Boris Johnson szerint a transznemű nőknek nem lenne szabad a nők között versenyezniük

Szerző: Aradi Péter
2022.04.06. 16:40

Azt is hozzátette, hogy tudja, hogy ezzel sokan nem fognak egyetérteni, de kész arra, hogy együtt megtalálják a megoldást.

Boris Johnson szerint a transznemű nőknek nem lenne szabad a nők között versenyezniük

Miközben március első hétvégéjén Magyarországon választásokat tartottak, a briteknél az jelentette az egyik legnagyobb hírt, hogy a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) eltiltott egy transznemű nőt attól, hogy a nők a között versenyezzen egy futamon.

Emily Bridges eredetileg Zach Bridgesként született, tavaly kezdte el a hormonterápiáját, és

ez lett volna az első bringaversenye nőként.

A női versenyzők viszont bojkottal fenyegettek, úgyhogy valamit tenni kellett.

Bridges 2022 márciusában versenyzett utoljára férfiként. Akkor megnyerte a Glasgow-ban rendezett brit egyetemi bajnokság pontversenyét. A BBC két korábbi, 2021-es versenyét idézte még: 2021 májusában mindössze 43. helyen végzett egy férfi versenyszámban, szeptemberben pedig második lett a walesi bajnokság országúti versenyén.

Ezekután úgy döntött Bridges, hogy mivel magát nőnek érzi, ezért inkább a nők között versenyezne. A kerékpársportot irányító UCI végül amellett döntött, hogy

nem engedik indulni Bridgest a versenyen.

A CNN azt írja, hogy a 21 éves kerékpáros állítása szerint folyamatosan kapcsolatban állt a brit kerékpárszövetséggel és az UCI-val is, és minden bizonyítékot bemutatott arra vonatkozóan, hogy megfelel a transzemű női kerékpárosok alkalmassági feltételeinek.

A tesztoszteronszintje, mint mondta, az elmúlt 12 hónapban jóval a szabályozás által előírt határ alatt volt.

Bridges egy Instagram-posztban azt mondta, hogy ő csak egy atléta, aki szeretne újra versenyezni, aztán kikelt a brit sajtó ellen, akik szerinte folyamatosan támadták és démonizálták.

Minderre reagált Boris Johnson, amikor március 6-án, szerdán azt mondta,

nem hiszi, hogy azoknak, akik férfinek születtek, női sportversenyeken kéne versenyezniük.

„Lehet, hogy vitatható dolog ilyet mondani, számomra viszont ez tűnik észszerűnek” – mondta Johnson, akinek a partygateje miatt korábban úgy tűnt, idő előtt távoznia kell miniszterelnöki posztjáról.

„Emellett azt gondolom, maradnia kell a nők számára tereknek – legyen szó kórházakról, börtönről vagy öltözőkről, – amik kizárólag a nőknek szentelnek” – tette hozzá Johnson, majd gondolatát azzal zárta, hogy „Ha ezzel bárkinek gondja lenne, akkor keressük meg rá a megoldást.”

NYITÓKÉP: Boris Johnson / Facebook

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek