Novák Előd: Hatmillió magyar érdekeit csak a Mi Hazánk vállalta fel

Szerző: Kulcsár Árpád
2022.04.03. 18:39

Novák Előd szerint kisebb csoda kell, hogy bejussanak a parlamentbe, de a közvéleménykutatók szándékosan alul mérték őket.

Novák Előd: Hatmillió magyar érdekeit csak a Mi Hazánk vállalta fel

Az Azonnali megérkezett a Mi Hazánk Mozgalom eredményvárójára, amely 17 órától vette kezdetét a Budapest Kongresszusi Központban. Egyelőre a politikusok nincsenek a helyszínen, Duró Dóra képviselőasszony néhány percre beugrott, aztán megérkezett a férje, Novák Előd is, aki már többet maradt, és miután elrendezte a színpadot, alkalmunk lett néhány kérdést feltenni neki.

Novák meglepetésre számít ma este, és úgy gondolja, hogy politikai befolyás alatt állnak a közvéleménykutatások, és szándékosan alul mérték a Mi Hazánkot.

„Így is, úgy is kisebb csoda, ha bejutunk”

– mondja.

Novák arról panaszkodik, hogy nagyon komoly ellenszélben kellett a pártjának dolgoznia, és elsősorban a Mediaworks ebben a ludas, amely nemhogy megjelenést nem biztosított nekik, hanem fizetett politikai hirdetéseket sem engedélyeztek. Valamint szerinte a Fidesz holdudvarába tartozó cégek is blokkolták a megjelenéseiket.

Megkérdeztük az egykori parlamenti képviselőt arról is, hogy stratégiailag nem hiba-e felhúzni a kampányt a coviddiktatúra ellen, amikor egyrészt a társadalom több mint hatvan százaléka átoltott, másrészt a Fidesz a választások előtt úgyis visszavonta a korlátozások nagy részét.

„Mi elvi és lelkiismereti szempontból, és nem szavazatszerzés végett közelítettük meg ezt a kérdést, bár hozzáteszem, hogy amikor a kormány bejelentette, hogy február 15-től még a kétszer oltottak is oltatlannak fognak minősülni, és ezzel másodrangú állampolgárokká nyilvánítja őket, és vélhetően ez vár ránk ősszel is, akkor azt mondhatjuk, hogy hatmillió állampolgár képviseletét már csak a Mi Hazánk vállalja”

– mondta.

Szerinte a Fidesz a választások miatt hátrált meg, és biztosan sok embert elbizonytalanított, hogy kell-e még tartani a korlátozásoktól, de szerinte kell.

Megkérdeztük azt is, hogy ha ma este kiesnek a parlamentből, le kellene-e mondani az elnökségnek.

„Mi ezzel a kérdéssel még nem foglalkoztunk, de azt gondolom, hogy elsősorban a közvéleménykutató cégek fejeinek kell lemondani. Amennyiben viszont nagyon szégyenletes lesz az eredmény, akkor el kell gondolkodnunk az elnökség felelősségén is, amit egy kongresszus keretei közt kell eldönteni majd” 

– jött a válasz.

NYITÓKÉP: Kulcsár Árpád / Azonnali

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek