Mi lesz, ha Oroszország elismeri a szakadár kelet-ukrán területeket?

Ha Moszkva megtenné, hogy elismeri a szakadár területeket, azok rögtön területi igénnyel léphetnének fel újabbak megszerzésére, amit Oroszország akár már mint külső részes fél is támogathatna. De mekkora esély van minderre? Vigóczki Máté György elemzése.

Február 15-én kedden az orosz Állami Dumában közel nyolcvan százalék támogató szavazattal elfogadták az ellenzéki Oroszországi Kommunista Párt határozattervezetét, mely közvetlenül Vlagyimir Putyinhoz címezve az el nem ismert úgynevezett Donyecki- és Luhanszki Népköztársaságok elismerését kéri.

A hatalom pártja, az Egységes Oroszország egyébként szintén benyújtotta ezt a tervezetet, azzal a módosítással, hogy azt a duma illetékes bizottságain és a külügyminisztériumában is hagyják jóvá.

Végül a gyorsabb, de ellenzéki, és az orosz sajtóban „keményebbnek” nevezett eljárást fogadták el.

Az Állami Duma elnöke, Vjacseszlav Vologyin szerint erre azért van szükség, mert Ukrajna nem tartja be a helyzet rendezésére kötött Minszki Megállapodást. Ugyanakkor szerinte az elismerés alapot jelent egyes biztonsági garanciák szavatolására, és a köztársaságok lakosainak – és azok orosz állampolgárainak – külső fenyegetéssel való védelemre.

A kommunista párt már korábban is nyújtott be hasonló határozatot. Fontos kiemelni, hogy

az Állami Duma döntése egyáltalán nem bír semmilyen kötelező erővel, tehát Putyinnak szabad keze van a kérdésben,

de jól lehet vele jelezni a pártok által képviselni kívánt közhangulatot. Az orosz elnök már aznap kijelentette, hogy az elismerést összekapcsolja a minszki jegyzőkönyvvel.

Magyarán, ha utóbbi esetében nem történik előrelépés, abban az esetben elképzelhetőnek tartja. Peszkov, elnöki szóvivő, egyértelműbben fogalmazott, mikor azt mondta, hogy egy ilyen esetben nem az orosz fél szegné meg a megállapodást, aminek betartatása elsődleges célja.

Milyen következményekkel járna?

Egy ilyen radikális lépés az orosz elnök részéről alapjaiban változtatná meg a jelenlegi konfliktust. Oroszország ezzel a döntéssel maga lépne ki a minszki megállapodásból és válna a konfliktus elismert részesévé. Ne felejtsük, hogy eddig hivatalosan csak közvetít a részes felek közt – Kijevben erről természetesen másképp vélekednek. Kicsúszna tehát azokból a fontos tárgyalásokból, melyek célja orosz részről az európai biztonsági környezet átformálása.

A minszki megállapodás egyértelműen siker Moszkvának, ezért is sürgeti annak betartását.

A szakadár területek elismerésével borítékolhatóan újabb gazdasági terheket venne a nyakába Oroszország. Ha követné Abházia és Dél-Osztétia menetrendjét, akkor ez a két kelet-ukrán terület még jobban ki lenne téve az orosz gazdaság támogatásának.

(Vicces egyébként, hogy a két kelet-ukrajnai kvázi állam függetlenségét csak ők ismerik el kölcsönösen, illetve Luhanszkét ezen kívül még Dél-Oszétia.)

Garantálható, hogy biztosan új nyugati szankciók jönnének, melyek mértéke függ attól, hogy a nyugati közösség mennyire tekinti offenzív lépésnek a az elismerést.

Belpolitikailag aligha hozna tartós, vagy épp jelentős népszerűség növekedést.

A lakosság nagyjából negyede támogatná például a területek felvételét az Oroszországi Föderációba. A 2024-es elnökválasztás messze van, addig nem lesz fontos országos szavazás, választás.

Az elismert köztársaságok területén több mint 600.000 orosz állampolgársággal rendelkező lakos is él, akiknek védelme Oroszországban alkotmányban is leírt kötelesség. Az eddigi orosz-ukrán határ státusza megváltozna és kérésre Moszkva akár hivatalosan katonai bázisokat is nyithatna de jure ukrajnai területen.

Ami viszont egyelőre megválaszolhatatlan, de fontos kérdés, hogy lennének-e az új kvázi államoknak területi igényeik? A Luhanszki és Donyecki területek, melyek Ukrajna közigazgatási egységei,

sokkal nagyobbak, mint amekkorát a szeparatista erők jelenleg az irányításuk alatt tartanak, ugyanakkor igényt mutatnak a nézőpontjuk szerint Kijev által „megszállt” területekre.

Ilyen körülmények közt vajon számíthatnának-e a gyakorlatban külsős segítségre a „felszabadításra”?

Mi értelme az egésznek?

Arra alkalmas lehet a kérdés napirenden tartása, hogy azt a benyomást keltse Oroszország, hogy a kérdésben össztársadalmi konszenzus létezik, mivel azt a választott képviselők kezdeményezték. Tehát egyfajta demokratikus döntés benyomását tudja sugallni Moszkva.

Legnagyobb valószínűséggel azonban a további nyomásgyakorlás az elsődleges cél az elismerés lehetőségének lebegtetésével. Ugyanúgy, mint Ukrajna megtámadásának képe; az orosz-kínai szövetség lehetősége vagy épp a 2024-es elnökválasztás kérdése, már önmagában olyan helyzetet teremt, ami elbizonytalanítja az elemzőket, döntéshozókat, és képes befolyásolni más országok cselekvését.

Ezen a héten, mikor Moszkva bejelentette csapatai egy részének visszahívását, ezzel még képes lehet fenntartani azt a feszültséget, ami kialakult.

Még ha egyértelmű, hogy semmi közvetlen haszna nem lenne a Kremlnek az elismerésből,

akkor is érdemes lehet fenntartani a bizonytalanságot és ütőkártyaként használni. Ha a másik fél nem akarja betartani a minszki megállapodásokat, akkor mi sem fogunk így tenni. Moszkvának most az a fontos, hogy Ukrajna végrehajtsa a jelzett területek státuszának megváltoztatását, amiről az ukrán elnök a héten már tett is említést. Ennek végén az ország föderalizálódna, azaz a Donyecki és Luhanszki területnek vétójoga lenne a nyugati integráció megállítására.

KIEMELT KÉP: oleg_mit / Pixabay