Ukrajnát az EU-ba? Akkor már a Nyugat-Balkánt (is)!

Németh Ferenc

Szerző:
Németh Ferenc

2022.03.04. 09:10

Éppen most, az ukrajnai háború időszakában lenne érdemes hangoztatni azt, hogy a Balkán – és így Európa – biztonságának és stabilitásának fenntartása érdekében fontos a Nyugat-Balkán bevétele az EU-ba. Ez azonban eddig elmaradt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök február 28-án, pár nappal később pedig már a grúziai kormánypárt vezetője is azt kérte, hogy országaikat különleges, gyorsított eljárásban vegyék fel az EU-ba. Kijev bejelentése uniós berkekben is pozitív fogadtatásra talált.

Eközben nagy a csend arról, hogy az EU-nak már van nem is egy, hanem egyenesen hat olyan országa a Balkánon, akikre az ukrajnai háború esetleges következményei miatt (is) ráférne a teljesjogú uniós tagság,

vagy legalábbis az uniós integráció tényleges felgyorsítása.

Leszögezném: támogatni kell Ukrajnát euroatlanti integrációjának útján, a háborút pedig nem szabad relativizálni. Az EU csatlakozás azonban nem adóbevallás, annak nincs egyszerűsített vagy gyorsított változata – jelenleg legalábbis nincs.

Ettől függetlenül Zelenszkij kérése, az Európai Parlament keddi határozata, uniós csúcspolitikusok megnyilvánulásai, valamint nyolc uniós tagország – és Magyarország, de erre majd visszatérek – támogatása igazán fontos. Szimbolikus üzenetet hordoz, miszerint az EU Ukrajnát saját érték- és érdekközösségében képzeli el majd valamikor, a jövőben, s ilyen háborús időszakban ez nemcsak politikailag, hanem pszchiésen is fontos visszajelzésként szolgál.

És akkor menjünk Ukrajnától délnyugati irányba, a (Nyugat-)Balkánra, amely az EU bővítéspolitikájának elsőszámú területe. Ez azt jelenti, legalábbis az ukrajnai háborúig azt jelentette, hogy e térség országainak – Albániának, Bosznia-Hercegovinának, Észak-Macedóniának, Koszovónak, Montenegrónak és Szerbiának – volt egyedül reális esélye arra, hogy valamikor uniós tagállamokká váljanak. 

Egy kis bővítéspolitikai gyorstalpaló: a térség országai az EU szalonikí európai tanácsi csúcstalálkozóján (2003) kaptak először hiteles politikai ígéretet arra, hogy az előírt feltételek teljesítése és a közösségi joganyag átvétele után teljesjogú tagokká válhatnak. Horvátországnak nagy mázlija volt: 2013-ban csatlakozni is tudott az EU-hoz, míg

a többi balkáni ország a mai napig az előszobában – néhány pedig egyelőre az udvaron – várakozik.

Az elmúlt években az EU nyugat-balkáni bővítése lelassult. Néha vannak inkább kisebb, mint nagyobb előrehaladások, de – az egyhangú döntéshozatal miatt – sokszor egy-két tagállam hajlandóságának hiányában nincs előrelépés. Jelenleg ez Bulgária, aki miatt nemcsak Észak-Macedónia, hanem Albánia sem kezdhette el már kettő (!) éve a csatlakozási tárgyalásokat.

Van nekünk új bővítési megközelítésünk is, de még senki nem tudja, hogy ez hogyan fogja megváltoztatni (felgyorsítani?) a csatlakozási folyamatot. A 2021-es brdói EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozón pedig heves vita folyt arról, hogy bekerüljön-e a kommünikébe az, hogy a Nyugat-Balkán előtt továbbra is nyitott az uniós perspektíva.

Nem tagság, perspektíva.

Be kell látni azonban, hogy jelenleg egyik nyugat-balkáni ország sem teljesítette a csatlakozáshoz elvárt feltételeket, és ezt ők is pontosan tudják. Annak ellenére azonban, hogy jelentős gazdasági fejlődésre (elsősorban FDI-ra) és jogállamiságuk megerősítésére lenne szükségük, az is kétségtelen, hogy számos belső reformot hajtottak végre és tettek sok esetben fájó koncessziókat az uniós tagság reményében.

Így e tekintetben fényévekre előrébb vannak azon a bizonyos integrációs ösvényen, mint Ukrajna.

Szóval így áll most az EU nyugat-balkáni bővítéspolitikája. Valóban meg kellene várni, hogy ismét háború legyen a Balkánon? A DG Meme szatirikus Twitter-fiók posztjának margójára,

valóban orosz katonák kellenének ahhoz, hogy új erőt kapjon az integrációs folyamat? Ez kellene a balkáni bővítési folyamat felgyorsításához (is)?

Kecsegtető lenne itt és most párhuzamot vonni Ukrajna és a jugoszláv dezintegrációs folyamat között, de nem fogok – és másoknak sem ajánlom, hiszen teljesen más globális (és európai) geopolitikai környezetben történt évtizedekkel ezelőtt. Hiba lenne így például a NATO koszovói akcióját (1999) és Pristina egyoldalú függetlenségének kinyilvánítását (2008) összefüggésbe hozni az elmúlt pár év ukrajnai történéseivel (ezt egyébként megteszi helyettünk Lavrov és Putyin).

Az viszont tény, hogy az EU elődje, az Európai Közösségek (EK) az 1980-as évek végén még Jugoszláviával is számolt következő tagjaként,

s a jugoszláv tagköztársaságok függetlenségének kinyilvánítása után voltak olyan hangok, amelyek a térség országainak gyors uniós integrációjában látták a helyzet pacifikálását. Ettől függetlenül a konfliktusos múlt, és az EU által már már mantraszerűen ismételgetett kifejezések – regionális együttműködés, jószomszédi kapcsolatok és mindenekelőtt biztonság és stabilitás garantálása – az ukrajnai háborúval új értelmet nyerhetnek. 

A Nyugat-Balkánon ugyanis napjainkban is jelen van a politikai szintű szeparatizmus, nacionalista szólamokkal továbbra is lehet választásokat nyerni, a háborús retorika pedig szintén mindennapos, az etnikailag színes országokban (elsősorban Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Koszovó és Montenegró) pedig nem ritkák a politikai elit által gerjesztett konfliktusok.

A térség országai az elmúlt hónapokban éppen ezen folyamatokkal érték el a nemzetközi közösség és a sajtó ingerküszöbét. Bosznia-Hercegovina: mit akar Dodik, szakad-e az ország, lesz-e újra háború? Koszovó: mi lesz az északi, szerblakta járásokkal, reális-e a területcsere, lehet-e háború Szerbia és Koszovó között rendszámtáblák miatt? Montenegró: okozhat-e háborút az új szerb metropolita beiktatása? És akkor a 2021 tavaszán napvilágot látott „non-paper”-ökről ne is beszéljünk, vagy Moszkva aktív szerepéről a térségben és beépített balkáni politikusairól. 

Nem arról van szó, hogy holnapután háború lesz tőlünk délre is. A balkáni átlagemberek nem akarnak háborút, de az ukrajnai események mindenkiből előhozták az 1990-es évek emlékeit: azt, hogy milyen hirtelen és meglepetésszerűen indultak a harcok, s torkollottak azok több alkalommal is megfelelően dokumentált és nemzetközi jogi fórumok által alátámasztott (és kimondott) emberiesség elleni bűncselekményekbe és népírtásba.

Visszatérve Ukrajnához, az EU nyolc tagállama által kiadott nyilatkozat az ország uniós integrációjáról igazán fontos, és üdvözölendő, hogy ehhez Magyarország is csatlakozott.

De itt van egy jelentős, véleményem szerint elhibázott lépés: nem kötöttük azt össze a Nyugat-Balkánnal.

A magyar külpolitikai érdek az, hogy a Nyugat-Balkán uniós integrációját fel kell gyorsítani, és ezt az ukrajnai háború minden elképzelhető érv mentén csak erősíteni tudja. Magyarország balkáni szerepvállalása – jelenlétünk az EUFOR Altheában és a NATO koszovói missziójában, amelynek parancsnoki tisztségét jelenleg Kajári Ferenc vezérőrnagy tölti be– rámutat arra, hogy Budapest biztonságpolitikai szempontból is kiemelt fontossággal kezeli a térséget és annak EU integrációját.

Éppen most, az ukrajnai háború időszakában lenne érdemes hangoztatni azt, hogy a Balkán – és így Európa – biztonságának és stabilitásának fenntartása, valamint a béke megőrzése érdekében fontos a Nyugat-Balkán bevétele az EU-ba.

Ettől függetlenül természetesen továbbra is fontos Ukrajna támogatása minden színtéren, tágabb értelmben pedig a Keleti Partnerség EU-tagság iránt álmodozó tagjaival (Grúzia és Moldova, már amikor ott pro-EU a kormány és az államfő) is a szorosabb elköteleződés és hiteles uniós perspektíva biztosítása.

Ez a hiteles uniós perspektíva az azonban, ami egyre jobban hiányzik a Nyugat-Balkánról.

Ezen lehet most javítani. Ha az EU kitalál egy egyszerűsített vagy gyorsított csatlakozási eljárást, akkor annak ne csak Ukrajna, hanem a Nyugat-Balkán hat országa is legyen a haszonélvezője.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója, írása magánvéleményét tükrözi.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!

Németh Ferenc
Németh Ferenc vendégszerző

Nemzetközi kapcsolatok elemző, Balkán-szakértő. A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek