Nem ugyanazt mondja az ukrán drónról a külügy- és a honvédelmi minisztérium

Szerző: Kósa András
2022.03.11. 19:20

A Honvédelmi Minisztérium szerint végig ellenőrzés alatt tartották az ukránok által használt TU-141-est, Szijjártó Péter viszont azt mondta, a felszálló Gripenek pilótái nem láttak semmit.

Nem ugyanazt mondja az ukrán drónról a külügy- és a honvédelmi minisztérium

Kicsit ellentmond egymásnak a csütörtök éjszaka Magyarország fölött átrepült, a hivatalos közlés szerint a magyar légtérben több mint 40 percet eltöltött TU-141-es drónnal és a további észlelésekkel kapcsolatos kormányzati kommunikáció.

Mint ismert, az ukrán hadsereg által használt drón Románián és Magyarországon keresztül végül Zágráb mellett csapódott be, szerencsére sem személyi sérülés, sem komolyabb anyagi kár nem keletkezett. A horvát kormány azonban magyarázatot kért az esetre.

Szijjártó Péter pénteken késő délután egy videóban magyarázta el, hogy a drón a magyar és a román légtérbe is belépett, ezért közös vizsgálat folyik a horvát hatóságokkal és a NATO-val.

A külügyminiszter úgy fogalmazott, a magyar légvédelem észlelte a drónt a légtérben (sőt, a nap folyamán egy másik észlelés is történt),

de a riadóztattot Gripen vadászgépek pilótái semmit nem láttak.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye azonban mást állít. Ebben ugyanis az olvasható, hogy

„a nagy sebességgel közlekedő eszközt már Ukrajna területén is érzékelték. Magyarország légterébe Románia felől, Csengernél lépett be. A drón Magyarországra történő belépésétől mindvégig nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva távozott az ország légteréből”.

Az ellentmondás miatt lapunk egy biztonságpolitikai szakértőt is megkérdezett, aki azt mondta nem tudja szintetizálni a két állítás tartalmát. Ugyanakkor az is lehet, hogy Szijjártó Péter arra utalt, a későbbi észlelés(ek) során szálltak fel csak a Gripenek, az éjszakai 40 percig tartó, végül becsapódással záruló légi incidens során nem. Ebben az esetben az a kérdés, mit értett a HM az alatt, hogy a dón „mindvégig nyomon köbetve és ellenőrzés alatt tartva” távozott. Lapunk a két érintett minisztériumot is megkereste, amint válaszolnak, természetesen közölni fogjuk.

NYITÓKÉP: A TU-141-es drón egy kiállított darabja egy moszkvai múzeumban. FOTÓ: Alan Wilson / Flickr (CC BY-SA 2.0)

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek