Orbán Viktor, te senki

Aradi Péter

Szerző:
Aradi Péter

2022.03.01. 14:05

A miniszterelnök úr szerette azt hinni, hogy ő a kelet-európai kavics a nyugati cipőben, sőt néha talán szebbeket is hízelgett magának. Most viszont, amikor a valódi hősök születnek, azt mutatja be, hogyan lehet a jelentéktelennél is jelentéktelenebb senkivé válni. Hány és hány életnek kellett közben tönkremennie, hogy Orbán elérkezhessen a nagy pillanathoz, hogy aztán csúnyán felsüljön.

Most komolyan, hogy lehet valaki akkora madár, hogy öt nappal a háború kitörése előtt is mindenféle homályos átrendeződésekről beszél, aztán nem veszi észre, amikor valóban helyzet van.

Mert hiszen – remélem, mindenki emlékszik még – Orbán Viktor február 19-én a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó eseményén azt mondta, hogy bár most nincs ideje, hogy kifejtse, de azért megemlíti, hogy 2030 környékén olyan átrendeződések jönnek, hogy Amerika és az Európai Unió is meg fogja érezni. Orbán Viktor arról fantáziált, hogy ezek az átrendeződések minden nemzetet hatalmas stressz alá fognak helyezni, de szerinte mi a gyarapodásra fogjuk felhasználni.

Aztán mi van? Eltelik öt nap, kirobban az utóbbi évtizedek egyik legdurvábbnak ígérkező háborúja, Orbán meg eltűnik. Azért nem hibáztathatjuk Orbánt, mert

Putyin hülyét csinált belőle,

és úgy jött haza három héttel a háború kitörése előtt, hogy minden hazai csicskáját megbízta, hogy békemisszióként emlegessék az útját. Nem, ezért nem. Putyin mindenkit megvezetett: Orbánt is, a német kancellárt, a francia elnököt, a spekulációk szerint Hszi Csin-ping kínai elnököt, sőt még a sajátjait is. Ha gyorsan átfutunk néhány dolgon, vérmérsékletünktől függően dühönghetünk, vagy fetrengve röhöghetünk Magyarország miniszterelnökén.

Uralni a pillanatot. Vajon hány és hány elemzést olvastunk az utóbbi években, amikor arról szóltak, hogy ha valamiben, hát Orbánék abban jók, hogy uralni tudják a pillanatot, és csakis ennek, nem annak, hogy hazug szemétládák, hanem csakis ennek köszönhető, hogy ha kell, akár hetente is mást mondanak egy adott témában. Miután G. Fodor Gábor erről nyíltan beszélni mert, Orbán Viktor okoskodó politikai elemzőnek minősítette.

Aztán hány és hány elemzés született arról, hogy a Fidesz látszólag meg- és áttörhetetlen belpolitikai dominanciája mindezzel összefüggésben annak is köszönhető, hogy

uralni tudják a nyelvünket is.

Mindig azokról a témákról vagyunk kénytelenek beszélni, amiket ők bedobnak, és úgy beszélünk róluk, ahogy ők szeretnék, hogy beszéljünk róluk. Ez sem volt egyébként titok. Ahogy a 444 kiszúrta, a dologról maga Orbán beszélt meglepő nyíltsággal egy osztrák lapnak. És hát mennyi mindennel volt még így. Ki emlékszik még, amikor a fél ország azon pufogott, hogy Orbánék kisajátították a kokárdát is, bár ez a cikkünk tárgyához most tényleg nem visz közelebb.

Az évszázad bukása

Mert most arról van szó, hogy mennyi, de mennyi hülyeséget kellett végighallgatnunk, hogy Orbánék uralni tudják a pillanatot, mennyi hülyeségen kellett végigrágnunk magunkat, hogy Orbánék uralják a nyelvünket és a gondolatainkat, és hány és hány életnek kellett tönkre mennie, hogy Orbánt a helyén tartsák, amikor eljön a nagy pillanat. A nagy pillanat, amikor Orbán Viktorból valódi államférfi lesz. A nagy pillanat, amit a történelemkönyvekben nagybetűvel szednek, kiemelnek, a tanár pedig rábök, hogy ezt a következő órára be kéne seggelni.

Az van ugyanis, ha Orbán és stábja nem vette volna észre, hogy Oroszország február 24-én, reggel megpróbálta lerohanni Ukrajnát, és ebből aztán olyan háború robbant ki, amire Európában 80 éve nem volt példa. Már akkor döbbentem néztem a híreket. Mindenki beszédeket mondott, tényleg mindenki, Orbán meg, a pillanatok ura, mit csinált? Hát,

hallgatott, mint szar a fűben.

Láttam, ahogy Orbánék összehívták a kupaktanácsot, aztán bejelentették, hogy részletek hamarosan. Én meg azon gondolkodtam, hogy Viktor, Viktor, áldjalak meg, az asszony terhes, anyámnak most vettünk lakást, a szomszédban viszont embereket ölnek, szólalj meg, mondj valamit, hiszen hát, helyzet van!

A legnagyobb szerencsénkre elbukott az az Orbán, aki megdöglött volna azért, hogy az Atlantic címlapjára kerüljön, amin Lukasenka, Hszi, Erdoğan és Venezuela diktátora, Maduro vonulnak Putyin mellett, és az a szöveg áll mellettük, hogy a rossz fiúk nyerésre állnak. Az az Orbán Viktor, akiről a csicskái soha nem felejtették el megjegyezni, hogy Európa ún. erős embere. Az az Orbán, aki rendszert csinált abból, hogy nyaranta történelminek szánt módon

a nyugati politikusok orra alá fingott,

az, aki a migránsválság alatt Európa megmentőjének kiáltotta ki magát, az aki állítólag belepusztult, úgy unta már a belpolitikát. Az az Orbán, aki szemlátomást tényleg elhitte, hogy amikor ő Putyinról álmodik, Putyin is vele álmodik.

És közben elbukott az az Orbán is, akinek álma volt, hogy valami nyomot hagyjon, hogy valami igazán jelentőset tegyen. Az az Orbán, aki saját bevallása szerint egymás után csapta földhöz a brüsszeli bürokratákat, aki a brüsszeli oroszlánbarlangból kávészünet alatt is üzent a facebookosoknak, az az Orbán, akire ha ráküldték a rezsidémont, Gandalfba oltott Dumbledore-ként zavarta vissza a csokizabáló barlangjába.

Az az Orbán Viktor csak kussolt, aki amikor külföldről megüzenték, hogy itt szétlopják az EU-s pénzeket, nem teketóriázott, hanem egyenesen kiállt, és elmondta, hogy nem fogja hagyni, hogy az óvódáscsoportokba érzékenyítő teszetoszákat küldjenek. Csak kussolt, és jobb híján azóta is csak kussol. Mi ez, kérem, egy Will Ferrell-film, izé, Orbánnal a főszerepben?

Mégis ki tehet erről?

Most mi van? Most mi nem tetszik? Nem elég nagyléptékű? Orbánnak ez megalázó? Csináljunk egy másik háborút? Komolyan mondom, nem genyózásból, de valaki kérdezze már meg tőle, hogy amikor mindenki felsorakozott volna mögötte, miért választotta a sunnyogást? Hogy focis példát hozzak, egy ekkora ajtó-ablak helyzetet, hogy lehetett kihagyni? Mi kellett volna ahhoz, hogy a pillanat ura észrevegye, hogy helyzet van? Mert hát, a pillanatnak vége,

a színpad lassan teljesen megtelik,

Orbán most már bármit okoskodhat, aligha férhet föl rá.

Azért is kérdezem, mert Erdoğannak végülis megfelelt, és belement, hogy lezárja a Boszporuszt az orosz hadihajók előtt. Olaf Scholz, aki alig néhány hónapja Németország kancellárja, nem finnyáskodott, és előbb azzal tett történelmi bejelentést, hogy engedélyezte a német fegyverek bevetését az oroszok ellen, utána azzal, hogy százmilliárd eurós haderőfejlesztésbe kezdett. Ennek a halvérű németnek, ha jobban megszámoljuk, két történelmi bejelentésre is futotta. Még Boris Johnson is azonnal átlátta, hogy ha nem a karanténpartis miniszterelnökként, akkor most megoldhatja.

Magyarország meg mit csinál? A háború ötödik napján bejelenti, hogy nem engedi át a NATO fegyvereit az országon.

Most kit fog hibáztatni Orbán? Akik emlékeztek még arra, hogy valamikor ő is volt zsenge, libernyák férfi, nem az a történelmi figura, akinek szeretné beállítani magát, mind elég rosszul jártak. Azt, aki kivitte külföldre pallérozódni,

egy fél ország ellenségévé tette.

A gimis haverját, akivel ezt az egész balhét felépítették, hezitálás nélkül eltaposta. Azt az embert, aki megkeresztelte a legidősebb lányát, már évek óta üldözi, és legutóbb néhány hete küldött rá két tucat NAV-ellenőrt. Azokat pedig, akik éveket mernek mellette tölteteni, nem győzi megalázóbbnál megalázóbb pozíciókkal megkínálni. Orbán megnyerheti még a következő választást is, bőven lesz lehetősége, hogy tovább sanyargassa a hajléktalanokat, a melegeket, szopassa a tanárokat, az orvosokat, a rendőröket, harcoljon az ellenzékkel, a civilekkel, Sorossal, Gyurcsánnyal, a migránsokkal, a brüsszeli bürokratákkal, vagy bárkivel, akivel a közvélemény-kutatások szerint épp megéri harcolni.

De bármi is lesz, fel a fejjel, most már mindig úgy marad, hogy amikor azokról a pillanatokról fognak beszélni, amikre Orbán évtizedek óta várt, akkor nem a határzott fellépéséről, a karakteréről, az állhatatosságáról fognak beszélni, hanem azt fogják elemezni, vajon tényleg elhitte-e, hogy amikor távol voltak, és felnézett a Holdra,

akkor Putyin is felnézett a Holdra,

ahogy mindig mondta. Aztán egy sóhajnak beillő, vigasztaló megjegyzést tehet, hogy: Orbán Viktor, te senki. A szomszédban ugyanis éppen hőssé avatnak egy korábbi komikust, aki lehet, hogy nem volt egy hatalomtechnikai zseni, de nem ugrott félre, amikor a valódi történelem megérkezett.

Ennek a cikknek egyes részleteit és mást is már korábban megkaptak a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali hírlevelére. Iratkozz fel te is! Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek