Ők azok, akik 68-ban is helyeselték az orosz intervenciót

De talán még 56-ban sem bánták, magukban elismerősen csettintettek: most megkapják azok a bitang, nyugat-barát fiatalok azt, ami jár nekik.

Akik most rajongással a szemükben tekintenek Putyinra, és jogosnak tartják az orosz agressziót, ők vélhetően azok (vagy azoknak a szellemi utódai), akik a 68-ban a prágai tavasz idején is éljenezték Brezsnyev bevonulását, és azt, hogy végre „rend lett”, fennmaradt a status quo, nem történt semmi veszélyes nyugatos elhajlás.

Az a nyugat már akkor is ugyanúgy hanyatlott, ahogy hanyatlik most is, és hanyatlani fog a következő évszázadokban is.

A közmédia ahogy akkor, úgy most is gondolkodás nélkül vette át a moszkvai álláspontot és adott teret az orosz propagandának, a rendszert kiszolgáló újságírók mosdatták a szovjet vezetést, elítélték nyugatot, épp úgy, ahogy most is olykor teszik utódaik, megpróbálták megmagyarázni, hogy miért jogos a katonai beavatkozás, talán még örültek is annak, hogy Magyarország – Moszkva hű csatlósaként – katonákat küldött Csehszlovákiába.

Hiába telt el több mint egy emberöltő a prágai tavasz óta, és harmincnál is több esztendő a rendszerváltás óta, van ami nem változik. Ez pedig a magyar néplélek.

Érdemes megnézni az MTI egyik akkori közleményének egy részletét:

„A szomszédos Csehszlovákia párt- és állami személyiségeknek kérését teljesítve, a Magyar N épköztársaság Kormánya — együtt más szövetséges országokkal — segítséget nyújt — beleértve a fegyveres támogatást is — a testvéri csehszlovák népnek a belső szocializmusellenes, valamint a külső imperialista erők által létrehozott ellen forradalmi fordulat veszélyének elhárítása céljából.

A testvéri országok együttes segítsége megfelel Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió párt- és állami vezetői által alá írt bratislavai nyilatkozatnak, amelyben kinyilvánították, hogy a szocialista vívmányok védelme és erősítése valamennyi szocialista ország közös internacionalista kötelessége. Csehszlovákiában olyan súlyos helyzet alakult ki, amely megsemmisítéssel fenyegette a szocialista vívmányokat, a törvényes rend et, veszélyeztette a szocialista világrendszer életbevágó érdekeit, a testvéri országok biztonságát, az európai népek békéjét.(…)

A testvéri szocialista országok egységét és szolidaritását állítjuk szembe az ellenség (ami természetesen csak és kizárólag Amerika lehetett – a szerk) bűnös próbálkozásaival. Soha senkinek nem engedjük meg, hogy a szocialista közösség valamelyik tagját kiragadják sorainkból.”

Két héttel később, a Heti Híradóban az alábbi cikk jelent meg:

„Amerikai ügynökök Csehszlovákiában: Rudnyev, az Izvesztyijában arról ír, hogy amerikai turistáknak és újságíróknak álcázva számos politikai diverzáns rejtőzködik Csehszlovákiában. Az amerikai »turisták« Prága belvárosában összecsődítik a különböző kétes elemeket és arra uszítják őket, hogy akadályozzák a helyzet normalizálódását.

Vitákba bocsátkoznak, provokációs kijelentéseket tesznek. Rudnyev megjegyzi, hogy Henri Kamm a New York Times moszkvai tudósítója, aki a »meleg napokban« sürgősen Prágába érkezett, szintén provokációs tevékenységet fejt ki. A német származású újságíró, zsebében amerikai útlevéllel, szovjetellenes propagandát fejt ki a prágai utcákon. Kamm egyhúron pendül az UPI prágai tudósítójával.

Ez az úriember rend szerint egy »kanadai ügyvéd« társaságában szokott megjelenni a belvárosban. Ketten különböző rágalmazó koholmányokat agyalnak ki, és szidják azokat, akik a csehszlovákiai helyzet normalizálásra törekszenek.”

Azt már csak én teszem hozzá, hogy Kamm édesanyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt, fura, hogy a kor újságírói ezt a ziccert kihagyták. Lényegében ha bármilyen akkori újságot elolvasunk, ilyen és ehhez hasonló közleményeket, publikációkat találhatunk.

Az ország egyik fele ahogy most, úgy akkor is szerelmes volt az aktuális orosz diktátorba, gyűlölte Amerikát és a Nyugatot,

és az oroszok valamennyi agresszióját, bűnét megpróbálta relativizálni, másokat hibáztatni miattuk.

Habár nem éltem 68-ban, de látva az akkori filmhíradókat, riportokat az látszik, hogy olyan sok minden azért nem változott. A rendszernek most is megvannak a hasznos hülyéi, akik kiszolgálják azt, és a közmédiában vagy különböző újságokban próbálják elmagyarázni a híveknek, hogy miért nem Putyin a hibás.

Persze tudjuk, Brezsnyev elvtárs és Putyin elvtárs is csak a békét viszi el a testvéri népeknek, melyet a gonosz imperialista Egyesült Államok ádáz módon próbál megakadályozni.

Természetesen van némi különbség az 1968-as és a 2022-es helyzet között.

Akkor a magyar külpolitikának alig volt mozgástere (azért gyorsan tegyük hozzá, hogy a román diktátor Ceaușescu megtagadta azt, hogy csapatokat küldjön Csehszlovákiába, míg Kádár igent mondott a szovjet kérésnek, igaz, előtte többször is tárgyalt a csehszlovák Dubcekkel, ez volt az ő „békemissziója”), a magyar közmédiának és cenzorok által ellenőrzött újságoknak még annyi szabadsága sem volt, mint ma.

1968-ban kénytelenek voltunk a szovjet propagandát harsogni, és Moszkvát támogatni: a második világháború után szovjet érdekszférába kerültünk egy kommunista pártállammal, tizenkét évvel a vérbe fojtott 56-os forradalom után. Valamilyen szinten fel lehet menteni a kor újságíróit, szerkesztőit, de még a rendszer vezető politikusait is: ukázba kapták Moszkvából azt, hogy miről kell tudósítani, hogy mi Budapest álláspontja a prágai tavasz kapcsán.

Ott és akkor az országnak nem volt választása, a többség nem önként választotta a szovjeteket és a kommunizmust, hanem ezt kényszerítették ránk.

És ez a legfőbb különbség a mostani helyzettel szemben. Most nem kellene a moszkvai álláspontot harsogni az M1 stúdiójában, nem kellene az orosz dezinformációs propagandát tolni a kormányhoz közeli lapokban, és az országot sem kellett volna Putyin lábai elé lökni az elmúlt évtizedben.

Akik ezt teszik, azok önként teszik, semmilyen külpolitikai nyomás alatt nem áll Magyarország,

hogy Moszkva karjai közé kerüljön, hogy brutális mértékű függőségben legyünk tőlük, hogy a közmédia úgynevezett szakértői és riporterei az RT-t megszégyenítő módon nyalják fényesre az elmebeteg orosz diktátor valagát. 1968-ban nem volt kérdés, hogy ezt kell tenni, addig most önként és dalolva teszik ezt meg, ki-ki ostobaságtól, gyávaságtól vagy hatalomvágytól vezérelve.

Egyben biztosak lehetünk: azok a megmondóemberek, akik most mosdatják Putyint, ésszerűsítni próbálják az ésszerűtlen háborúját, relativizálni az áldozatok számát, és az Egyesült Államokat látni minden rossz mögött, éppen ugyanazok, akik 1968-ban ugyanezt csinálták.

Ha esetleg Putyin tankjai ne adj isten ugyanúgy sikerrel járnak Kijev utcáin, ahogy tették ezt Brezsnyev gépszörnyei Prágában, talán még pezsgőt is fognak bontani: lám, a mocskos Nyugat már megint pórul járt, ismét mi győztünk.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!