IDEA: Tovább erősődik a Fidesz, zárkózik fel az ellenzék

2022.03.17. 11:21

Március elején továbbra is nagy a Fidesz-KDNP előnye, ugyanakkor az IDEA Intézet kutatása szerint újra nyílttá vált a küzdelem a két tömb között.

IDEA: Tovább erősődik a Fidesz, zárkózik fel az ellenzék

A kampányhajrá kezdetén újabb közvélemény-kutatással jelentkezett az IDEA Intézet, amely még március 2. és március 11. között mérte fel a pártok támogatottságát. 

A kutatásról szóló jelentés röviden megállapította,

az orosz invázió kezdete óta mindkét nagy politikai tömb elkönyvelhetett némi növekedést. 

Ez azt jelenti, hogy a teljes népesség vonatkozásában a Fidesz-KDNP listája 2, míg az ellenzéké 3 százalékponttal emelkedett, ami miatt az intézet úgy látja, „újra nyílttá vált a küzdelem” a két nagyobb párt között. A szavazók a kisebb pártoktól, illetve az ismeretlen listapreferenciájúak közül vándoroltak át a két tömbhöz.

A Fidesz-szavazók elszántabbak

A kutatás összegzője szerint a háború kitöréséből mindkét politikai tömb tudott profitálni, igaz, eltérő mértékben.

A Fidesz-KDNP a hónapok óta tartó lassú, de folyamatos növekedése továbbra is folytatódott, míg az ellenzék túljutott a támogatottsági mélypontján. A teljes népesség körében jelenleg a Fidesz-KDNP 40, míg az összefogott ellenzék 37 százalékon áll, azaz e két szövetség az elmúlt hónaphoz képest 5 százaléknyi szavazót tudott magához vonzani, miközben a kisebb pártok szavazókat vesztettek el.

A kutatás szerint ez azt jelenti,

centripetális folyamatok kezdődtek el, azaz a szavazók elindultak a politikai tér érdemi, meghatározó szereplői felé. 

Emiatt a teljes népesség körében a Mi Hazánk már csak 3, míg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2 százalékponton áll, azaz jelenleg a kormányzó pártokon és az ellenzéki összefogáson kívül egyik párt sem ugorja meg az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

Ezenkívül a kutatás megjegyzi,

2019 januárja óta most a legalacsonyabb az ismeretlen preferenciájúak aránya, akik a teljes népesség 23 százalékát teszik ki

– ebbe a csoportba azok tartoznak, akik nem tudják, melyik pártra szavaznának, vagy nem mondják meg, vagy semmiképp sem mennek el szavazni.

Azonban hiába közelítette meg az ellenzék hibahatáron belül a Fidesz-KDNP-t a teljes lakosságra nézve,

a biztos szavazó pártválasztók körében még továbbra is nagy a különbség a két tömb között.

Ők azok, akik egy most vasárnap tartott választáson részt vennének és határozott preferenciájuk van arról is, melyik pártra húznák az ikszet.

Ebben a Fidesz előnye hatalmas: a biztos szavazók 50 százaléka szavazna most vasárnap a kormánypártokra, míg az ellenzékre csak a 43 százalékuk. Itt kicsit jobban áll a Mi Hazánk, körükben 4 százalékon, azaz hibahatáron belül vannak a bejutási küszöbtől, míg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékon áll.

Az ellenzéki háziversenyben továbbra is változatlan a sorrend

Az IDEA emellett azt is megvizsgálta, hogyan állnak az ellenzéki pártok támogatottságai külön-külön is.

A teljes népesség körében még mindig a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció a legtámogatottabb ellenzéki párt,

rájuk a választókorú népesség 12 százaléka szavazna, amit a Jobbik követ 10, a Momentum 5, az MSZP 3, a Párbeszéd 2 és az LMP 1 százalékkal.

A biztos szavazó pártválasztók körében a sorrend változatlan: a DK 17, a Jobbik 12, a Momentum 7, az MSZP 4, a Párbeszéd 2 és az LMP 1 százalékon áll.

A kutatás március 2. és 11. között készült egy közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és régió tekintetében. A kétezerfős minta hibahatára 2,2 százalékpont.

A teljes kutatás az alábbi linken érhető el.

NYITÓKÉP: Orbán Viktor tart beszédet március 15-én a parlament előtt. FOTÓ: Fidesz / Facebook

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek