Oroszország most épp nukleáris rakétákat tesztel

Szerző: Fekő Ádám
2022.02.19. 18:06

Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka filmbeillő irányítóközpontból felügyelték a hétvégi eseményeket.

Oroszország most épp nukleáris rakétákat tesztel

Oroszország nukeáris rakétákat is tesztelt szombaton, egy hadgyakorlatot pedig Vlagyimir Putyin elnök személyesen is megnézett - írja a Moscow Times.

Az erről készült képeket (lásd fent) az orosz állami televízió is bemutatta:

ezeken Putyin és a belarusz diktátor, Aljakszandr Lukasenka egy kerek asztalnál ülve ülnek katonai parancsnokokat mutató képernyők előtt, miközben elvileg épp tesztelik a hiperszonikus cirkálórakétákat, illetve nukleáris ballisztikus rakétákat.

A teszteket sikeresnek ítélték.

Összességében nagyon úgy áll látszólag, hogy a hét eleji nyugtatónak tűnő hírek után elkerülhetetlen a nyílt orosz-ukrán konfliktus: Joe Biden kijelentette, gyakorlatilag biztos benne, hogy napokon belül támadnak az oroszok, a helyzetet sokáig elég lazán kezelő Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig már megérkezett Németországba, hogy támogatást szerezzen a nyugati szövetségeseknél.

Kelet-Ukrajnában jelentősen megnőtt a harci aktivitás a szakadár területeken: az oroszok szerint ukrán, az ukránok szerint orosz provokáció történik, de a lövésekben egy ukrán katona már életét vesztette a hétvégén, a civil lakosságot pedig elkezdték evakuálni a környékről.

Mindeközben a Kreml kitart amellett, hogy szó sincs támadásokról annak ellenére, hogy továbbra is több, mint százezer orosz katona állomásozik az orosz-ukrán határon, illetve a belarusz-ukrán határon. A már Ukrajnában lévő szeparatistákkal együtt 190 ezer főre tippelhető a mozgatható haderő mérete.

Hogy mennyire feszült a helyzet, azt jól mutatja, hogy szintén szombaton Denisz Monasztyrkij belügyminisztere ellátogatott a szakadár területeken lévő frontra, ahol tőle mindössze párszáz méterrel aknavetők lövedkei csapódtak be.

KIEMELT KÉP: Russia Insight / Youtube

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek