Mindössze nyolc percig tartott a bizottsági ülés, ahol arról döntöttek, kapjon-e Völner Pál 3,9 millió forintot

2022.02.21. 15:16

Tóth Bertalan és Varga László MSZP-s politikusok még tavaly decemberben nyújtottak be egy határozatot, miszerint a korrupcióbotrányba keveredett politikusok végkielégítését függesszék fel. Az Igazságügyi Bizottság döntött: nem szavaznak erről.

Mindössze nyolc percig tartott a bizottsági ülés, ahol arról döntöttek, kapjon-e Völner Pál 3,9 millió forintot

Még tavaly december 9-én nyújtott be egy határozati javaslatot Tóth Bertalan és Varga László MSZP-s politikusok, aminek célja az lett volna, hogy felfüggesszék azon politikusoknak jaró búcsúpénzét, akik korrupciós, hivatali vagy költségvetést károsító bűncselekményt követhettek el.

Ezt úgy oldották volna meg, hogy

felfüggesztik ezen politikusoknak járó pénzbeli juttatásokat, amíg a bíróság jogerősen nem menti fel őket. 

A Tóth Bertalan által benyújtott javaslat úgy érvel, hogy ugyan a politikai felsővezetőknek (miniszterelnök, miniszter, államtitkár) többhavi illetmény jár megbízásuk megszűnése esetén, azonban

„a magyar törvények nem támogathatják a hazai adófizetők pénzéből azokat, akik kormánytagként, államtitkárként korrupciós, hivatali, vagy költségvetést károsító bűncselekményeket követtek el és megbízásuk ezzel összefüggésben szűnt meg”.

A javaslatot az MSZP egyértelműen azért nyújtotta be, hogy a korrupciógyanúba keveredő Völner Pál ne kapjon háromhavi illetményével megegyező búcsúpénzt, azaz közel 3,9 millió forintot.

A még tavaly decemberben benyújtott javaslatban arra szólította fel a kormányt, hogy még 2021. december 31-ig dolgozza ki az ezekhez szükséges törvények módosítását, azonban a javaslatot mindössze február 21-én tárgyalta az igazságügyi bizottság.

A bizottság február 21-én meg is vitatta a javaslat napirendre vételét, azonban mivel elutasították, hogy tárgysorozatba vegyék, így arról a parlament egyáltalán nem szavazhat. 

Mivel a Tóth-Varga-féle javaslaton kívül csak egy napirendi pont volt egyebek címmel, így az ülés mindössze nyolc percig tartott.

Varga László, a javaslat előterjesztőjeként a 24.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy nem lepte meg az eredmény, azonban az már szokatlan volt, hogy még csak meg sem indokolták.

Mint korábban azzal több cikkben is foglalkoztünk, Völner Pál ellen még december 7-én kérte a Polt Péter vezette ügyészség, hogy függesszék fel a mentelmi jogát, amiért „bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetetett hivatali vesztegetés elfogadásával” vádolták meg az országgyűlési képviselőség mellett az Igazságügy Minisztérium parlamenti államtitkári és miniszterhelyettesi pozícióját is betöltő Völnert.

Völner még december 9-én lemondott a minisztériumban betöltött tisztségeiről, a parlament pedig később a mentelmi jogát is felfüggesztette, azonban még továbbra is parlamenti képviselő, ugyanakkor április után már biztosan nem lesz az Országgyűlés tagja, mivel a Fidesz-KDNP sem egyéniben, sem listán nem indítja a korrupcióbotrányba keveredett politikust.

NYITÓKÉP: kormány.hu

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek