Köztársasági elnökké választották Novák Katalint

Szerző: Renczes Ágoston
2022.03.10. 11:50

A parlament valahogy nem Róna Pétert választotta meg.

Köztársasági elnökké választották Novák Katalint

Váratlan fordulatok és isteni közbeavatkozás nélkül választotta köztársasági elnökké az Országgyűlés Fidesz-KDNP-s többsége a Fidesz-KDNP jelöltjét, Novák Katalint.

Novák 137 szavazattal nyerte az államfőválasztást, kihívója, az ellenzék jelöltje, Róna Péter 51 szavazatot kapott.

A köztársasági elnököt Magyarországon az Országgyűlés választja kvázi feles többséggel: ha az első körben egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok kétharmadát, akkor a második körbe bejutott két legtöbb szavazatot kapott jelölt közül abszolút többséggel választanak.

Ugyanakkor mivel a 199 fős parlamentben a Fidesznek kétharmados többsége van, így valószínű volt, hogy Novákot már az első körben megválasztják – végül a 133 fős Fidesz-KDNP-frakció mellett még négy másik képviselő is Novákra szavazott, azonban, hogy pontosan kik, nem tudhatjuk, mivel a szavazás titkos.

Novák, aki korábban családokért felelős tárca nélküli miniszter volt, azelőtt pedig család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, csütörtök délelőtt a parlamentben az elnökjelölti beszédében többek között azt mondta, elnökként a falu végi cigánytelepekre is ellátogat majd. Mandátuma öt évig szól, amit egyszer lehet meghosszabbítani.

Novák Katalin államfői posztra jelölésével a Fidesz váratlant húzott. Hogy a kormánypárt részéről és szempintjából miért volt jó lépés Novák jelölése, azt ebben a cikkünkben elemeztük ki részletesen.

NYITÓKÉP: Novák Katalin / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek