Így csődölt be a magyar parlamentarizmus 1941 és 1944 között

Szerző: Pelle János
2022.02.27. 14:05

Semmi értelmes dologról nem lehetett beszélni, csak a „zsidókérdés” tartotta lázban a képviselőket.

Így csődölt be a magyar parlamentarizmus 1941 és 1944 között

Az  1939. évi XIX. tc. alapján május 25-én és 29-én megrendezett nemzetgyűlési választások első ízben voltak általánosak és titkosak, ekkor vezették be az ajánlások rendszerét, és szüntették meg a nyílt szavazást a falvakban és a kisebb településeken. Mégis, a választási rendszernek ez az első, formailag demokratikusnak nevezhető, régen esedékes átalakítása nemcsak a két világháború közötti Magyarország politikai rendszerének összeomlását készítette elő, de nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy bekövetkezzen a második világháború és a holokauszt kollektív tragédiája.

Utólag szemlélve az eseményeket kétség sem fér hozzá, hogy hagyományos magyar elitnek nagyobb esélye lett volna arra, hogy ellenálljon hazai szélsőjobboldal és a náci Németország belső és külső nyomásának, ha még az 1935 áprilisában, sok esetben botrányos körülmények között, nyílt szavazással megválasztott képviselők ülnek a parlamentben. A feszült nemzetközi helyzetre való tekintettel Teleki Pál miniszterelnök eltekinthetett volna a választás kiírásától, és azt a második világháború kitörése után elhalaszthatták volna a békekötésig.

Mint tudjuk, nem így történt. Az 1939 pünkösdjén megválasztott képviselők (akikhez az első bécsi döntéssel megszerzett Felvidékről, majd a második bécsi döntéssel Magyarországhoz került Erdélyből, végül pedig a Bácskából behívottak is csatlakoztak, és összesen 372-en voltak)

alig két tucatnyi honatyától eltekintve gyalázatosan viselkedtek a legtragikusabb időszakában, képtelenek voltak kiutat találni a magyar történelem örvényéből.

Közülük 55-en vettek részt Szálasi Ferenc eskütételén 1944. november másodikán, a „csonka parlament” tagjaként, és fejezték be a náci Németország romjai között politikai pályafutásukat.

A „zsidókérdés” meghatározó szerepe

Abban, hogy a magyar parlamentarizmus a negyvenes évek első felében csődöt mondott, és évtizedekre lejáratta, súlyosan kompromittálta a népképviseletre épülő demokratikus berendezkedést, a „zsidókérdés” meghatározó szerepet játszott. Ez a mesterségesen kreált, politikai rögeszmévé vált probléma, melynek már a második világháború kitörése előtt nyilvánvaló külpolitikai vonatkozásai is voltak, teljes mértékben lefoglalta a magyar képviselőházat és az államapparátust, mely 1938 tavaszától, az „első zsidótörvény” (az 1938:XV. törvénycikk) meghozatalától kezdve állandóan napirenden tartotta a kérdést.

Csak 1944 március 19-ig 21 diszkriminatív törvényt és törvénycikket alkottak, amihez 267 miniszterelnöki és miniszteri rendelet és 10 000 (!) egyéb jogszabály társult.

Szimbólumként is felfogható tény, hogy amikor Bárdossy László miniszterelnök 1941. június 26-án röviden bejelentette a parlamentben, hogy „Magyarország hadban állónak tekinti magát a Szovjetunióval szemben”, a képviselők éppen a harmadik „zsidótörvényről” (1941. évi XV. törvénycikk a házassági jogról szóló 1894:XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről) vitatkoztak. Ezért szinte nem is szenteltek figyelmet annak a ténynek, hogy Magyarország a náci Németország szövetségeseként belépett a második világháborúba.

Az Országház 1942-ben.

Az Országház 1942-ben.

Fotó: Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi

A politikai antiszemitizmus uralkodóvá válása a magyar politikai életben komoly előzményekre nyúlt vissza, meghatározta a külpolitikai orientációt is. John F. Montgomery budapesti brit követ írta jelentésében a londoni külügymisztériumnak 1933. november 22-én, amikor a területi revízió még csak vágyálom volt: „Magyarországon a zsidók iránti gyűlölet olyan pszichózis, melynek nincs racionális háttere. Ebből logikusan következik, hogy Magyarországon lelkesen üdvözölték Hitlernek a németországi zsidó befolyás visszaszorítása terén elért sikereit, amelyek hatására fellángoltak az antiszemita érzelmek.”

A választás, ahol a zsidóellenes programok arattak

Az antiszemita érzelmek meghatározónak bizonyultak a második világháború kitörése előtt tartott utolsó választások során is, melyekre közvetlenül a második zsidótörvény (1939. évi IV. tc.  „A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”) elfogadása után került sor. Mind a kormánypárt, a Nemzeti Élet Pártja, mind pedig a jobboldali ellenzék, az egyesült nyilas pártok zsidóellenes programmal léptek fel, és átütő sikert arattak. Az uszítástól tartózkodó baloldali ellenzék, a független kisgazdák, a liberálisok és a szociáldemokraták összesen a szavazatok 9 százalékát szerezték meg.

Érvényesült a magyar politikai életben 1919 óta meghatározó szabály, hogy a közéletben csak mérsékelt és radikális antiszemiták érvényesülhettek, egyedül ők voltak képesek tömegeket megszólítani, és parlamenti többséget szerezni.

A tömegpszichózis ellen, mely a magyar országgyűlésben eluralkodott, Kállay Miklós is tehetetlen volt. Őt pedig Horthy Miklós kormányzó kifejezetten azzal a szándékkal nevezett ki miniszterelnöknek 1942 márciusában, hogy módosítsa a feltétlenül németbarát és zsidóellenes irányvonalat. Csakhogy Kállay szinte lehetetlen feladatra vállalkozott, amit így idézett fel az emlékiratában: „…át kellett hangolnom a magyar közvéleményt is, hogy támogassa az igazi magyar politikát, s ébredjen rá a valóságra, arra, hogy a németek elveszíthetik a háborút.”

A Nemzetgyűlési Napló megörökítette, hogy Imrédy Béla ellenzékivé vált pártjának, a Magyar Megújulás Pártjának (MMP) képviselői, együttműködve a nyilasokkal és a kormánypárt hozzájuk húzó képviselőivel miként lehetetlenítették el minden, a „zsidókérdésen” túlmutató kérdés megtárgyalását a parlamentben.

Az addig meghozott zsidótörvények végrehajtását számon kérő és újabbakat sürgető képviselők lehetetlen helyzetbe hozták a miniszterelnököt.

„Amit a vidéki gyűléseken mondottak, az nem jutott messzire; ami veszélyeztetethette volna az ország érdekeit, az a sajtóban nem jelenhetett meg. Ami viszont a parlamentben hangzott el, annak a nyilvánosságát nem lehetett megakadályozni; s így a sajtóban való közlését sem. Természetesen mindenekelőtt ezt a pódiumot használták fel a propagandájukhoz. Minden alkalmat, a napirendre tűzött minden témát megragadtak, hogy a tárgyhoz nem is tartozó frázisaikat elmondhassák. Különösen a szerdai interpellációs napokon éltek vissza parlamentáris jogaikkal; tucatjával hoztak elő olyan dolgokat, amelyek politikai kellemetlenséget, nehéz helyzetünkben bajt okozhattak”

– emlékezik Kállay.

Kállay Hitler külpolitikai nyomásával szemben nem talált támaszt a parlamentben, sőt, kormányának tagjai közül többen is jelentettek a szándékairól és megnyilvánulásairól a budapesti német követségnek. Ilyen viszonyok között a miniszterelnöknek, aki iránt a nácik eredendően bizalmatlanok voltak, nem volt más választása, mint hogy indítványozta Horthy Miklósnak az országgyűlés meghatározatlan időre való elnapolását. Ez 1943. május 4-én meg is történt, közvetlenül azelőtt, hogy az MMP alelnöke, Rajniss Ferenc a parlamentben leleplezte volna titokban folytatott különbéke-tárgyalásait a nyugati szövetségesekkel.

Bár a magyar országgyűlés 1943 novemberében újra összeült, tagjainak többsége továbbra is foglya maradt az antiszemita pszichózisnak, amit csak megerősített a szovjet hadsereg megjelenése Magyarország keleti határainál, és a teljes politikai kilátástalanság.

Ilyen viszonyok között szállta meg 1944. március 19-én a Wehrmacht Magyarországot, utolsó sikeres „villámháborújával”. A képviselőház tagjai szó nélkül tudomásul vették, hogy a Gestapo a kormány egyik tagját és ellenzéki képviselőket hurcol el, s pribékjei elől maga Kállay Miklós is a török követségen keres menedéket. A magyar parlamentarizmus csődje akkor már előre vetítette a későbbi tragikus fejleményeket.

NYITÓKÉP: Kállay Miklós József főherceg társaságában / Fortepan

Pelle János
Pelle János Vendégszerző

Történész, író.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek