Egyáltalán kit érdekel, ki a köztársasági elnök?

A nem közvetlenül választott államfői rendszer a Fidesz és az SZDSZ kommunistáktól való félelme miatt lett kialakítva, 30 év elég is volt hozzá, hogy kiüresedjen a státusz.

Az ellenzék bejelentette, Róna Pétert jelölik köztársasági elnöknek. A 79 éves közgazdásznak tulajdonképpen nincs esélye, hiszen a Fidesz a választások előtt az április eredményektől függetlenül magabiztosan pozícióba emelheti a párttagságát felfüggesztett Novák Katalint, hogy aztán pár évig ő legyen hivatott képviselni olyan magasztos dolgokat, mint a pártpolitika feletti nemzeti összetartozás.

Róna Pétert most hagyjuk is, ha csak nem történik valami csoda, ő tényleg 15 percnyi parlamenti beszédet fog kapni, ami nyilván méltatlan, ahogy az is, hogy az ellenzék egy 79 éves férfit tudott felmutatni a Fidesz szándékosan progresszív gondolatként eladott Novákja mellé ellenpárnak.

A sokkal fontosabb kérdés az, hogy mégis kit érdekel ez az egész?

Az a helyzet, hogy a magyar köztársasági elnök egy nagyon kúl titulus, de 2022-ben ebben a formában nagyjából annyi értelme van, mint királyi családot tartani: reprezentatív feladatokra biztos tök jó, de összességében valamiféle influenszerről beszélünk, akivel az emberek nagy részének az újévi köszöntő az egyetlen találkozási pontja. Ez még akkor is nagyon kevés, ha a legtöbben akkor már egyből kettőt látnak belőle.

A jelenlegi magyar rendszerben köztársasági elnöknek akkor lehet minimális szerepe a politikában, ha két dolog teljesül:

1. nem ugyanolyan pártállású, mint a kormány;
2. el is akaja mondani, ha valamit máshogy lát.

Tehát értelmezhető munka Novák Katalinra is akkor hárulhat, ha április 3-án csodát tesz Márki-Zay Péter, hiszen a második pont teljesüléséről beszélni is felesleges valakinél, aki jó ötletnek tartotta a Fidesz-logós fülbevalókat is. A munka érdemi része tehát neki is ideális esetben pont ugyanaz az influenszerkedés lesz, amit pártjából így is az egyik legjobban csinált az eddig tárca nélküli családminiszterként foglalkoztatott politikus: lájkok begyűjtése, a család és a minél több szülés fontosságának hangsúlyozása, ilyesmi.

Valahogy úgy, mint ahogy Áder János volt a szimpi horgászó környezetvédő figura, csak Novák tudja kezelni az internetet, a horgászat helyett pedig főzni szokott.

Arról, hogy mikor alakult ez így, éles viták folynak egy ideje, a vita értelemszerűen Novák bejelentésével megint fellángolt: vannak, akik szerint eleve félre vitte a dolgokat, hogy az SZDSZ-kötődésű Göncz Árpád lett a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök, ezzel eleve feladva a lehetőségét is a pártfelettiség gondolatának. Göncz személyes zsenije és a rendszerváltás előtti életpályája még tudott persze valamit őrizni ebből, ahogy az őt követő Mádl Ferenccel sem volt különösebben senkinek baja annak ellenére, hogy rövid ideig az Antall-kormány minisztere volt, később pedig nyilvánvalóan inkább a Fideszhez (és úgy általában a jobboldalhoz) kötődött.

A legközelebb a soha sem létezett ideális köztárasági elnökséghez valószínűleg a Mádlt 2005-ben váltó Sólyom László volt: őt a tulajdonképpen a későbbi LMP-t megalapozó Védegylet Egyesület javasolta egy olyan nyílt levélben, amit több különböző világnézetű értelmiségi is aláírt. Bár nyíltan csak az ellenzékben lévő MDF és a Fidesz álltak be mögé, mivel a hatalmon lévő MSZP Szili Katalint javasolta, az SZDSZ inkább nem is támogatott senkit, így a jogász végül befutott.

Tehát a lejtmenet megindulásának időpontja nem egyértelmű, hiszen jól látszik, hogy összesen egy alkalommal merült fel komolyanvehetően párthoz nem kötődő köztársasági elnök.

Utána a Fidesz 2010-es hatalomra jutásával pedig egyből hozta Schmitt Pált, majd annak plágiumbotránya után Áder Jánost. 

Az a helyzet, hogy a panaszkodáson kívül egyébként olyan sokat nem változott a helyzet még Schmitt Pálnál sem, pedig nála súlytalanabb politikust tényleg nehéz elképzelni. Ez pedig azért van, mert valójában senkit nem érdekel a köztársasági elnök, és azért nem érdekel senkit, mert nincs hatása az életére: Sólyom regnálása alatt még vissza-visszadobott egy-egy rosszul megírt törvényt, de valójában egy köztársasági elnök ezzel is csak elhúzhatja a dolgokat. Ádertől ilyet már senki nem is várt, nem is várhatott.

A jelentéktelenség ősforrásában valószínűleg soha nem fogunk már megegyezni, abban viszont igen, hogy ennek így semmi értelme. Hogy mit lehetne tenni, arra a legerősebb válasza a Momentumnak és a Jobbiknak van: természetesen a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról van szó.

Főleg azért lehetne érdemes felülírni a rendszert, mert a jelenlegi egyébként is félelemből született: az 1989-es négyigenes népszavazás többek közt a köztársasági elnök megválasztásának módjáról szólt. A korábbi nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon ugyanis megállapododtak róla a pártok, hogy közvetlen elnökválasztás lesz, de az SZDSZ és az akkor még nagyon liberális Fidesz annyira féltek attól, hogy a népi baloldalhoz tartozó, a rendszerváltás előtt még miniszteri pozíciót is betöltött Pozsgay Imre fut be, hogy inkább megfúrták a tervet.

Hogy mennyire nem volt egyértelmű az igény, azt jól jelzi, hogy így is mindössze 0,15 százalékponton, azaz 6404 szavazaton múlt a közvetlen választás úgy, hogy akkor az MDF például a távolmaradás mellett kampányolt.

De visszatérve a Kádár-kor végéből a felújított Kádár-korba, 2022-be: a közvetlen államfőválasztás ellen egyébként nemcsak aktuálpolitikai érvek léteznek. Az ellenzői szerint ugyanis nem biztos, hogy nem billentené el a jelenlegi rendszert az elnöki demokrácia felé, ha közvetlenül választana meg az ország egyetlen személyt.

Még Budapest főpolgármesteri pozíciója is óriási súlyt jelent, ami többek közt azért is van, mert egy másik személy sem tud felmutatni annyi direkt rá szavazót, mint Karácsony Gergely vagy előtte Tarlós István.

A probléma csak az, hogy a magyar fejek jelentős részében jelenleg is elnöki köztársaság létezik, csak a miniszterelnököt tekintjük annak: az egy dolog, hogy Orbán Viktor már tényleg nagyjából teljhatalmú ura Magyarországnak, de viszonylag nehéz olyan ellenzékibe is belefutni, aki tisztában van azzal, hogy ő nem közvetlenül Márki-Zay Péter miniszterelnökségére szavaz valójában, és egy összefogás-győzelem esetén a miniszterelnök nem reformálhatná meg egyedül az országot.

A közvetlen köztársaságielnök-választáshoz ráadásul bővített jogkörök is kellenének, mert

a jelenlegi helyzetben tényleg nincs sokkal több értelme emiatt elbattyogni szavazni, mintha az X-Faktor valahanyadik évadának győztesére szavaznánk, bár utóbbit legalább applikáción keresztül is lehet.

Hogy nem megugorhatatlan, azt jól mutatják a szomszédaink: konkrétan mindenhol közvetlenül választják az államfőt. Mivel igazán nem mondható mindegyik szomszédunk tökéletes demokráciának, Romániában meg például úgy általában félelnöki rendszer van, inkább a magyar szemmel is elférő példákat soroljuk: Szlovákiában, Ausztriában, Szlovéniában és Horvátországban nincs sokkal nagyobb jogköre egy köztársasági elnöknek, mint nálunk, mégis fontos szereplőkké tudnak válni amellett, hogy legalább ők rá vannak kényszerítve a szokásos pártszavazókon kívüli rétegek megszólítására is, ami a pártrendszert is kicsit feltörhetőbbé tenné, és a politikát is jóval közvetlenebbé tehetné.

Ettől ma persze nagyon messze vagyunk: a Fidesz ennél jóval jelentéktelenebb dolgokat sem ad ki a közvetlen ellenőrzése alól, de az ellenzék kormányra kerülése után is maximum akkor lenne érdekes ez a téma, ha el lehetne ezzel mozdítani a minden bizonnyal valamennyi kellemetlenséget biztos okozó Novák Katalint.

A jelenlegi helyzetben viszont tényleg tökmindegy.

Ezt a cikket és mást is már korábban megkapták a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali hírlevelére. Iratkozz fel te is! Hozzászólnál? Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!