Az ellenzék észrevette, hogy furák a járványügyi korlátozások és most már az eltörlésüket követelik

Szerző: Renczes Ágoston
2022.02.24. 16:26

Szerintük észszerűtlenül és szükségtelenül korlátozzák az emberek szabadságjogait. Kormányon eltörölnék a legtöbb korlátozást.

Az ellenzék észrevette, hogy furák a járványügyi korlátozások és most már az eltörlésüket követelik

Váratlanul sajtótájékoztatót hívott össze csütörtök délutánra az Egységben Magyarországért ellenzéki szövetség a Kossuth térre, hogy a járványügyi korlátizások eltörlését követelje.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője elmondta, hogy „a pandémiás helyzet egy endémiás szakaszba lépett”, és itt az ideje, hogy az állam által viselt felelősség áttevődjön az egyénre.

„Világosan és határozottan követeljük a magyar kormánytól, hogy lazítsa fel, szüntesse meg azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket a magyar állampolgárok jogait még mindig korlátozzák, és helyezze a védekezést az egyéni védekezést kategória- és keretrendszerébe”

– fogalmazott Barabás.

Schmuck Erzsébet LMP-társelnök elmondta, azt tapasztalja, hogy az embereknek elegük van a szigorításokból, újra normális életet akarnak élni, elfogadhatatlannak tartják, hogy ekkorák a különbségek az oltottak és az oltatlanok között, és hogy a megfertőződéssel szerzett immunitást nem fogadja el a kormány.

Felnőtt emberekről, felnőtt Magyarországról van szó, mondta az LMP-társelnök, megpendítve,

hogy azt is az emberekre, az egyénekre kellene hagyni, hogy eldöntsék, viselnek-e maszkot.

Schmuck Erzsébet emellett ingyenes tesztelést követel, mert annak az ára nagyon megterheli az inflációval sújtott családok pénztárcáját.

Vajda Zoltán, az ellenzék közös képviselő-jelöltje Budapest 13. választókerületében egy példával illusztrálta a járványügyi intézkedések ellentmindásosságát: stadionban nem kell maszk, de egy rendezvényen, kongresszuson, színházban kell. Vajda szerint

Orbán Viktor maga leplezte le a híres cukrászdai videóban az intézkedések észszerűtlenségét,

amikor elvitelre kért süteményt, közben nem viselt maszkot.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese szerint súlyos helyzetben súlyos intézkedésekre van szükség, de ezeket csak akkor lehet elfogadtatni az emberekkel, ha hiteles információk állnak rendelkezésre. Ezeket azonban az Orbán-kormány a járvány kezdetet óta visszatartja, indoklás és megfelelő konzultáció nélkül kényszerít az emberekre intézkedéseket.

Arató szerint ma is számos korlátozás van még érvényben, ami már nem indokolt. Ilyen az, hogy a közvetlen kontaktnak minősülő tanárok és diákok nem maradhatnak otthon, ha oltottak, ugyanakkor az oltatlan tanárokat akkor is kizárja az oktatásból, ha más módon igazolni tudják a védettségüket.

Sokezer tanár nem tud tanítani, miközben tanárhiány van,

és Arató arra számít, hogy ez lesz a rendvédelmi szerveknél is, hiába van kevés rendőr és tűzoltó, nem dolgozhatnak, ha nem oltással védettek.

Még felháborítóbb az, hogy a kormány továbbra is fenntartja a veszélyhelyzetet, miközben épp lecseng a járványhullám, és a szükséges intézkedéseket a normál jogrend keretében is meg lehetne hozni, fogalmazott a DK-s politikus. Arató emellett elfogadhatatlannak tartja, hogy a veszélyhelyzetre hivatkozva szórja a pénzt a kormány és tiltja be a pedagógusok sztrájkját.

Lukács László Jobbik-alelnök pontokban is összeszedte, hogy konkrétan mit akar az ellenzék a járványügyi intézkedésekkel:

  • kezdeni kell valamit a sokszor észszerűtlen maszkviseléssel;
  • ingyenes tesztelés kell azoknak, akik igényt tartanak arra, hogy teszteljék magukat;
  • a rendezvényekre vonatkozó nem egységes szabályozást el kell törölni, meg kell szüntetni az észszerűtlen és szükségtelen szabadságjog-korlátozásokat.

Ezzel összeállt az ellenzék járványprogramja is, ami teljesen eltérő képet mutat, mint amit az ellenzék egészségügyi szakpolitikusa, a DK-s Komáromi Zoltán állított még januárban a Gemištnek. Akkor

Komáromi Zoltán többek között arról beszélt, hogy több helyen kötelezővé tennék a védettségi igazolványok használatát, és előírnák, mindenképp olvassák le a plasztikkártyán szereplő QR-kódokat

– Komáromi akkor példaként a rendvédelmi szerveket, a tömegközlekedést, az iskolákat, az óvodákat, az egészségügyet és a hivatali ügyfélszolgálatokat említette, és úgy fogalmazott: „minden eszközt be kell vetni, hogy az ott dolgozók minél kisebb rizikóval végezhessék a munkájukat, az oda bemenők pedig védve legyenek”.

De úgy tűnik, Komáromi helyett az ellenzék egésze inkább a Jobbik irányába mozdult el;

az egykori szélsőjobboldali párt az utóbbi időben egyre többször kritizálta a korlátozásokat, illetve a kötelező oltásokat, még egy semmiféle jogi erővel nem bíró petíciót is indítottak a kötelező oltások ellen.

NYITÓKÉP: Mindenki Magyarországa Mozgalom / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek