Kína és Tajvan is feszülten figyeli, mi történik Ukrajnában

Szerző: Aradi Péter
2022.02.23. 17:28

Tajvan megüzente, hogy együttéreznek Ukrajnával, mert őket a kínaiak fenyegetik lerohanással.

Kína és Tajvan is feszülten figyeli, mi történik Ukrajnában

A tajvani elnök, Caj Jing-ven elítélte Oroszországot, amiért megsértette Ukrajna szuverenitását – közölte szerdán az elnöki hivatal szóvivője.

A tajvani elnök állítólag ezután találkozót hívott össze, mert szerinte most jött el megint az ideje annak, hogy a szigetország fokozza a katonai tevékenységek megfigyelését, hogy megvédhessék a sziget biztonságát.

Caj Jing-ven korábban azt mondta, hogy

még akkor is együttéreznek Ukrajnával, ha egyébként nagyon különbözőek is, hiszen őket meg Kína fenyegeti folyamatosan.

Kína természetesen nem hogy nem ítélte el az orosz lépést, csak aggályait fejezte ki a helyzet alakulása miatt, illetve bírálta az Oroszországgal szembeni nyugati szankciókat. Kína emellett kijelentette, hogy nem fogja a nyugati országok példáját követni, mert szerintük a szankciók soha nem jelentenek megoldást a problémákra. A kínai külügy szóvivője azt is hozzátette még, hogy szerintük a feleknek párbeszéd és tárgyalás útján kéne keresnie a megoldást.

A kínaiak és Tajvan azért figyelik megkülönböztetett figyelemmel az ukrajnai eseményeket, mert Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke – egyben a Kínai Kommunista Párt főtitkára – már többször is kijelentette, hogy

akár fegyverrel is hajlandó lenne Kínához csatolni a szerintük eleve hozzájuk tartozó szigetet,

a tajvaniak viszont nagyon nem kérnének Kínából. A kínai vadászok az utóbbi másfél évben rendszeresen megsértik a tajvani légteret, ezért Tajvan gőzerővel elkezdett fegyverkezni, de a térségben az Egyesült Államok jelentősen fokozta az aktivitását.

A tajvani hadsereg vezetője a kínai fenyegetésre ugyanis azt mondta, Tajvan akár fegyverrel is hajlandó megvédeni területét, sőt akár képes lenne ellentámadásba is lendülni. Caj Jing-ven később hozzátette, hogy szerinte Kína nemcsak Tajvanra, hanem az egész térség biztonságára is veszélyt jelent.

Az Egyesült Államok amúgy hivatalosan nem ismeri el Tajvant, de a kis szigetország az USA tizenegyedik legnagyobb kereskedelmi partnere, és egy 1972-es törvény szerint garantálják a szigetország függetlenségét.

Azzal egyébként, hogy az ukrajnai eseményeknek az egész világon komoly hatásai lehetnek, tisztában vannak a nyugati politikusok is. Boris Johnson például a napokban egyenesen azt nyilatkozta, hogy

az ukrajnai történések visszhangjait Tajvanon is hallani fogják,

Antony Blinken amerikai külügyminiszter pedig egy ausztráliai megbeszélés után mondta azt, egyesek akkor is figyelik az oroszoknak küldött nyugati válaszokat, ha egy fél világgal odébb is vannak Európától.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő egyébként erre is reagált, amikor azt mondta,

minden összehasonlítás, ami az ukrán krízist és az ő tajvani követeléseiket mossa össze, csak Tajvan történetének megértésének hiányáról árulkodik.

Miért van konfliktus Kína és Tajvan között? Kitörhet-e egy háború közöttük? Történelmi kontextusban, szakértőkkel még korábban ebben a cikküknben jártuk körül.

NYITÓKÉP: A Kínai Köztársaság (Tajvan) elnöke, Caj Jing-ven. FOTÓ: Wang Jü-csing, Kínai Köztársaság Elnöki Hivatala / Flickr

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek