Az orosz ortodox egyház feje arról prédikált, a liberalizmus és a Pride miatt került ide Ukrajna

Szerző: Fekő Ádám
2022.03.07. 18:51

Az egykori KGB-s Kirill pártriárka szerint most dől el, kinek az oldalára áll Isten.

Az orosz ortodox egyház feje arról prédikált, a liberalizmus és a Pride miatt került ide Ukrajna

Kirill pátriárka, az oroszországi ortodox egyház legendásan putyinista feje vasárnapi prédikációján minden jel szerint megtalálta a felelőst az ukrajnai háborúért: ez pedig nem más, mint a liberális nyugati értékek, főleg a Pride.

Az egyházfő a Moscow Times szerint így szólt beszédében: „A helyzet eldönti, Isten melyik oldalán áll az emberiségnek: a meleg büszkeség rendezvényeinek támogatói, az ezeket megengedő kormányok, vagy a kelet-ukrajnai ellenfeleik mellett.

„A Pride-ok célja annak a bemutatása, hogy a bűn csak az emberi viselkedés egyik változata. Ezért van az, hogy egyes országok klubjához való csatlakozának egyik feltétele az, hogy tartanak egy Pride-ot” 

– fejtegette Kirill pátriárka a megbocsátásnapi prédikációjában.

Kirill szerint  az Ukrajna több városában is megrendezett felvonulások valójában hűségpróbák a nyugat felé, miközben az orosz támogatással 2014-ben létrejött szakadár köztársaságok elutasították ezt. „Donbászban elutasítják azokat az úgynevezett értékeket, amelyeket a mai világhatalom igénylői kínálnak” – mondta.

„Ha az emberiség elfogadja, hogy a bűn nem sérti meg Isten törvényét, ha az emberiség elfogadja, hogy a bűn az emberi viselkedés egy változata, akkor az emberi civilizáció itt véget ér” 

– zárta gondolatait.

Az oroszországi ortodox egyház egy ideje nyíltan Vlagyimir Putyin egyik legfontosabb bázisa. Ez elismerésekben is megmutatkozik: 2019-ben Kirill pátriárka az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli professzora lett annak ellenére, hogy a mobiltelefonokat is az antikrisztus eljövetelének segítőjeként írta le, de jelentős szerepe volt abban is, hogy börtönbe zárták a Pussy Riot két aktivistáját is, amiért performanszt tartottak egy olyan templomban, amiben amúgy az egyház autómosót is üzemeltet. A kapcsolat nem véletlen, hiszen Putyinhoz hasonlóan Kirill pátriárka is KGB-s volt.

Főleg az ortodox egyház közbenjárásával építette fel az orosz vezetés azt a történetet, hogy Vlagyimir Putyin az igazi kereszténység utolsó védelmezőjeként az LMBTQ-terrorban élő nyugatot tisztítja meg, nagyjából hasonlóan tiszta üzenetettel, mint amit a magyar kormány is alkalmaz 2021 nyara óta.

KIEMELT KÉP: Kremlin / Wikimedia Commons

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek