Hat ellenzéki török párt találkozott Erdoğan megbuktatása érdekében

Szerző: Fekő Ádám
2022.02.15. 09:02

Egyelőre közös nyilatkozat született, de valószínűleg szövetség alakul. Az ország harmadik legnagyobb pártját nem hívták meg.

Hat ellenzéki török párt találkozott Erdoğan megbuktatása érdekében

A hétvégén először találkozott a hat nagy török ellenzéki párt, ami az első lépés lehet egy magyarhoz hasonló összefogás felé annak érdekében, hogy legyőzzék a Recep Tayyip Erdoğan-féle Igazság és Fejlődés Pártját (AKP).

A potenciális szövetségben hatan vehetnek részt: a nacionalista és szekularista Jó Párt (igen, tényleg ez a neve), a főleg a konzervatív muszlimok által támogatott Boldogság Párt, a nem olyan rég még az Erdoğan-párt miniszterelnökét felvonultató Jövő Párt, az európa-párti és liberális Demokrácia és Fejlődés Párt (DEVA), a jobbközép Demokraták és a szociáldemokrata Republikánus Néppárt (CHP).

Utóbbi központjában találkozott a hat párt vezetője, a találkozó után pedig a DEVA-s Idris Sahin elmondta, nagyon fontos volt ez a találkozó a parlamentáris demokrácia kialakításában.

A csúcstalálkozó után hatpárti nyilatkozat is született, ami nemcsak azt ígérte, hogy a következő választáson megverik Erdoğant, hanem azt is, hogy utána megerősítik a parlamentáris demokrácia modelljét az országban. A részletes terveket február 28 után kezdik el kidolgozni, de

azt még egyelőre egyik fél sem merte kimondani, hogy választási szövetségről lenne szó.

A hatpárti találkozónak egyébként nem biztos, hogy csak hatpártinak kellett volna lennie: az ország jelenleg harmadik legnagyobb pártját, a balközép Népi Demokrata Pártot nem hívták meg, amit a párt hivatalos közleményben sérelmezett, mivel szerintük a velük való egyeztetés is elengedhetetlen lenne egy erős demokráciához.

A demokrácia megerősítése Törökországban valóban égető kérdés, hiszen 2017-ben az elnök egy vitatott népszavazáson elnöki köztársasággá változtatta az országot, amiben neki gyakorlatilag teljhatalma van, a parlamentnek nincs igazán eszköze és féke.

Bár a következő török választás hivatalosan csak 2023-ban lesz, nem kizárt, hogy  az elnök előre hozza azért, hogy nyugodtan készülhessen a modern Törökország megszületésének századik évfordulójára. Igaz, ellene szól, hogy az elnök jelenleg nem különösebben népszerű: 2003 óta épített rendszerét főleg a gazdasági sikerek tartották életben, a török gazdaság viszont évek óta mélyrepülésben van, hatalmas az infláció, és már áruhiánnyal is küszködnek az ország több részében.

Közben az autokrata vezetési stílus is egyre egyértelműbb: a 2016-ban levert puccskísérlet után újságírók és ellenzékiek ezreit börtönözték be, idén januárban egy ismert újságírót azért tartóztattak le, mert megsértette az elnököt.

FORRÁS: Balkan Insight

KIEMELT KÉP: DEVA / Facebook

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek