Macron elfoglalná Merkel helyét „Európa arcaként”

A francia elnök Moszkvában megengedett magának olyan kijelentéseket, amelyeknek Washingtonban biztosan nem örülnek, de Európa számára közelebb hozzák a feszültség enyhülését.

Annak, akit érdekel a külpolitika és tudja, hogy azt sem gépek, hanem emberek csinálják, sajátos csemege volt Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök hétfő éjszakai sajtótájékoztatója a moszkvai Kremlben. A két vezető hatórás, valóban négyszemközti tárgyalás után (a tolmácsok fülkéből fordítottak, fülhallgatón keresztül) állt az újságírók elé, és a lehető legkevésbé beszéltek mellé.

Láthatóan fáradtak voltak, de mindvégig pontosan fogalmaztak, az ellentétes álláspontokat udvarias gesztusokkal kísérték.

Sokkal alacsonyabb szinten, de magam is tárgyaltam politikusokkal tolmácsok segítségével vagy angolul, ezért tudom, hogy hat plusz egy óra intenzív vita egy nagyon kiélezett helyzetről figyelemreméltó szellemi és fizikai teljesítmény. Macron arca az ötéves elnökség alatt szinte kisfiúsból középkorú férfiúvá változott. Putyin állóképessége láthatóan megmaradt, de az emberben persze ott motoszkál a kérdés, hogy ha nap mint nap ennyi időt tölt nemzetközi tárgyalásokkal, akkor mikor van ideje igazgatni a nagy birodalom ügyeit?

Azt már az elején megtudtuk, hogy Macron és Putyin angolul üdvözölte egymást, a francia elnök „Vlagyimirnek” nevezte partnerét és a találkozó alatt (persze már anyanyelvükön) tegezték egymást. Macron kifejezte tiszteletét Oroszország iránt, és elismerte az orosz nép tragikus világháborús áldozatait. Putyin cserébe megemlítette az orosz-francia együttműködés régi hagyományát. És bár a francia elnökválasztáson állítólag Le Pen asszonynak szurkol, a találkozó külsőségei a francia közvélemény számára nyilvánvalóvá tették, hogy Putyin szemében azért Macron az ász.

Emmanuel Marcon úgy viselkedett, mint aki Angela Merkel távozásával „Európa arca”, kontinensünk vezető politikusa.

Ebben jelenleg igaza is van, meglátjuk, hogy a hárompárti, széttartó koalíció élén Olaf Scholz mennyire tud Merkel helyére lépni. Macron ezért megengedett magának olyan kijelentéseket, amelyeknek Washingtonban biztosan nem örülnek, de Európa számára közelebb hozzák a feszültség enyhülését. Elismerte, hogy új biztonsági megegyezést kell kötni Oroszországgal, és az „egyik modellnek” nevezte Ukrajna esetleges semlegességét. A NATO nyitott határait emlegetve Svédország és Finnország esetleges csatlakozását szóba hozta, de Ukrajnáét nem említette. Elfogadta, hogy az orosz katonai felvonulás de-eszkalációjához haladást kell elérni az Oroszországgal való tárgyalásokban. És régi hitvallását megismételve kijelentette, hogy Oroszország Európa része.

Egy döntő stratégiai kérdésben viszont sokkal határozottabban állt ki a Nyugat biztonsága mellett, mint az egyoldalúan Ukrajnára koncentráló Biden-adminisztráció. A válság mellékfrontján Alekszandr Lukasenka belarusz elnök felajánlotta Putyinnak, hogy nukleáris fegyvereket telepíthet országába. A legtöbb kremlinológus figyelmét elkerülte ez az ajánlat, holott Belarusz geopolitikailag semmivel sem jelentéktelenebb, mint Ukrajna. Ha a lengyel határ közvetlen közelébe és Kalinyingrádtól nagyobb kőhajításnyira orosz atomrakéták kerülnek, akkor ez százszor jobban veszélyezteti Európa biztonságát, mint mondjuk a Donbasz-vidék Ukrajnán belüli autonómiája.

Emmanuel Macron nyíltan tiltakozott az orosz atomfegyverek Belaruszba telepítése ellen, és Putyin megerősítette, hogy érti az aggodalmát. Úgy tűnik, hogy egy lehetséges alkuban Belarusz atomfegyver-mentessége és Ukrajna semlegessége elfogadható lenne Párizs számára.

Emmanuel Macron az Európai Tanács soros elnöke, a Francia Köztársaság elnöke és az európai liberálisok első számú vezetője, a Renew EP-frakció létrehozója. Természetesnek tartom, hogy az elsősorban Európa biztonságát érintő válsághelyzetben közvetíteni próbál, és mindent megtesz a feszültség csökkentéséért. Persze arról sem feledkezett meg, hogy tavasszal elnökválasztás lesz Franciaországban, és közvetítői szerepe nyilván tetszik azoknak a franciáknak, akik még mindig nagyhatalomként tekintenek hazájukra.

Talán elfogultságnak hat, de én is úgy gondolom, hogy az alig negyvennégy éves Emmanuel Macron alkalmas lehet arra, hogy Merkel távoztával sikerrel képviselje Európa önállóságát és mind nyugati, mind keleti nyitottságát. Bárcsak szociális kérdésekben is olyan progresszív nézetei lennének, mint az európai nagypolitikában!