„Nem látunk benneteket szívesen” – üzenik minden orosznak óriásplakátokon a grúzok

Az ukrajnai háború miatt a posztszovjet térség biztonsága is veszélybe került, viszont a vélhetően oroszbarát grúz kormánypárttal szemben már nemcsak a grúz társadalom többsége, de Salome Zourabichvili, grúz elnöknő is a Nyugathoz való csatlakozásban látja az orosz agresszióval szembeni megoldást. Míg a grúz elnöknő nyíltan elítéli Oroszország ukrajnai agresszióját, addig Oroszország Grúziából csoportosít át orosz katonákat Ukrajnába.

Oroszország ukrajnai inváziója meglehetősen nehéz helyzetbe hozta a grúz kormányt. Tekintve az előzményeket, azaz a 2008-as grúziai orosz offenzívát, ami a későbbi 2014-es krími események tükrében csak szimpla szárnypróbálgatásnak minősült, a grúz félelem egy esetleges újabb orosz offenzíva kapcsán nem valótlan, sőt az egész poszt-szovjet régió relatív stabilitásának megőrzése biztonsági kihívásokkal tűzdelt küzdelem napjainkban. A grúz kormány így masszív stratégiai dilemmával néz szembe: hova pozícionálja magát az ukrajnai konfliktusban?  

A válasz persze korántsem egyszerű, ezért a grúz kormány egyenesen sosem döntött a kérdésben. Helyette egyfajta hintapolitikát folytatott az eddigi időszakban: ide és oda is kedvezett kicsit, de egyik fél irányába sem vált  túlzottan elkötelezetté.

A grúz kormány eddigi stratégiai óvatossága mindamellett, hogy pofonegyszerű megoldást alkalmaz: Grúzia egyszerre tekinti a Nyugatot elsőszámú szövetségesnek egy esetleges orosz agresszió esetén, de nyíltan nem megy szembe Putyinnal az ukrajnai agresszió kapcsán.

Dilemmák

A jelenlegi folyamatok és feszültségek egyfelől azt mondatják az eredetileg magát nyugat-barátnak mondó grúz kormánnyal, hogy foggal-körömmel ragaszkodjon az EU-hoz. Erre egyébként eddig láthattunk is törekvéseket, 2021-ben ugyanis elindult egy politikai párbeszéd az EU és Grúzia között az esetleges jövőbeli EU-s csatlakozás és a posztszovjet térség stabilitása kapcsán.

A jelenlegi ukrajnai konfliktus azonban pontosan elegendő arra, hogy a grúz kormány meggátolja a párbeszéd folytatását, tekintve, hogy csak indirekt módon foglal állást Ukrajna mellett, és ezt is eddig főként az ország államfője tette. Mindenesetre 

• Grúzia egyfelől gyorsított csatlakozási kérelmet nyújtott be az EU-hoz. Tekintve, hogy teljeskörű tagsága még egyáltalán nincs kilátásban, így az ukrajnai agresszióval a hátunk mögött maga a kérvény szimbolikus lépésnek tekinthető: Grúzia nyugat-barát elköteleződését mutatja, legalábbis papíron biztosan
• A grúz kormány másfelől már a kezdetektől fogva támogatta Ukrajnát, igaz nyíltan sosem deklarálta ezt. Ettől függetlenül humanitárius segélyszállítmányokkal látja el az országot. Sőt, több mint 5 ezer ukrán menekültet fogadott be. Mindemellett megszavazta az ENSZ határozatát, amely elítéli az ukrajnai orosz inváziót.

Az kétségtelenül sokatmondó, hogy Oroszország még annak ellenére sem vette fel Grúziát a barátságtalannak ítélt országok listájára, ellenben Ukrajna visszavonta nagykövetét az országból, illetve, hogy a grúz titkosszolgálat az orosz katonák masszív jelenléte ellenére sem észlelt újabb jeleket a Grúzia elleni orosz agresszióra, derült ki  Giorgi Sabedashvili, a grúz állambiztonsági szolgálat elemzési vezetőjének nyilatkozatából.

Így az elméletileg félelem vezette oroszbarát politika sokkal inkább tűnik egy Oroszországgal bátran mutyizó, a grúz nemzeti érdeket hátrahagyó, de mégis közben a Nyugatnak is gesztusokat tevő, zavaros narratívának. A grúz kormány ugyanis

• a háború kezdete óta több mint 30 ezer orosz állampolgárt fogadott be, akik közül 12 ezer személy az ország területén tartózkodik jelenleg is, mindamellett, hogy az országban orosz csapatok állomásoznak, akiket nem mellesleg a Pentagon március 25-ei jelentése alapján mobilizáltak is Ukrajnába. 
• a grúz főváros, Tbiliszi, Isztambulhoz hasonlóan, a fiatal orosz száműzöttek új hullámának egyik elsődleges célpontja lett.
• blokkolt egy 60 fős grúz önkéntes ukrajnai missziót, megakadályozta, hogy felszálljon az önkéntes katonákat szállító gép.
• a grúz társadalom növekvő haragja ellenére a grúz kormány általában kerülte Oroszország közvetlen és direkt elítélését, ahogy az orosz gazdaság ellen sem volt hajlandó szankciókat bevezetni.

Az oroszpárti intézkedéseket Irakli Garibasvili, grúz miniszterelnök két dologgal próbálta legitimálni:

1. A kormányfő szerint nem a hintapolitikával van itt a gond, hanem sokkal inkább a szankciók hatékonyságával, azok ugyanis erősen megkérdőjelezhetőek, mi több hatástalanok az orosz agresszióval szemben, „Oroszország falai megdönthetetlenek”.
2. Ebből következően a kormányfő már-már keresztet vetett Ukrajnára, szerinte ugyanis egyetlen külső szereplő sem mentheti ki az országot az orosz agresszor karmai közül.

Az ukrajnai háború, ami grúziai háború is egyben

Ha a grúz kormány megbékélési politikára törekszik a Kremllel, a grúz nép akkor sem hajlandó kollaborálni Putyinnal. Miután a grúz kormány – a legtöbb európai országgal ellentétben – tétovázott, hogy egyáltalán támogatást nyújtson-e Ukrajnának, a kormányfő nyilatkozatai már a tiltakozók hatalmas haragját váltotta ki Grúziában.

A grúz társadalom február 24-e, az ukrajnai háború kitörése óta folyamatosan utcán van és tüntet az ukrajnai orosz agresszió ellen, és fejezi ki szolidaritását Ukrajna mellett. Ennek a szolidaritásnak nyilvánvalóan köze van a 2008-as eseményekhez, ami még mind a mai napig sokakban elevenen él.

A grúz kormány oroszbarát narratívája, akármennyire is stratégiai óvatosság, még nagyobb félelmet keltett a grúz társadalomban, így a tüntetések fokozatosan átalakultak az elmúlt hetek alatt, és az oroszellenes tüntetéssorozat egyben a kollaboráns grúz kormánnyal szembeni társadalmi ellenszenv szinonímájává vált napjainkra.

A legnagyobb problémát jelenleg a nagyszámú orosz állampolgár grúziai jelenléte okozza, ugyanis nemcsak civilek, hanem potenciális orosz katonák jelenlététől félnek a helyiek. Ezért a grúz főváros plakátjain például az szerepel, hogy 

“Citizens of the Russian Federation! You are not welcome here.” („Orosz állampolgárok, nem látunk benneteket szívesen!”)

Az ukrajnai háború így teszi kiszolgáltatottá Grúziát: belpoliitikai instabilitást okoz, Oroszországnak pedig pont ez kell. Mindez ugyanis csak még kiszolgáltatottabbá teszi Grúziát egy esetleges orosz intervenció esetén.

A több mint egy hónapja tartó tüntetéssorozatra, a grúz kormány és a grúz társadalom között kialakult feszültségre Zelenszkij, ukrán államfő is regált twitter-bejegyzésében:

 „....valóban, vannak idők, amikor az állampolgárok nem a kormányt testesítik meg, hanem jobbak a kormánynál”.

A társadalom akaratát tehát egyértelműen nem a kormány csatornázza be, hanem sokkal inkább az ország államfője. Salome Zourabichvili ugyanis csakúgy, mint a grúz emberek, az ukrajnai konfliktusban a Nyugattal való szoros együttműködés, tehát az európai integráció esélyét látja. 

Az államfő ezért március 14-én, amikor a parlament ülésén a tetőpontjára hágott a vita,

szemrebbenés nélkül vonta kérdőre beszédben a grúz kormánypártot és az ellenzéket, amiért azok nem képesek együttműködni és államérdek mentén kormányozni Grúziát. 

„A grúz társadalom sokkal éberebb, tudatosabb, bátrabb, és ami a legfontosabb, egységesebb, mint önök itt, ebben az épületben”

– mondta Zourabichvili. 

A beszédben kiemelte, hogy csakis Oroszország nyerhet a grúziai belpolitikai viszályból és a társadalmi megosztottságból. Most van az a kritikus pillanat, amikor össze kell fognia a grúz államnak, ez most a nemzet érdeke. Minél nagyobb a konszenzus az országban, annál kevésbé sebezhető Grúzia. A széthúzás ellenkezőleg hat. 

„A kormánypárt ahelyett, hogy a konszenzust keresné, mindenkit, aki nem ért egyet vele, árulónak állít be, míg az ellenzék kivétel nélkül oroszbarátnak nevezi a kormány összes nyilatkozatát vagy döntését."

A parlamenti beszédét követően a grúz kormány az alkotmánybíróságon kezdeményezett eljárást az elnöknő ellen, mert a kormány előzetes beleegyezése nélkül, vagyis jogalap nélkül jogtalanul utazott Brüsszelbe és Párizsba, hogy kifejezze szolidaritását Ukrajna mellett. A Európai Bizottság főképviselője szinte azonnal reagált a történésre, nagyra értékelte a grúz elnöknő Ukrajnát támogató álláspontját. 

Zourabichvili nyilatkozata egyszerre tekinthető várt és nem várt fordulatnak. Habár elsőre nem tűnik meglepőnek, hiszen már egy február 28-ai videóbeszédében is úgy fogalmazott a kérdéskört illetően, hogy

"azért látogat el aznap Párizsba, majd rákövetkező nap pedig Brüsszelbe, hogy kifejezze Grúzia szolidaritását Ukrajna mellett";

Március 24-én NATO hadgyakorlat vette kezdetét Grúziában, aminek Grúzia hadi kapacitásának és taktikai rátermettségének javítása a célja. Grúzia kényes helyzetét azonban a legjobban az mutatja meg, hogy területének mintegy 20 százaléka még mindig orosz kézen van. Abházia és Dél-Oszétia továbbra is orosz csapatok által megszállt és jórészt a Kremlből irányított terület, ahol a határok is nagyon szubjektíven értelmezett fogalmak. Ahogy Ukrajna nyugati nyitását is megtorolta Oroszország, úgy Tbilisziben is joggal tarthatnak hasonló moszkvai reakcióktól.

Azonban nyilvánvalóan nem Grúzia az egyetlen volt posztszovjet köztársaság, ami hasonló helyzetben van. A legsebezhetőbbek Örményország és a közép-ázsiai köztársaságok, amelyek szorosan kapcsolódnak az orosz vezetésű biztonsági és gazdasági szervezethez.

Március 25-én jelentette a Pentagon, hogy az aznapi legfrissebb hírszerzési adatok szerint az ukrajnai katona veszteségeit Oroszország pontosan ezzel a dél-kaukázusi nyomásgyakorlással kívánja ellensúlyozni, tehát csapatokat mobilizálnak a Kaukázus országaiból Ukrajnába.

Mindezek fényében tehát egyelőre kérdéses, mit jelenthetnek azok a brüsszeli és washingtoni ígáretek a grúz elnöknő részére, hogy a „hétköznapi emberek számára is kézzelfoghatóvá kell tenni„ a Grúzia és a Nyugat között szorosabbra fűzendő kapcsolatokat.

Nyitókép: Salome Zourabichvil, Grúzia államfője // Wikimedia Commons, Giorgi Abdaladze