A „kárpátaljai akció” 1938-ban, amivel Hitlert is sikerült felmérgesíteni

1938-ban egy szedett-vedett, bűnözőkből, huligánokból álló „önkéntes csapat” akarta elfoglalni Kárpátalját, de az akció nem csak balul sült el, még Hitlert is felbőszítette.

Kárpátalja, mely ma Ukrajna legnyugatibb része, „Kárpátontúli területe” (Zakarpatszka oblaszty), a történelmi Magyarország legszegényebb régiója volt. Az első világháború után, a Versailles környéki békerendezés során Csehszlovákiához került, majd 1946-ban a Szovjetunió része lett.

Közben azonban, 1938 novembere 1944 novembere között újabb „magyar korszaka” is volt. Ekkor került sor viszontagságos történelme legtragikusabb eseményeire, melynek során, miután Magyarországot megszállta a Wehrmacht, mintegy 80 ezer itt élő zsidót deportáltak a németek a magyar hatóságok tevékeny közreműködésével Auschwitzba.

A „kárpátaljai akcióra” a Csehszlovákiát megcsonkító és a náci Németországnak kiszolgáltató müncheni egyezmény, és az első bécsi döntés után került sor, még Imrédy Béla miniszterelnöksége idején, 1938 novemberében.

Ezt követte a terület magyar megszállása, már Teleki Pál miniszterelnöksége idején, amely létrehozta a második világháború kitörése után nagy jelentőségűvé vált magyar-lengyel határt.

A Kárpátalján élő népek, mindenekelőtt a többséget alkotó ukránok magyar identitásának megerősítése már a 19. század végén foglalkoztatta a magyar politikusokat. Többek között ezt a célt is szolgálta az Egan Ede miniszteri biztos által szervezett „Hegyvidéki akció”, ami a kisparaszti gazdaságok megsegítésére, szövetkezeti formában történő támogatására, és a helybeli, nagyszámú zsidóság „gazdasági hatalmának” korlátozására irányult.

Lényegében ez volt a magyar politika célja 1938-39-ben is, vagyis a kárpátaljai, amúgy szintén

nyomorúságos körülmények élő zsidó kereskedők és kocsmárosok kisajátított vagyonával akarta megerősíteni az ukránok magyarságát,

illetve a ruszin, vagy rutén nemzeti tudatot.

A kárpátaljai „magyar uralmat” kezdettől jellemezte a történelmi Magyarország Trianonban elvesztett területeinek visszaszerzése és a zsidóüldözés. Amilyen eredménytelen volt az irredentizmus, annyira gyilkos és pusztító volt a politikai antiszemitizmus. 1938 november másodikán az első bécsi döntés Magyarországnak ítélte Kárpátalja magyarok lakta sávját, benne Beregszásszal, Munkáccsal és Ungvárral. De a terület négyötöde átmenetileg Csehszlovákiánál maradt, pontosabban Szlovákiánál.

Itt Andrej Bródy ukrán politikus megalakította az autonóm terület kormányát, Huszt székhellyel. Ezzel az ukrán nacionalisták kezébe került a hatalom, akik hallani sem akartak a Magyarországhoz való visszatérésről, a „ruszin opcióról”.

Ilyen viszonyok között elhibázott és felelőtlen volt a Rongyos Gárda nevű, önkéntesekből toborzott alakulat kísérlete,

hogy „felszabadító háborút” indítson a területen, és a helyi lakosság támogatásával csatolja Kárpátalját Magyarországhoz. Cél volt továbbá, hogy legalább egy rövid szakaszon visszaállítsák a történelmi Magyarország határát a Kárpátok gerincén.

A kalandor akció politikai vezetésére vitéz leveldi Kozma Miklós, Horthy „tizenkét kapitányainak” egyike, a magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda elnöke, a Gömbös kormány volt hadügyminisztere, és a Darányi kormány belügyminisztere vállalkozott 1938 szeptember végén.

Kozma, mivel gyermekkorát ezen a vidéken, Turjaremetén töltötte, érzelmi okokból, önként „vette kezébe az ügyet”. Naplójában leírja, hogy az önkéntes diverzánsok toborzását a VKF 5. osztálya végezte, akiket a Tattersaalban szereltek fel. Sok volt közöttük a nyilas, jelentkezett Héjjas Iván is, az osztagával együtt, még az ő emberei voltak a legfegyelmezettebbek.

Egy sem akadt közülük, aki legalább szlovákul tudott volna, nemhogy ukránul. Az irreguláris „felkelők” bázisa októberben Vásárosnaményben volt, ahol

bevetésükre várva nem fizettek a kocsmában, zaklatták a helyi zsidókat, és házkutatást tartottak a rabbinál, azzal vádolva őt, hogy titkos adó-vevőt üzemeltet, mellyel a csehekkel áll kapcsolatban.

Egyidejűleg Nyiregyházáról sugározni kezdett a „Ruszin függetlenségi komité” rádióadója, de a propaganda hatását jelentősen rontotta, hogy Kárpátalján kevesen rendelkeztek rádiókészülékkel. 1938 október 26-án Andrej Bródyt Huszton őrizetbe vették, a helyébe Auguszt Volosin görög katolikus kanonok, kormánya belügyminisztere lépett. Ő betiltotta a pártokat, letartoztatta a nemkívánatos magyar és ruszin érzelmű személyeket és német mintára alakította át az ukrán Kárpátalja berendezkedését.

A nácik támogatásával létre hozta a Szics Gárda nevű szélsőségesen nacionalista alakulatot. Ekkor Imrédy Béla miniszterelnök úgy döntött, hogy bevetik a készenlétben álló szabadcsapatot. A kormány Kozma Miklósra bízta az akció „politikai vezetését, propagandáját és felügyeletét és a felkelők irányítását”. De a katonai irányítás a honvéd vezérkar kezében maradt.

Kozma megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a mintegy hatszáz „felkelő” valójában felfegyverzett „huligán csoportot” alkot. Gondolataikat Kozma így foglalja össze a naplójában:

„…átmegyünk, megesszük a cseheket, felszabadítunk mindent, aztán elfogjuk Kozmát az egész vezetőséggel, és megyünk Pest ellen, ott felakasztjuk a kormányt és a zsidóbérenc keresztényeket még előbb, mint ahogy a zsidókat a Dunába hajigáljuk, mert azok védik ezeket”.

Ezek után nem meglepő, hogy november első hetében a határon átdobott felkelők közül vagy negyvenen a csehek fogságába estek. (Rémhírek keltek lábra arról is, hogy 300 főt, vagyis a társaság felét fogták el, és mind agyonlőtték őket.) Végül a foglyokat szabadon engedték, de a „kárpátaljai akciónak” így is 34 magyar áldozata volt. Somogyváry Gyula, az MTI és a Magyar Rádió Budapesten tartózkodó munkatársa így foglalta össze a történteket:

„200 felkelő 6 cseh katonának megadta magát a Felvidéken, és a felkelők gyáván viselkedtek”.

1938 november 19-én a magyar kormányzat, a Berlinből és Rómából érkező erőteljes tiltakozás hatására leállította a „kárpátaljai akciót”.

A Magyar Honvédség csak 1939 március 14-e után szállta meg a teljes Kárpátalját, a terület négyötödét. Itt csak a lakosság tíz százaléka volt magyar nemzetiségű, a többi ukrán (az 1941-es népszámlálás szerint ruszin vagy rutén). Kozma Miklóst Teleki Pál miniszterelnök javaslatára Horthy Kárpátalja „kormányzói biztosává” nevezte ki.

Több mint két évig gyakorolta a helyi hatalmat, és mindent megtett azért, hogy „megszabaduljon” a vidék fő ellenségnek tekintett, többségben ortodox zsidó lakosaitól. Többször is megpróbálkozott azzal, hogy a Lengyelország lerohanása és felosztása után létrejött

magyar-szovjet határon razziák során összeszedett zsidókat „dobjon át”, de a szovjet hatóságok elzárkóztak a fogadásuk elől.

Aztán a Szovjetunió elleni német támadás után több ezer zsidót küldtek az utasítására Körösmezőre. Őket a magyar hatóságok megszállt német területre kergették át, ahol az SS Kamenyec-Podolszknál legéppuskázta őket, a helyi ukrán milícia közreműködésével.

Kozma Miklós 1941 december 8-án halt meg Ungváron, a kormányzói palotában. Négy nappal későbbi budapesti temetése arról volt nevezetes, hogy Bárdossy László miniszterelnök kezdeményezésére Magyarország ezen a napon üzent hadat egyidejűleg Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak.

NYITÓKÉP: Huszt vára, fotó: Wikimedia