Nem adja fel a BFK, újra környezetvédelmi engedélyt szerezne a Déli Körvasútnak

Szerző: Fekő Ádám
2022.02.18. 11:45

A projektet peres úton fúrták meg a civilek, mondván, teherforgalmi korridort csinálna Budapest belvárosából.

Nem adja fel a BFK, újra környezetvédelmi engedélyt szerezne a Déli Körvasútnak

Egyelőre úgy tűnik, közel sincs lejátszva a Déli Körvasút körüli vita: ahogy azt az Azonnali is megírta Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület közlése nyomán, civilek peres úton érték el, hogy töröljék a fejlesztés környezetvédelmi engedélyét. A VEKE közleményében kissé már meg is ünnepelte, hogy győztek a Vitézy Dávid vezette Budapest Fejlesztési Központ ellen, mivel szerintük a projekt tulajdonképpen teherforgalmi korridorrá változtatta volna Budapest belsejét.

A BFK közleménye szerint viszont itt nincs vége: bár a bíróság tényleg a felperesnek adott igazat, de ez csak annyit jelent, hogy újból le kell folytatnia a környezetvédelmi engedélyezési eljárást a hatóságnak.

„Biztosak vagyunk benne, hogy a megismételt eljárásban sikerül bizonyítani, hogy a fejlesztés haszna környezet- és klímavédelmi szempontból összességében lényegesen nagyobb, mint amennyi a negatív hatása, hisz a vasúti közlekedésből származó környezeti terhelés mérséklésére és kompenzálására megfelelő intézkedések történnek, akár az építkezés idejét, akár a beruházás végleges elkészültét követő időszakot tekintjük” – áll a közleményben.

A BFK szerint az eredeti eljárás is a jogszabályi környezetnek megfelelően történt,

„most azonban már a kiviteli tervek készülnek, a közbeszerzési eljárás nyomán hatályos a kivitelezői szerződés is, így lényegesen pontosabb adatok szolgáltathatók mind a kivitelezés konkrét módjáról, mind a majdani, bővített kapacitású vasúti szakaszról, a korábbinál is egyértelműbben tisztázhatóak a környezetterhelési szempontból lényeges kérdések”.

A jelenlegi tervek alapján ez lenne a Déli Körvasút:

A civilek főbb problémái a rengeteg eltűnt zöldfelületen túl pedig megtekinthetők az alábbi videóban:

NYITÓKÉP: BFK

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek