Egységes tud-e maradni az ellenzék egy választási győzelem után?

A külföldi példák alapján sokpárti összefogások hatalmának megtartása jóval nehezebb feladatnak bizonyul a hatalom megszerzésénél.

Egységes tud-e maradni az ellenzék egy választási győzelem után?

A hét végén országgyűlési választásokra kerül sor, amelyen a magyarországi demokrácia történetében először egy ideológiailag sokszínű, hat párt összefogásából született szövetség a 12 éve kormányon lévő Fidesz-KDNP-t kihívója.

Míg a hazai politikában ilyen kormányváltásra nem volt példa, külföldre tekintve több olyan országot találunk, ahol a Fideszhez hasonló – huzamosabb ideig hatalmon lévő domináns párt, egy központi vezető személlyel, amely az adott rendszert komolyabban alakította és populista jelszavakkal stabil szavazóbázist mozgósított – pártot többpárti, sok kérdésben egyet nem értő és egyértelmű jövőképet sem mutató ellenzéki összefogások győzték le és alakíthattak koalíciós kormányt.

A kitekintés során arra jutottunk, hogy az ilyen sokpárti koalíciók belső ellentéteik dacára képesek lehetnek kormányzati pozíciójukat biztosítani, azonban korántsem stabilak, olykor előrehozott választások fenyegetésével is szembe kell nézniük.

Mindez összefügg az adott országok pártrendszereivel, helyzetüket pedig természetesen árnyalják az olyan speciális körülmények, mint a koronavírus-járvány vagy a sajátos geopolitika. Ennek ellenére mégis értékes tanulságokat lehet leszűrni a külföldi sokpárti kormányok gyakorlati működéséről arra vonatkozóan, hogy milyen jelentősége van egy egységes programnak, vagy az ideológiai sokszínűségnek.

Először áttekintjük az egyes országok korábbi domináns pártját, azt, hogy ezek miképpen hatottak az ország politikai közéletére. Ezek után áttekintjük a velük szemben szerveződő ellenzék útkeresését, a kormányváltás körülményeit, majd a kormányzásuk gyakorlati eredményeit, nehézségeit, illetve a koalíción belül felmerülő konfliktusokat és azok kezelését.

Végezetül fejezetenként tanulságokat szűrünk le a 2022-es magyar választások vonatkozásában, kiemelve a koalíciós kormányok és az Egységben Magyarországért közti párhuzamokat és különbségeket egyaránt.

Csehországban a korábbi domináns párt az ANO, amellyel Andrej Babiš 2017 és 2021 között volt kormányon. A miniszterelnököt 2021. december 17-én váltotta a SPOLU (Együtt) pártszövetségének (Polgári Demokratikus Párt, Kereszténydemokrata UNIO – Csehszlovák Néppárt, TOP 09 Párt, Kalózpárt, Polgármesterek és függetlenek pártja) élén Petr Fiala.

Izraelben Benjamin Netanjahu 2009 és 2021 között töltötte be a kormányfői széket a Likud nevű párt vezette koalíciók élén. Vele szemben Naftáli Benet és Yair Lapid alakíthatott kormányt 2021. június 13-án nyolcpárti (Yesh Atid, Kék és Fehér, Yamina, Munkáspárt, Yisrael Beiteinu, Új Remény, Meretz, Egyesült Arab Lista) koalícióban.

Szlovénia sajátos helyzetű abból a szempontból, hogy a jelenlegi, Janez Janša vezette koalíciós kormányt (2020. március 13-tól) tekintik dominánsnak, vele szemben is többpárti ellenzék összefogása működik. Az ország közhangulata ettől eltekintve hasonló a többihez, Janšával szemben nagy ellenérzés van a sokpárti ellenzék (kormányon 2018-2020) részéről.

Szlovákiában a SMER-SD élén Robert Fico (2006-2018), majd Peter Pellegrini (2018-2020) dominanciáját döntötte meg egy négypárti (OĽaNO, Sme Rodina, SaS, Za ľudí) összefogás Igor Matovič vezetésével 2020. március 21-én. Matovič helyébe került Eduard Heger 2021. április 1-én.

Az egység és az erő hiánya: a csehországi koalíció működése

A 2021-es csehországi választáson a hasonló ideológiát képviselő ellenzéki pártok választási koalíciókat hoztak létre, hogy legyőzzék a 2017-es választás nyertesét, Andrej Babišt. Önmagukat centristaként és elitellenesként definiálták szemben az üzleti szférából érkezett Babiš menedzserszemléletű kormányával. Babiš népszerűsége 2021-re visszaesett, ami a koronavírus-járványnak éppúgy köszönhető, mint a lehetséges politikai alternatívák kialakulásának, valamint az ún. „Gólyafészek-ügy” újraélesztésének.

Babišsal szemben két nagy ellenzéki blokk alakult: a liberális-progresszív kalózpárt és a STAN koalíciója (Kalózok és Polgármesterek), illetve a SPOLU (Együtt) koalíció, amely három jobbközép, konzervatív ellenzéki pártot tömörít magában – a Polgári Demokratákat (ODS), a TOP09-et, valamint a Kereszténydemokrata Csehszlovák Néppártot (KDU-ČSL). A választásokat követően ez a két tömb alakíthatott kormányt, az ötpárti koalícióban a kormányfői tisztséget a konzervatív-liberális ODS vezetője, Petr Fiala foglalta el.

Petr Fiala cseh kormányfő.

Petr Fiala cseh kormányfő.

Fotó: Fotograf1978 / Wikimedia Commons (CC BY-SA 4.0)

Fiala egyértelműen Európa mellett kötelezte el magát: bár fontosnak tartja a visegrádi országok kapcsolatát, álláspontja szerint ez nem lehet az egyetlen együttműködési forma. Külpolitikájában fel akarja támasztani azt a Václav Havel egykori államfő nevével fémjelzett irányvonalat, amely a demokráciára, az emberi jogokra és a civil társadalomra helyezi a hangsúlyt. Az európai ügyekkel foglalkozó miniszter szerint a „visegrádi együttműködés túlértékelt”, a magyar és a lengyel fél ugyanis csak a Brüsszel elleni ideológiai harchoz akar a csehektől támogatást szerezni.

Az új cseh kabinet tehát újrakalibrálta a külpolitikáját, elmélyítve a kapcsolatokat az EU-ban és a NATO-ban működő nyugati partnereivel, közben pedig felülvizsgálva az Oroszországgal és a Kínával való kapcsolatokat.

Fiala kijelentette, hogy Prága álláspontja mindenképpen más lesz, mint amit Orbán és Lengyelország képvisel az LMBTQ-közösséggel való bánásmódtól az igazságszolgáltatás függetlenségéig terjedő vitás kérdésekben az Európai Unió felé. 2023 végéig Csehország el akarja fogadni az ún. Magnitszkij-törvényt, amely szankcionálja az emberi jogok megsértését a világban.

A múlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az ország egyetlen koalíciós kormánya sem tudta eddig kitölteni a négyéves ciklusát

belső nézetkülönbségek, ideológiai ellentétek és az információs aszimmetria miatt, ami megnehezíti a kompromisszumkötést.

A gyenge gazdasági teljesítmény által előidézett viták szintén vezethetnek a koalíció felbomlásához, hiszen ez a kormány teljesítményének fokmérője. Ott a társadalom megosztottságát tükröző választási rendszer bár figyelembe veszi a kisebbek érdekeit és igényeit, alapvetően megnehezíti annak a domináns politikai erőnek a létrejöttét, amely képes lehet egy új alkotmány elfogadására. Egy megnyert választás után így a belső egység fenntartása ígérkezik a legnagyobb kihívásnak a koalíciós összefogás számára Csehországban és – ha győz az ellenzék – akár Magyarországon is.

Nyerhet-e a magyar ellenzék az Izraeli mintával?

Habár Izrael nem tartozik az európai kontinens országai közé, ezer szállal kötődik a nyugati világhoz, a Közel-Keleten szinte egyedül képviselve annak értékeit. Ezen régióban vezette 12 évig Izraelt az ország politikai életének „varázslója”, Benjamin Netanjahu: 2009-től 2021-ig (noha nem zavartalanul). A jobboldali, populista retorikát folytató miniszterelnök gazdasági eredményeket felmutatva, politikai alkalmazkodóképességét kihasználva, illetve megosztó politikáját folytatva maradhatott a csúcson. Politikai hatalma azonban 2019-től kezdőden folyamatosan csökkent, melynek legfőbb oka az általános kormányalakítási képtelensége, illetve az ellene folyó korrupciós ügy volt – mígnem tavaly egy nyolcpárti koalíció sikeresen le nem váltotta.

A Netanjahu által létrehozott politikai atmoszférában az ellenzék vezető alakja, Yair Lapid kerítői tehetsége és egyesítő politikája révén sikerült létrehoznia egy diverz anti-netanjahu blokkot, amely a 2021-es választásokat követően nem rendelkezett elég mandátummal a kormányalakításhoz, de további tárgyalások és egyezségek során sikerült csatlakoztatni hozzá Naftáli Benet szélsőjobboldali pártalakulatát, valamint Izrael történetében először egy hivatalos arab izraeli pártot is, így megszerezve a kormányalakításhoz szükséges mandátumokat.

Yair Lapid izraeli kormányfő.

Yair Lapid izraeli kormányfő.

Fotó: Ralph Alswang / Brookings Institution / Flickr (CC BY-NC-ND 2.0)

A Benet-Lapid kormány az addigi netanjahui populista és polarizált politikával kívánt véget vetni, békét és fejlődést ígérve. A sokszínű koalíció összetételéből adódóan pár kezdeti nehézséggel nézett szembe (Gantz-Abbas találkozó, költségvetés megszavazása), kormányzása szempontjából pedig nem, vagy csak óvatosan tűzte ki irányvonalát:

nagyobb horderejű, konfliktusos politikai döntések helyett gyakorlati eredmények felmutatásával kívánják konszolidálni hatalmukat.

Az új kormány kezdeti lépéseket tett mind kül-, mind belpolitikai téren, nagy hangsúlyt helyezve a regionális kapcsolatok (Jordánia, Egyiptom) és a tengeren túli kapcsolatok (Európai Unió, Egyesült Államok) helyrehozására. Mi tőbb, Izrael nemzetközi jelenlétét mutatva kívánnak részt venni a már több mint egy hónapja zajló orosz-ukrán háborús konfliktus diplomáciai folyamataiban is.

A hazai ellenzéki összefogás és az izraeli kormánykoalíció több szempontból is hasonlóságokat mutat: mindkettő sokszínű és sokpárti koalícióként indult,

a koalíció vezető személyiségének egy konzervatív, erősen vallásos személyt választottak (apellálva a választók jobboldali, konzervatív beállítottságára), illetve mindkét koalíció egy domináns párt és annak hosszú ideje regnáló jobboldali vezetőjének leváltására szánta el magát.

Amennyiben Magyarországon is az ellenzék győzedelmeskedik a választásokon, a jövőben mintát adhat számukra a Benet-Lapid kormány elköteleződése afelé, hogy a koalíció sokszínűségéből adódóan nem kíván konfliktusos ügyekkel foglalkozni – először a stabilitás és a nyugodt konszolidáció a cél, miszerint „az eredmények magukért beszélnek, a választott miniszterek tegyék a dolgukat”.

A kompromisszumkészség szüksége: Szlovénia kormánykoalíciójának tanulságai

A 2018-ban Marjan Šarec által alakított ötpárti balközép koalícióról hamar kiderült, hogy a kisebbségi kormányzás különleges problémákkal néz majd szembe. A szlovén baloldalon egy évtizede szokás, hogy a választások előtt megjelenik egy új arc köré felépített párt, és gyakorlatilag az újdonság ereje is hozzájárult a kormányalakítás sikerességéhez.

A hazai ellenzéknek biztató jel lehet, hogy ha képes az újdonság erejével élni, a bizonytalan, kiábrándult választópolgárokat is megszólíthatja.

Fontos kiemelni azonban, hogy a választásokat egy másik, jobboldali párt, az SDS nyerte meg, de a párt vezetőjének (Janez Janša) személyisége olyannyira ellentmondásos volt a parlamentbe bejutott pártok között, hogy senki sem volt hajlandó koalícióra lépni vele. Ezt az eshetőséget a magyar ellenzék megelőzte annak köszönhetően, hogy egy előválasztás során döntöttek a közös miniszterelnök-jelöltjükről.

Marjan Šarec volt szlovén miniszterelnök.

Marjan Šarec volt szlovén miniszterelnök.

Fotó: Flickr / Crozet / Pouteau (CC BY-NC-ND 2.0)

Jelentős problémát okozott a szlovén kormány számára, hogy nem egy esetben szüksége volt egy ellenzéki szerepet betöltő párt támogatására (Levica), ugyanis csak e kilencfős frakcióval együtt voltak képesek többséget szerezni a parlamentben. Miért fontos ez? Egy többpárti koalícióban elengedhetetlen a kompromisszumkötés, azonban nem csak a koalíciós tagok között van erre szükség, hanem ahogyan a példa is igazolja, ellenzéki pártok támogatása is szükségessé válhat időközönként. Ez azonban erőteljesen lassíthatja is a kormány munkáját, hiszen amíg az ellenzéki párttal egyezségre jutnak, és mindeközben a koalíciós feleknek is egyeztetniük kell, kifuthatnak a rendelkezésre álló időből.

A kormánykoalíció bukásához végül az vezetett, hogy szakpolitikai kérdésekben (nyugdíjrendszer és egészségügyi rendszer átalakítása) nem értettek egyet.

A magyar ellenzéki összefogásnak, ha kormányra kerül, számolnia kell azzal a forgatókönyvvel, hogy külső támogatásra lehet szüksége, ugyanis előfordulhatnak olyan törvények, melyek jóváhagyásához az ellenzék pártjaira lesz szükség – itt gondolhatunk arra az esetre, ha az Országgyűlésbe bejut a Mi Hazánk Mozgalom, vagy a Kétfarkú Kutyapárt. Fontos továbbá, hogy támogatottságát meg kell őriznie, amelyhez szükséges a programpontok tényleges megvalósítása, különben könnyen kiábrándulhatnak a választópolgárok. Ez könnyen vezethet egy olyan helyzethez, ahol az általuk leváltott kormány újra képes lesz hatalomra jutni.

2020-ban már Janez Janša alakíthatott kormányt, aki bár nem egy domináns párt élén uralja a politikát, azonban eddigi kormányzását az ellenzék bizonyos szempontok miatt (centralizálja a szlovén politika működését és korlátozza a szabadságjogokat) annak tekinti. Az elmúlt két évben az ellenzéknek egy opciója maradt: Összefogni a kormánnyal szemben, hasonlóan a hazai ellenzékhez, mert szerintük a szlovén politika az „orbanizáció” útjára lépett. Az idei szlovén választások témája abban is hasonlóságot mutat a hazaival, hogy míg Szlovéniában az a kérdés, hogy inkább Magyarországhoz vagy Nyugat-Európához közeledjenek, Magyarországon ez a Kelet-Nyugat dilemmája.

Populisták helyébe populisták, korrupció helyébe korrupció: a szlovák ellenzék kormányzása

Szlovákiában a SMER-SD baloldali, de nacionalista és populista jelszavakat előszeretettel felhasználó, migráció- és liberalizmusellenes domináns pártját váltotta egy négypárti ellenzéki koalíció.

A Fidesszel szemben a volt szlovák kormánypárt dominanciája rendszeres korrupciós ügyei miatt az utóbbi években folyamatosan gyengült, legutóbbi választási győzelmük után maguk is koalíciókötésre kényszerültek.

A 2020-ban elszenvedett vereséghez pedig egy minden korábbinál súlyosabb botrány vezetett, a kormányzati szálakkal behálózott 2018-as újságírógyilkosság, amely országos szintű tüntetésekhez vezetett. Ekkor már sorsdöntő jelentőségűvé vált a korrupcióellenesség mozgósító ereje, amelyet az OĽaNO (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek) nevű – szintén populista, anti-establishment – gyűjtőpárt tűzött ki zászlajára.

Igor Matovič volt szlovák miniszterelnök.

Igor Matovič volt szlovák miniszterelnök.

Fotó: European People's Party / Flickr (CC BY 2.0)

Helyi választási eredményekből és előzetes felmérésekből már lehetett tudni, hogy ez a korrupcióellenes párt váltja majd a SMER-t, a kérdés csak az volt, hogy kikkel lépnek koalícióra a parlamenti többség megszerzéséért. A magyarországi ellenzékkel szemben a most regnáló szlovák kormánypártok csak a választások után, a pontos parlamenti erőviszonyok tudatában léptek szövetségre, tudatosan fölös többség megszerzésével – vagyis úgy, hogy a sima parlamenti többségen felül még egy koalíciós partnert bevontak a kormányzásba, hogy alkotmányozó erővel is rendelkezzenek és ne legyen a koalíció egy-egy pártjának jelentős zsaroló potenciálja belső konfliktus esetén.

A tárgyalások eredményeként euroszkeptikus konzervatívok, EU-párti mérsékelt jobboldaliak és liberálisok állították össze az új kormányt, konfliktusaik viszont nem csak ideológiai ellentétekből adódtak.

A koalíció fennmaradását eddig leginkább veszélybe sodró vakcinabeszerzési botrányt a koalíciós partnerek közti kommunikáció hiánya és a járványhelyzetből politikai hasznot húzni akaró miniszterelnök megosztó személye okozta. A koalíció felbomlását bár sikerült megakadályozni, a kormány megítélése azonban a katasztrofális járványkezelés és a csak félig-meddig sikeres korrupció elleni harc miatt olyan mélységekbe került, mint az 2018-ban volt.

A választók szempontjából így érdemi változást nem sikerült elérni a 2020-as kormányváltással, populisták helyett populisták maradtak, korrupció helyébe korrupció lépett.

A korrupcióellenesség egyszerű hívószava bár elég volt a korábbi kormánypárt leváltására, valódi eredmények hiányában előrehozott választások veszélyeztetik fennmaradásukat, ahol a SMER korábbi vezető politikusainak új platformja győzne. Azt viszont alá kell húzni, hogy a koalíció belső konfliktusait sikerült rendezni még annak ellenére is, hogy nem dolgoztak ki közös programot, sok ideológiai kérdésben pedig nem értenek egyet. Ebből a szempontból előnyösebb helyzetből indul nálunk az ellenzéki összefogás, de míg a hatalom megtartása itt könnyebbnek látszik, annak megszerzése nem olyan biztos, mint 2020-ban az OĽaNO győzelme volt a SMER-SD felett.

Konklúzió

Milyen tanulságokat nyújtanak a magyar politika számára a fenti példák? Csehország, Izrael, Szlovénia és Szlovákia kormányairól azt láthatjuk, hogy

a sokpárti összefogások hatalmának megtartása jóval nehezebb feladatnak bizonyul a hatalom megszerzésénél.

Míg utóbbiban nagy szereppel bír az, hogy az adott országban milyen hagyománya van a többpárti összefogásoknak és az, hogy mi vezetett az előző kormány bukásához – kiábrándultság, botrányok, vagy éppen instabilitás –, addig a gyakorlati kormányzásban általános jelenségek ütik fel a fejüket ezeknek a pártoknak az együttműködésében.

Az ideológiai különbségek szinte törvényszerűen belső konfliktushoz vezetnek, ennek az egységnek és erőnek a hiánya pedig az összefogás fennmaradását veszélyezteti (Csehország). Emiatt kiemelt jelentőségűvé válhat a megosztó kérdések kikerülése és a konszolidációra való törekvés (Izrael). Itt nagy jelentőséggel bír, hogy a kormánykoalíción kívülre is ki kell-e terjeszteni egyféle konszenzust, vagy bír-e külső támogatás nélkül kormányozni az összefogás (Szlovénia). Amennyiben pedig a kormánykoalíció nem képes összehangoltan működni, a vele szemben álló ellenzék könnyen képes lehet politikai hasznot húzni a nehézkes kormányzásból (Szlovákia).

Összességében arra jutottunk kutatásunk során, hogy egy ideológiailag sokszínű koalíció nem feltétlenül van bukásra kárhoztatva.

Ahhoz, hogy ezek az összefogások elkerüljenek komolyabb kormányválságokat és előrehozott választásokat – vagyis, hogy ki tudják tölteni mandátumuk teljes ciklusát – viszont összehangolt programra van szükségük és az elkerülhetetlenül felmerülő konfliktusok esetében gyors belső egyeztetést és hatékony problémamegoldást kell alkalmazniuk. A hatalom élén álló domináns párt hiánya viszont szinte garantáltan instabilabb és körülményesebb kormányzást hoz.

Ebből adódóan kérdéses, hogy az április 3-i szavazás idején mennyire lesz hajlandó a magyar választóközönség bevállalni egy bizonytalanabb jövőt a már ismert és bejáratott Fidesz-KDNP kormányzásához képest. Ezt a tényezőt pedig természetesen fokozza a szomszédban zajló háborús konfliktus, amelyre a jelenlegi kormánypártok a stabilitás és a nyugalom hívószavával kampányukat is építik.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek