Az ellenzék egy kellemes rakparti délutánnal reagált Gáspár Győző fideszes bedobására

2022-ben sajnos lehetetlen olyan műsort csinálni, mint amit a Fidesz csinál, de ha nem freakshowt várunk, akkor ezen a március 15-én megtette az ellenzék, amit meg lehetett.

Azt igazán nem mondanám, hogy könnyű helyzetben találta magát az egyesült ellenzék március 15-re: Márki-Zay Péter és a Fidesz leváltása kedvéért alkalmilag összeállt társasága már az ukrajnai háború indulása óta is kettős megítélésű kampányt produkált, ami legkevésbé valószínűleg a legstabilabb ellenzéki szavazóknak szimpatikus,

de a háború óta a kormány olyan mindent leuraló kommunikációs hadviselésbe kezdett, hogy átlagos szavazó azt se tudja biztosan megmondani, végülis mi az ellenzéki álláspont ebben a kérdésben.

Ráadásul bármennyire is magas labdának tűnik könnyedén összemosni Orbán Viktort Vlagyimir Putyinnal, úgy kifejezetten nehéz ilyenekkel, meg programok böngészésével foglalkozni, hogy közben ezrével érkeznek Magyarországra a menekültek Ukrajnából, az ellenzéknek ebben a kérdésben ráadásul annyi mozgástere sincs, mint egy belpolitikai problémában.

Aztán itt van ez a tüntetősdi: ezeken ugye erőt kéne mutatni, az erő pedig a magyar fejben sok embert jelent. Az ellenzékiek viszont nemcsak nincsenek szervezetten buszoztatva az országból, de amúgy is kevésbé szeretnek kimenni az utcára.

Egyszerűen azért, mert ez nem egy fanatikus tábor, hanem egy kényszerű szövetség,

aminek nemcsak a pártjait, de a szavazóit is az köti össze, hogy szeretnének valami jogállamszerűségben élni, ahol nem az állampárt emel fel és buktat meg embereket, gyerek nélkül is van esélye elköltöznie egy fiatalnak otthonról, vagy csak úgy általában unják Orbánt.

Külön előnye a Fidesznek, hogy ők már nem szégyellik a freakshowt: 2022. március 15-én már simán együtt parolázott Gáspár „Győzike” Győző és Semjén „KDNP” Zsolt a Békemenet első sorában, addig az ellenzéknél csak azokat a szokásos értelmiségieket lehet kiszúrni, akiket bár többre tartunk, nem tudják hozni azt a régi Való Világokra jellemző hangulatot, ami igazán elkapja a tekintetet.

Az például őrült menő, hogy Patti Smith üzent az ellenzéknek, de

hát hol van ez attól, hogy Pataky Attila Orbán Viktor képével ellátott pólójában találja fel a nemzeti poszt-posztmodernt?

Ennek ellenére azért voltak meglepetések a menetelésben, amibe én a Gellért téren kapcsolódtam be: először is az, hogy egész sokan vannak. Nem fideszi értelemben véve, de azért az egyetem előtt felállított színpadtól majdnem végig sikerült megtölteni az egyetemi rakpartot.

Ehhez nyilván kell hat párt és ki tudja hány mozgalom, de végül is voltak emberek egy ellenzéki tüntetésen, szóval ha akarják, kicsit meg is veregethetik a saját vállukat Márki-Zay Péterék, bár a számokról az ő műsorvezetőik is annyit mondtak, hogy „nagyon sokan vagyunk.”

„Katolikus vagyok, de kurvára utálom ezeket” 

– mondta egy nő mellettem a tüntetésre tartva, én pedig sejtem, kikre gondolhat, miközben belépünk a Twisted Sister We’re Not Gonna Take-itjére a tényleges rakpartra. Ahogy mindig, most is a megérkezés volt a legérdekesebb, hiszen ilyenkor kicsit olyan, mintha fesztivál lenne: végre szép idő van, sétálgathatunk a rakparton, ott a Duna,

ráadásul 500 forintért, azaz alig több, mint egy euróért árulták a sört, 700-ért pedig még lángost is lehetett vásárolni.

A tüntetések másik problémája az, hogy ki kéne tölteni a műsoridőt, ez pedig a fanatikusan elkötelezettek hiánya miatt azért problémás: Orbán Viktor szent szava valamiért tényleg program tud lenni nagyon sok embernek, az ellenzék viszont sokféle emberből áll. Ez főleg akkor egyértelmű, amikor a zászlós aktivisták között mászkál az ember, és látja egymás mellett tisztes távolságban állva a DK-s kisnyugdíjasokat és a momentumos egyetemistákat.

Újabb nehézség, hogy a pártok szerepelni akarnak: Márki-Zayval együtt ez összesen hét megszólalót jelent (Donald Tuskkal együtt nyolc). Nyitásként Donáth Anna kiválóan hozta a politikailag aktív szociológust (mondjuk lehet, hogy azért, mert tényleg egy politikailag aktív szociológus), Jakab Péter pedig az ökölrázó kemény, de szeretetteljes tesitanárt, akinek mintha egyre erősebb tájszólása is lenne. A szereposztáson cask eddig tudtam gondolkodni, utána jött ugyanis az MSZP-s Tóth Bertalan, vagy az LMP-s Schmuck Erzsébet, akikről szerintem meglepően sokan nem is tudták, kicsodák. 

Persze annyira nem is kell, hogy tudják, vagy akár értsék: egy mellettem álló bácsi például Dobrev Klára gondolatai alatt ismételgette, hogy „igaza van”, meg „nagyon jól mondja”, aztán a végén arról panaszkodott feleségének, nem hallott semmit az egészből. De sokkal közelebb nem járt az a néző sem, aki Donáth Annát hülyézte le, mivel nem értette, hogy amit felolvasott a Momentum elnöke, az egy Bayer Zsolt-paródia.

A katarzist értelemszerűen Márki-Zay Péterre kellett bízni, aki a kötelezőt hozta: a miniszterelnök-jelölt még soha nem látott ilyen korrupt kormányt, nem élt hasonló országban, hisz a győzelemben, stb.

Valójában három héttel a választás előtt már valószínűleg teljesen mindegy is, mit mond, itt inkább az számított, hogy valami lendületes élményt kapjon az a közösség, ami már hónapok óta csak rettenetesek kinéző közvélemény-kutatási eredményeket és kormánypárti reklámokat kap arról, mennyire fontos a béke.

Békét egyébként itt is elég sokat akartak: meglepően sok ukrán zászlót láttam, és az orosz terror ellen harcolók tiszteletére tartott egyperces néma csendet is csak egy nő zavarta meg, aki kiabálva próbálta megkeresni az egyik családtagját a tömegben. Hogy mekkorát fordult a világ, azt jól mutatja, hogy itt már a világ legtermészetesebben került elő a „ruszkik haza” rigmus, és természetesen Vlagyimir Putyin arcképe is gyakran került elő.

Szégyent nem vallott az ellenzék, meglepetést sem okozott, de ebben a helyzetben nehéz is: jól láthatóan nemcsak a fideszeseket, de az ellenzékieket is jobban érdekli valójában Orbán Viktor, ezért a legnagyobb zajt azzal lehet csapni, ha az ő politikáját szidják.

Ezt elemezhetnénk akár úgy is, hogy az ellenzék csak kritizálni tud valódi program nélkül, de ahogy az Azonnalinak adott interjújában Kira Jarmis, Alekszej Navalnij szóvivője elég frappánsan megfogalmazta,

ezen a szinten a független bíróságok ígérete maga a program.

Valószínűleg elég sokan fogják ezt így gondolni áprilisban is, a mindkét oldalon hatalmas tömegrendezvényként eladott március 15-i dzsemorikkal szemben ott már tényleg számít, hol vannak és mennyien.

KIEMELT KÉP: Fekő Ádám / Azonnali