Apáti István a jobbikosoknak: Fiúk, megérte?

Szerző: Kulcsár Árpád
2022.04.04. 00:21

A Jobbik egykori alelnöke szerint Toroczkai Lászlóék választották anno a helyes utat, amiért nem álltak össze a többi ellenzéki párttal. Emellett azt ígérte, kemény ellenzéke lesznek a Fidesznek.

Apáti István a jobbikosoknak: Fiúk, megérte?
„Mondhatnám kicsit patetikusan, hogy azzal lennék elégedett, ha legalább száz mandátumot nyert volna a Mi Hazánk, mint sikerorientált fradista és mi hazánkos politikus, de a realitások talaján maradva azt gondolom, hogy jó eredményt értünk el. Persze nem akarom még elkiabálni”

– nyilatkozta az Azonnalinak Apáti István parlamenti képviselő, a párt listájának harmadik helyén álló képviselőjelöltje.

Apáti is kiemelte, amit minden kollégája a választás estéjén, hogy különösen nagy ellenszélben kellett kampányolniuk, és így ez az eredmény még azt is túlszárnyalja, mint

ami Dávid és Góliát küzdelme volt.

„Viharos körülmények között, az ellenfelekhez képest töredéknyi erőforrásokkal értük el ezt az eredményt, ráadásul a gól, amit lőttünk, nem is a kapufáról csattant be”

– fogalmazott a mihazánkos politikus, majd megköszönte a segítséget minden támogatójuknak.

Mivel a párt nagyon sokat panaszkodott az utóbbi napokban a Fideszre, különösen annak sajtójára, megkérdeztük, hogy ezek miatt keményebb ellenzék lesznek-e a parlamentben, mint eddig tették.

„Nagyon kemények leszünk, és azt mondhatom, hogy hitelesebbek is, mint a balliberális ellenzék. Azt is mondhatjuk, végre lesz a Fidesznek igazi ellenzéke a parlamentben”

– mondta.

Apáti szerint a választás estéje visszaigazolta, hogy ha valaki a nehezebb és rögösebb utat választja, sikerre jut, akik pedig elárulják korábbi elveiket, kudarcot vallanak.

„Feltenném egykori társaimnak a kérdést: fiúk, megérte?”

– zárta nyilatkozatát a politikus, aki egykor a Jobbik alelnöke volt. 

NYITÓKÉP: Kulcsár Árpád / Azonnali

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek