Orbánék épp kipucolják a kasszát, de ha győzünk, lesz mozgásterünk a gazdaság átalakítására

Mit lehet majd kezdeni az a NER-oligarchák cégbirodalmával egy ellenzéki győzelem esetén? Sikerül-e megszólítania a jobboldali szavazókat is? Mellár Tamás azt is elárulta, miért Márki-Zay Pétert tartja a legjobb miniszterelnök-jelöltnek, miközben Karácsony Gergelyt támogatta az előválasztáson. Interjú.

A választási győzelem egyik kulcskérdése lehet, hogy az ellenzék meg tudja-e szólítani a bizonytalan szavazókat, azon belül azokat az alapvetően jobboldali szavazókat, akik kiábrándultak a Fideszből. Ön is egy ilyen figura, hogyan áll Ön szerint ezen a téren az ellenzék?

A kérdést úgy pontosítanám, hogy országosan hogyan áll, illetve az én választókerületemben. Hogy országosan hogyan áll, arra én nem nagyon tudok választ adni. Az én körzetemben, azt gondolom, hogy nemcsak a baloldali szavazók szavaztak rám, hanem jobboldaliak is, ezt nagyon jól lehetett látni az előválasztáson is. A kertvárosban az első pár napban úgy érzékeltük, hogy nem is volt fölényem,

ugyanakkor a belvárosban, ami inkább jobboldali-konzervatív meg értelmiségi bázisú, kezdettől fogva előnyöm volt.

Tehát úgy vélem, de ezt majd a választás dönti el, hogy bizonyos mértékben sikerült, és ahogy 2018-ban, most is sikerülni fog a jobboldali, konzervatív gondolkodású embereket is valamilyen módon megszólítani.

Nehezebb lesz a dolga most, mint 2018-ban volt?

Abban a tekintetben most nehezebb helyzet lesz, hogy a Fidesz egy olyan ellenfelet állított velem szembe – Kővári Jánost – akiről néhányan tévesen azt gondolhatják, hogy egy független, polgári gondolkodású ember. Ő egyébként 2010 és 14 között országgyűlési képviselő is volt a Fidesz színeiben, betagozódott rendesen, de próbálja kicsit megőrizni a függetlenség látszatát.

Akkor ő erősebb jelöltnek tűnik, mint Csizi Péter, akit Ön 2018-ban legyőzött?

Igen. Csizi egyértelműen pártkatona volt, a Fidesz végrehajtóembere. Azt gondolom egyébiránt, hogy ezen a választáson az ellenzék akkor lehet és lesz sikeres, ha a fiatalokat meg tudja szólítani, nagy számban rá tudja venni őket, hogy jöjjenek el szavazni. A fiatalok nagy része ugyanis nem a Fideszre fog szavazni. 

Azt látom, hogy nagyjából megmerevedtek a frontok az idősebb generáció tagjai között. Vannak, akik megrögzött Fidesz-szavazók, bármi is történjen, és vannak eléggé elkötelezett baloldali szavazók, akik az MSZP-re és a DK-ra szavaznak. Ez a két csoport nagyjából ugyanakkora, legalábbis Pécsett. 

Az én körzetemben abból a szempontból kedvezőbb a helyzet, hogy ez egy városias körzet, összesen öt szép és módos falu van benne. Minél kisebb faluba megyünk el, minél szegényebbek és kiszolgáltatottabbak az emberek, annál inkább fideszesek. Nem jut el hozzájuk elég információ és borzasztóan félnek attól, hogy még az sem lesz nekik meg, ami eddig megvolt.

A fiatalok terén hogy áll az Ön választókerülete?

Azt vélelmezem, azt gondolom és remélem, hogy ezen a választáson sokkal nagyobb számban fognak részt venni a fiatalok. Ezt nagyon jól lehetett látni, amikor a kampánynyitónkon – amin ott volt Márki-Zay Péter és Dobrev Klára is – Pécsett a Széchenyi téren körülbelül ezer-ezeregyszáz ember gyűlt össze, és a nagy többségük, hét-nyolcszázan fiatalok voltak. 

A kampányomat is segíti a Minden Fiatal Magyarországa, az MMM ifjúsági szervezete. Ők főként egyetemi hallgatók és igazán elkötelezettek, tehetségesek és bátrak. Tehát nagyon fontos országosan és az én választókerületemben is, hogy a fiatalokat meg tudjuk szólítani, mert az ő jövőjükről szól a történet.

Hogy számukra ne az legyen az alternatíva, hogy ha nem akarnak éhezni, vagy beállnak a Fideszhez janicsárnak, vagy elmennek külföldre. 

Ebből a szempontból pedig kifejezetten jónak tartom, hogy Márki-Zay Péter a miniszterelnök-jelölt, mert úgy tűnik, hogy ő az, aki meg tudja szólítani a fiatalokat. Azzal együtt, hogy sok kritikát fogalmaztak meg önök, újságírók is vele szemben, ez neki egy nagy pozitívuma, hogy – számomra legalábbis úgy tűnik – a fiatalok bíznak benne, támogatják őt, és ez akár döntő jelentőségű is lehet ezen a választáson.

Tehát lehet azt mondani, hogy Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltségével járt a legjobban az egyesült ellenzék?

Azt gondolom, hogy igen. Azzal együtt, hogy amikor ezt mondom,

önkritikát is gyakorlok, mert az előválasztás során Karácsony Gergelyt támogattam,

finoman szólva nem örültem, amikor azon vitatkoztak egy hétig, hogy melyikük hogy lépjen vissza. Utólag viszont azt látom, hogy amikor az előválasztás második fordulójában megjelent 30 ezer új szavazó, és azok mind fiatalok voltak, kiderült, hogy Márki-Zay-nak vannak tartalékai. Jól lehetett látni, hogy a fegyelmezett és viszonylag népszerű DK-nak az első pár napban elfogytak a tartalékai. Hasonló játszódott le Márki-Zay-nál is, ami nálam, hogy a DK-sok fegyelmezetten leszavaztak Nemes Balázsra, aztán elfogytak, én viszont, mivel Pécsett jártam egyetemre, ott voltam sok éven át oktató, van egy ismertségem, beágyazottságom, rá tudtam még rakni két lapáttal.

Az ön előválasztási indulása előtt is volt némi turbulencia, visszalépett, aztán mégis elindult, ennek mi volt az oka?

Ilyenek előfordulnak, pláne, ha az ember nem áll be fegyelmezetten valahová, valaki mellé, vagy mögé. Nekem van egy előnyöm, ami persze néha hátrány, hogy nem vagyok megélhetési politikus. Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy mindig értékalapon döntök. 

Az MSZP és Párbeszéd választási szövetségben volt, és a legelején megegyeztek abban, hogy csak egy jelöltjük lesz már az előválasztás során is az egyes körzetekben. A Párbeszéd engem jelölt. 

Amikor már majdnem vége volt a jelöltállításnak, egyszer csak kiderült, hogy az MSZP mégiscsak jelöl valakit, Bodnár Imrét, hogy induljon el az előválasztáson. Akkor számomra teljesen világossá vált, hogy ha hárman indulunk el , és a DK a momentumos jelöltet támogatja, az MSZP pedig kifarol mögülem és a saját jelöltjét támogatja, akkor nagy valószínűséggel a momentumos jelölt fog nyerni, vagyis nincs értelme elindulnom. 

Ezért aztán az élére állítottam a helyzetet és azt mondtam, hogy akkor én visszalépek, mert nem akarok részt venni egy ilyenben, ahol saját magunkat osztjuk meg. Aztán úgy alakult, hogy az MSZP visszavonta a döntését.

Karácsony Gergely személyes közbenjárására.

Igen, ez egy ismert dolog. Így aztán elindultam, és az idő engem igazolt, többen szavaztak volna az MSZP-s jelöltre, mint amekkora végül köztem és Nemes Balázs között a különbség volt, nagy valószínűséggel nem lettem volna képviselőjelölt. Ez önmagában nem lett volna tragédia, félreértés ne essék, csak értelmetlen lett volna. 

Az előválasztási győzelem után, a miniszterelnök-jelölti forduló vége előtt azt nyilatkozta, hogy nem akar miniszter lenni. Akkor még mindenki arra számított, hogy Karácsony Gergely fogja megnyerni a miniszterelnök-jelölti előválasztást. Változtat az ambícióin az, hogy Márki-Zay Péter lett a miniszterelnök-jelölt?

Nem, ez abszolút nem befolyásolja az ambícióimat, továbbra sincs ilyen szándékom. Egyrészt önmagában a miniszteri pozíció se tölt el lelkesedéssel és nem vonz, ráadásul tisztában vagyok azzal, hogy egy miniszternek bizony reggel hattól este tízig talpon kell lenni. Ez nem nekem való már, csinálják fiatalabbak. Azt strapabíró fiataloknak kell csinálni.

Azt mondtam akkor is és most is, hogy ha győzünk, akkor valamilyen tanácsadói szerepet szívesen vállalok a költségvetési bizottság vagy a miniszterelnök környékén, ha ő akarja, de államtitkári vagy miniszteri pozíciót semmiképpen sem.

Van esetleg a látókörükben olyan fiatal szakember, aki erre alkalmas lenne?

Nem hiszem, hogy én lennék abban a helyzetben, hogy erről tanácsokat adjak. Azt gondolom, hogy Márki-Zay Péternek vannak jelöltjei, bár ő azt mondta nekem, meg bizonyára másnak is, hogy nem akar még megnevezni minisztereket, hanem munkákat akar adni, és akik majd elvégzik a munkát, azok közül fog választani.

Ami egy merőben új hozzáállás, mert általában az szokott lenni nálunk, hogy kijelölnek embereket, hogy te ez meg az leszel.

Márki-Zay Péter hamarosan bemutatja az ellenzék közös programját. A program gazdasági részének a kidolgozásában ön mint gazdasági szakember részt vett?

Egy darabig benne voltam a gazdaságpolitikai kabinetben, amit Király Júlia vezetett. Tekintettel arra, hogy az egyéni körzetemben is sokat kell dolgoznom, szépen háttérbe vonultam, hogy tudjak koncentrálni a parlamenti munkára és a kampányra. 

Mennyire van kényszerpályán a magyar gazdaság? Arra gondolok, hogy a kormányközeli üzletemberek hatalmas cégbirodalmaiban rengeteg ember dolgozik. Ezek a cégek a piacról nem tudnak megélni, ha elzárják az állami pénzcsapot, bedőlnek, és rengeteg ember veszítheti el a munkáját. Erre a helyzetre mi a megoldás?

Úgy gondolom, hogy van kellő mozgástér. A legelső döntések között kell szerepelnie annak, hogy a piaci intézményeket át kell alakítani, a működésüket, de akár a személyi állományukat tekintve is. Mire gondolok? A Versenyhivatalra, az Állami Számvevőszékre, a Központi Statisztikai Hivatalra és más ehhez hasonló intézményekre. Ezek most nem igazán végzik jól a munkájukat, mert egy normális versenyhivatal nem engedne meg ilyen monopolpozíciókat, az ÁSZ nem politikai alapon vizsgálódna, a KSH-nak meg normálisabb a valósághoz jobban konvergáló számokat kellene produkálnia.

A másik dolog pedig, amivel kell kezdeni valamit, hogy

a jelenlegi gazdaság egy látszatgazdaság, a gazdasági növekedés meg – amit a kormány csinál – látszatnövekedés.

Fel van fújva a GDP, többszörösen túlárazott építőipari beruházások folynak, amik ugyan a GDP-t növelik, de a valódi jólétet nem. 

Az egy főre jutó GDP lényegesen gyorsabban növekszik, mint az egy főre jutó fogyasztás.

Az egy főre jutó fogyasztásban jelen pillanatban egyedül Bulgáriát előzzük le az Európai Unióban, már Románia is előttünk van. 

Mihez kezdenének ezzel a helyzettel?

Ha az ellenzék kormányra kerül, újraszabja az egész pályázati rendszert, az EU-s pénzek elosztását, ezzel kap egy mozgásteret. Részben amiatt is, mert most az látható, hogy bizonyos uniós pénzekhez az Orbán-kormány nem jut hozzá, mi pedig vélelmezzük, hogy

ha új kormány lesz, és azt mondjuk, hogy csatlakozunk a korrupcióellenes Európai Ügyészséghez, akkor hozzá tudunk jutni ezekhez a forrásokhoz. 

Ha az állami megrendeléseket is megfelelően átalakítjuk, és a Gazdasági Versenyhivatallal megvizsgáltatjuk az erőfölényes pozíciókat, ha kell, antitröszt törvényeket hozunk, akkor ez jelentős átrendeződést okoz majd.

Visszakanyarodva a kormányközeli cégbirodalmakhoz: mi lesz velük?

Az elmondottak miatt a Mészáros és a többi stróman alá szervezett cégek már nem fognak tudni úgy működni, mint korábban, de ez nem azt jelenti, hogy ők fizikailag is teljesen tönkre mennek. Itt arra lesz szükség majd, hogy alkalmazkodjanak az új viszonyokhoz, az új helyzethez. Nem gondolom azt, hogy itt tömeges munkanélküliség lesz, de ebben az országban más húzóerőknek kellene működniük. 

Az utóbbi években az építőipar vitte az egész gazdaságot, annak volt 15-20-25 százalékos dinamikája, mindenhol térköveket raktak le a városközpontokban, meg stadionokat építettek. Közben a high-tech iparágban meg semmilyen beruházás nem volt.

Ha tehát elindulunk ebbe az irányba, startup-programokat indítunk, kis- és középvállalatokat támogatunk, amelyek be tudnak lépni a high-tech iparágba – ahogy azt a balti országok megcsinálták –, végbemegy majd egy jelentős átrendeződés, magasabb hozzáadottérték-tartalmú szektorokba fog átvándorolni a munkaerő és a tőke is. 

Ezt meg lehet csinálni, és nem arra kell gondolni, hogy ennek az lesz az eredménye, hogy ezek a cégek tönkremennek és munkanélküliség lesz. Amikor kegyvesztetté vált Simicska vagy Spéder, akkor is voltak, akik átvették az ő vagyonaikat, de persze ők ugyanazt csinálták, csak más név alatt. Mi nem ugyanazt csinálnánk.

Várjunk csak, kormányváltás esetén valaki átvenné ezeket a cégeket?

Nem, dehogy, erről szó nincs.

Arról van szó, hogy ezek a cégek az átszabott pályázatokon nem kapják majd meg a forrásokat, nem azért, mert nem szeretjük őket vagy nem tetszenek nekünk, hanem mert valószínűleg nem fognak tudni olyan programokkal jönni, amik preferáltak lesznek. Továbbá nem lesznek olyan állami megrendelések, amelyekben ők verseny nélkül monopolpozícióba kerülnek.

Ez azt jelenti, hogy elveszítik a fejlődési potenciáljukat, ugyanakkor a másik oldalon forrásokat adunk azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, amelyek valóban olyan programokat tudnak összeállítani, amelyek az exportra mennek.

Ez ugyanis nagyon fontos.

A NER-közeli cégek az exportunknak mekkora részét adják? Milyen exporttevékenységek köthetők hozzájuk? Semmilyenek! 

Ha viszont az exportra termelő kis- és középvállalatokat támogatjuk, akkor ezek a szektorok elkezdenek gyorsan fejlődni, és felszívják majd azt a munkaerőt, ami most a Mészáros meg a többiek cégbirodalmában dolgozik. Persze ez nem lesz egyszerű történet, szükség lesz átképzési programokra, ugyanakkor azt is látni kell, hogy ma Magyarországon az a helyzet, hogy a munkaerő alul van foglalkoztatva abban az értelemben, hogy sokkal kisebb szaktudásra van szükség, mint amivel a munkaerő rendelkezik.

Abban is bízhatunk, hogy ha egy ilyen változás lesz, akkor az a több százezer ember, aki külföldön dolgozik, elkezd visszajönni, mert majd értelmes munkákat lehet végezni. 

Mennyire lesz nagy megrázkódtatás ez az átrendeződés?

Ez egy folyamat lesz, ami nem kell, hogy törés legyen, ha világos programokat alakítunk ki. Természetesen nem lesz könnyű, mert Orbánék tudatosan olyan helyzetet állítottak elő, hogy kipucolják a kasszát, rengeteg hitelt vettek fel, kiszórták a pénzt, szinte helikopterről szórták az embereknek. Azt mondják: utánunk a vízözön, ha megnyerjük a választást, akkor majd egy megszorító politikát fogunk csinálni, és azt majd megbocsátják nekünk, ha meg nem mi győzünk, akkor meg majd az ellenzék csináljon vele valamit, hozzuk őket kényszerhelyzetbe. 

Én azonban azt gondolom, hogy nem lesz igazából kényszerhelyzet,

mert, mint említettem, meg fognak nyílni az uniós források, valószínűleg az önkormányzatok számára is. Bizonyos nagyberuházások valószínűleg le fognak állni, ezeket át kell vizsgálni és újra kell tárgyalni, ilyen a Budapest-Belgrád vasútvonal vagy Paks 2, ezekbe nem feltétlenül kell annyi pénz, amennyit szánnak rá. Orbánék egy olyan gazdasági rendszert építettek ki, amely a saját lábán nem tud megállni, az ezt finanszírozó forrásokat át lehet csoportosítani. 

Ugyanakkor az is igaz, hogy rengeteg olyan terület is van, ahol olyan kiélezett szociális problémák vannak, amelyekhez forrásokat kell biztosítani, gondolok itt az egészségügyre és az oktatásra. Az oktatásban több ezer betöltetlen állás van, mindenképpen többletforrások kellenek. 

Erre lesz mozgástér? Az oktatásban és az egészségügyben is hatalmas béremelésekre lesz szükség.

Igen, ezek kifejezetten prioritások. Olyan típusú költségvetési megcsapolások nem lesznek, mint amik most voltak, mint az szja-visszaigénylés, ami egyszeri 600 milliárdos csomag. 

A 25 év alattiak adómentessége sem egy jó megoldás, ehelyett vagy egy többkulcsos szja-rendszert kell bevezetni, vagy ha azt nem akarjuk vagy nem tudjuk, mert az Alaptörvényben is benne van az egykulcsos szja, akkor pedig egy visszatérítési rendszert kell foganatosítani.

Ez az én saját elképzelésem, nem az ellenzék hivatalos álláspontja, bár attól sincs távol. Úgy nézne ki, hogy maradna a 15 százalékos szja, de mondjuk 200 ezer forintig lenne egy fix összegű adóvisszatérítés függetlenül attól, hogy van-e gyerek, vagy nincs. Most is van adóvisszatérítés, de az annak jár, akinek van gyereke, és a felmérések azt mutatják, hogy az alacsony jövedelműek között 1,8 millió ember nem tudta igénybe venni. Az én elképzelésem szerint mindenki, aki, 200 ezer forint alatt keres, a 200 ezer 15 százalékát kapná vissza, azok is, akik kevesebbet keresnek, így az ő esetükben negatív adó lenne. Aki például 100 ezer forintot keres, az 15 ezer adót fizetne, de 30 ezret kapna vissza. 200 és 400 ezer forint között fokozatosan kivezetnénk a visszatérítést, a legmagasabb, mondjuk egymillió forint feletti keresetűek pedig valamilyen szolidaritási adót fizetnének.

Ez egy használható konstrukció lenne. Van olyan elképzelés is, ami szerint a minimálbérig adómentes lenne a jövedelem, a minimálbér és az átlagbér között 5-10 százalék, az átlagbérnél 15 százalék lenne az adókulcs, a legfelső pedig 25 százalék. Az eredménye egy ilyen konstrukciónak is hasonló lenne, mint annak, amit én felvázoltam. 

Az azonban mindenképpen rossz megoldás, és abban az ellenzéki oldalon nincs nagy vita,

hogy a százezer forintos meg az ötmillió forintos keresetű ember is ugyanazt a százalékot adózza.

Ilyen a világon nincs, legalábbis a fejlett világban. 

Milyen más gazdasági kihívásokkal kell szembenéznie kormányváltás esetén az új kabinetnek?

Sok ilyen van. Nyilvánvalóan egy nagyon fontos feladat lesz az infláció megfékezése. 

A mostani hatósági áras rendszer kifejezetten hibás. Nem vezet sehová az, hogy hat-hét termék árát rögzítjük, miközben az őket helyettesítő termékek ára felmegy. Itt egy antiinflációs politikára lenne szükség, amiknek két eleme kellene, hogy legyen. 

Egyfelől a monetáris politikában kellene változás, és nem elég az MNB kamatemelése, hanem a kedvezményes hiteleket is meg kéne szigorítani és az MNB eszközvásárlásait is. Az MNB ugyanis olyan vállalatok értékpapírjait vásárolja fel, amik nem feltétlenül piacképesek, és ezzel is többletpénzt nyom a piacra. 

A másik a költségvetés.

Ami most van, az az „ereszd el a hajamat”.

A tavalyi esztendő végén a pénzforgalmi hiány 10 százalék fölött volt, az horribilis. Igaz, hogy a pénzforgalmi hiány magasabb, mint a maastrichti kritériumoknak megfelelő hiány, de az is 7-8 százalék, ami messze van a 3 százalékos maastrichti kritériumtól. Ezt persze most nem kellett betartani a járvány miatt, ezért úgy voltunk, mint a régi idők házibulijában, hogy lekapcsoltuk a villanyt és mindenki azt csinált, amit akart. Tehát a fiskális politikát is gatyába kell rázni, sokkal szigorúbbá kell tenni. 

Ez konkrét lépésekben hogyan nézne ki?

Ahelyett, hogy hat-hét terméknek látványosan befagyasztjuk az árát, sokkal inkább arra lenne szükség, hogy

az alapvető élelmiszerek áfáját öt százalékra csökkentsük.

Ez rövid távon lehet, hogy nem hozna a konyhára, de az infláció dinamikáját jelentősen tudná csökkenteni, lassulna az áremelkedés üteme. 

Hasonló a helyzet az üzemanyagárakkal is. Lehet, hogy az emberek egy részének rövid távon tetszik, hogy 480 forint a benzin ára, de ez lehetetlen helyzetbe hoz bizonyos benzinkutakat. Talán nem véletlenül, mert ha ezek tönkremennek, akkor felvásárolhatják őket. Sokkal jobb megoldás lett volna – mert arra valóban szükség volt, hogy valamilyen módon kordában tartsuk az üzemanyagárakat –, ha azt mondja az állam, hogy én most lemondok a jövedéki adó egy részéről addig, ameddig ilyen helyzet van. Csakhogy Orbánék ezt nem tudják, nem akarják megtenni,

most a történet arról szól, hogy kiszórják a pénzeket, mert választást akarnak nyerni. 

Nagyon fontos kérdés lenne az is, hogy Magyarország ne ilyen félgyarmati sorban lévő összeszerelő üzem legyen, hanem sokkal inkább egy olyan ország, ahová olyan külföldi tőke jön, amely magas hozzáadott értékű termékeket állít elő. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen csinálni, nem az alacsony bérekre, a laza környezeti előírásokra, meg a nagy állami támogatásokra lenne szükség, hanem arra, hogy tudjunk megfelelő hátteret biztosítani ehhez.

Még van egy fontos kérdés. Az euró.

Nagyon örülök, hogy Márki-Zay Péterék állást foglaltak, hogy igen, akarjuk az eurót, és amilyen gyorsan csak lehet.

Ez jelenleg négy-öt esztendő, inkább öt. Ha viszont ezt akarjuk, mihamarabb be kell mennünk az ERM-II-es rendszerbe, az euró előszobájába. Az euró bevezetésének egyik feltétele ugyanis, hogy két éven keresztül egy nagyon szűk, öt százalékos sávban kell tartani a forintot, vagyis nem lehet leértékelni sem.

Ami azt jelenti, hogy az egész orbáni politikával szakítani kell.

Aminek a forint-leértékelés a központi eleme?

Orbán úgy próbál versenyképességet növelni, hogy közben leértékeli a forintot. Ez az export jövedelmezőségét ugyan növeli, de közben a termelékenységünk nem nő. Mert ha a termelékenységünk ugyanolyan mértékben növekedne, mint amilyen mértékben mondjuk a német, akkor fix árfolyamot lehetne fenntartani.

Orbánék a könnyebb végét fogták meg a dolognak.

Legyen csak mennyiségi növekedés, hogy minél több embert foglalkoztassunk minél gyengébb munkakörökben. Így persze a termelékenység alacsony, de akkor leértékeljük a forintot, így a kivitt és euróban kifizetett cikkekért többet kapunk az átváltáskor forintban. Ugyanezt eljátszák a külföldi befektetőkkel is, hiszen, ha leértékelik a forintot, akkor ők úgy emelhetnek nálunk forintban béreket, hogy az nekik euróban nem jelent többletkiadást.

Ha be akarunk lépni az ERM-II-be és később csatlakozni akarunk az eurózónához, akkor komoly lépéseket kell tennünk, mert vagy rákényszerülünk a leértékelésre, vagy ha nem értékelhetünk le, akkor a külkereskedelmi mérlegünk fog romlani, mert akkor nem fogunk tudni annyit exportálni, importálni viszont borzasztóan akarunk majd. (Ha erősebb a forint, akkor a külföldiek számára drágábbak leszünk, a külföld viszont olcsóbb lesz a számunkra – a szerk.)

Akkor tehát mondhatjuk, hogy ha elhatározzuk az euró bevezetését, akkor pusztán azzal, hogy belépünk az ERM-II-be és lemondunk a leértékelés lehetőségéről, az önmagában arra kényszerít minket, hogy termékenyebbek legyünk?

Úgy van, és arra is, hogy igazi versenyképesség legyen, mert a leértékelés nem igazi versenyképesség. Ez olyan dolog – ezt szoktam mondani a diákjaimnak –,

mint amikor a rózsahimlős beteget rózsaszínre festik. A foltok nem fognak látszani, de a betegség attól még ott van.

Ha leértékelik a forintot, akkor úgy tűnik, mintha az export hatékony lenne és tudunk megfelelően exportálni, de valójában emögött egy őrült nagy probléma van, hogy a magyar gazdaság egésze is egyre inkább leértékelődik, ezt a rendszert ugyanis csak úgy lehet fenntartani, hogy a leértékelés veszteségét szétkenjük az egész gazdaságon és mi mindannyian megfizetjük az árát.

NYITÓKÉP: Seres Flóra / Párbeszéd