcsán” 

– mondta Porcsalmi, hozzátéve, hogy

az elmúlt egy évben nem csak Lázár kampánya volt az egyetlen munkája, de a többiről nem szívesen beszélne, és sok esetben titoktartási szerződés is köti.

Hangsúlyozta, az RMDSZ-től való távozásának oka az, amit már elmondott 2020-ban is: ő alapvetően két évre vállalta a munkát 2017-ben, és már akkor jelzete, hogy vissza fog térni a munkájához, de Kelemen Hunor szövetségi elnök kért még tőle egy évet.

Erdélyben arról pusmogtak, hogy Porcsalmi egyenesen Lázár János kabinetfőnöke is lett, ezt a politikus-szakember nekünk határozottan cáfolta.

„Kampánytanácsadó vagyok, kampányokkal foglalkozom, a jövőben is ezt teszem. Lázár Jánosnak pedig van egy jó kabinetfőnöke”

– szögezte le.

Porcsalmi miatt a másik két erdélyi magyar párt, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt gyakran támadta az RMDSZ-t, szerintük ugyanis akkori ügyvezető elnök egy liberális fordulatot hozott a párt életébe. Emlékezetes, hogy mikor 2019-ben egy az RMDSZ-hez köthető ifjúsági szervezet meghívta Fekete-Győr András akkori Momentum-elnököt egy nyári táborba, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági vezetője azzal vádolta meg az RMDSZ-t, hogy

szélsőéges liberális fordulatot készül venni, és ez Porcsalmi Bálintnak köszönhető.

Bár azzal az RMDSZ egyáltalán nem vádolható, hogy liberális lenne, sőt, azóta egy csoport is megalakult többnyire Kolozsváron élő értelmiségiekből, akik a pluralizmus hiányát kérik számon a párton, az is tény, hogy Porcsalmi néha hangot adott olyan véleményének, amelyet a párt többsége egyáltalán nem osztott.

2018-ban például, amikor a posztkommunista-nacionalista PSD kitalálta, hogy alkotmányba foglalják, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, amiről népszavazást írt ki a parlament, számos RMDSZ-es politikus és az erdélyi magyar egyházak beszálltak a kampányba, azonban Porcsalmi kijelentette: nem ért egyet azzal, hogy a házasság csak férfi és nő között történhet.

„Nem értek egyet azzal, hogy házasságot kizárólag csak nő és férfi köthet. Romániában ugyan nem engedélyezett a melegházasság, de meggyőződésem, hogy ennek ellenkezője sem ördögtől való dolog: az EU 15 tagállamában házasodhatnak az azonos nemű személyek”

mondta akkor még az RMDSZ ügyvezető elnökként.

Ebből fakadóan megkérdeztük, hogyan férnek össze az elvei azzal, hogy azon a magyarországi párt kampányát segíti, amely most már jó ideje a melegek ellen indított hadjáratot, amire röviden úgy válaszolt:

„Sem a világnézetem, sem a munkám nem változott az elmúlt években”

– mondta a kampányguru.

Hogy Lázár Jánost végül Porcsalmi Bálint konkrétan miben segítette, és munkája mennyire segített abban, hogy az egykori kancelláriaminiszter megnyerje a szavazókörzetét, nem tudhatjuk, mindenesetre Lázár hatalmas előnnyel győzte le a hódmezővásárhelyi polgármester Márki-Zay Pétert: Lázár a szavazatok 99,08 százalékos feldolgozottságánál közel hétezer szavazattal többet kapott az ellenzék miniszterelnök-jelöltjénél, és a szavazatok 52,37 százalékát szerezte meg.

NYITÓKÉP: Lázár János / Facebook

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek