Oroszország az államcsőd küszöbén tántorog

Szerző: Aradi Péter
2022.03.16. 09:05

Senki nem tud semmit, de benne van a levegőben, hogy március 16. kulcsfontosságú nap lehet.

Oroszország az államcsőd küszöbén tántorog

Az országnak március 16-án, szerdán

117 millió dollár kamatot kellene fizetnie

a devizakötvény-befektetők számára bizonyos dollárkötvények után, a kifizetéssel kapcsolatban azonban napok óta mennek a találgatások.

A Bloomberg hírügynökség szerint ez a nap kulcsfontosságú lehet, hiszen ezek lesznek az első törlesztések azóta, hogy az orosz kormány bejelentette, hogy lehet, rubelben fizetik ki az adósságukat, ha úgy látják, a szankciók miatt komplikációk lépnének fel a törlesztés során.

Az orosz pénzügyminiszter, Anton Sziluanov ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy szerintük ezzel ők teljesítenék a kötelességieket, részükről az ügy le lenne tudva, csakhogy ezt a szakma

máris szuverén államcsődnek hívja.

A Világbank vezető közgazdásza, Carmen Reinhart elmondása szerint ez lenne az első alkalom a 1917-es bolsevik forradalmat követő évek óta.

A Fitch a március 15-i közleménye szerint, amit a Portfolio idéz, az Orosz Központi Bank már március 2-án is elmulasztott egy törlesztést rubelben kibocsátott kötvények után, szóval nem áll valami fényesen a helyzet.

Ha Moszkva március 16-án nem fizetne, valószínűleg 30 napos türelmi időszakot kapna, amivel kapcsolatban, hát,

megint csak senki nem tud semmit.

A Reuters szerint Oroszországnak a most esedékes kifizetések mellett csak márciusban még 615 millió dollárnyi kamatot kéne törlesztenie, április 4-én pedig kétmilliárd dollárt kellene visszafizetnie. Nem csoda, hogy a szakértők szerint a nemsokára eldől, tényleg becsődöl-e Oroszország.

A hírügynökségnek nyilatkozó szakértők szerint a görög államcsőd óta nem kísért ekkora figyelem államadósság-törlesztést.

NYITÓKÉP: housemind78 / Pixabay

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek