Sokan megköszönik, mert azt hitték, egyedül vannak – Perkátáig mentünk kormánykritikus szamizdatot osztani

A Nyomtass te is! egyszerre épít közösséget, és viszi el a kormány számára kínos híreket azokhoz is, akik nem médiafogyasztással töltik a mindennapjaikat. Helyszíni riport.

Legyünk őszinték: amikor a magyar újságírás egyik veteránja, L. László János 2017-ben elindította a Nyomtass te is! névre hallgató projektjét, amiben a független és ellenzéki hírportálok híreit és cikkeit szemlézi egy A4-es lapra bárki által kinyomtatható verzióban, hogy aztán a legváltozatosabb vidéki települések postaládáiba lehessen bedobni az újságot, inkább tűnt valamiféle modern Don Quijoténak (magányos őrültet akartam elsőre írni, de nem akartam tiszteletlen lenni), mint egy virágzó ötlet tulajdonosának. Az ötlet azóta a nemzetközi híreket is megjárta.

Az ötlet nem előzmény nélküli: egykor lakhelyén még az 1990-es években vette észre, hogy az önkormányzat egyáltalán nem kommunikálja a lakosság felé, hogy érkezik a településre hárommilliárd forint, ezért saját pénzből nyomtatták ki és dobták be a főváros melletti falu lakosságának postaládájába, mi ez a pénz és miért kéne róla tudniuk. Akkor sikert értek el, de a Nyomtass te is! már egy sokkal nagyobb szabású projekt.

L. László egy olyan korban kezdett el kvázi szamizdatot gyártani, amikor az emberek a közgondolkodás szerint már nem hogy nyomtatott újságot nem olvasnak, de még az online termékeknek is legtöbbször csak a címéig jutnak el Facebookon.

A főszerkesztő a mostanra teljesen torzzá vált médiahelyzet okozta károkat szeretné enyhíteni azzal, hogy tömör és érthető formában juttatja el olyan háztartásokba a Nyomtass te is!-t, ahova jó eséllyel tényleg csak a teljesen kormánypártivá tett rádiókínálat hírblokkjai és a köztévé jut el, a médiatudatosság pedig nagyjából annyi, hogy az Origóra ránéznek, ha már úgyis oda vezet ki a Freemail kilépéskor.

A Nyomtass te is! első körben annyira nem ért célt, hogy 2018-ban jelentősen erre a célközönségre támaszkodva simán kétharmaddal nyert a Fidesz, de L. László nem adta fel, a hétvégén pedig ott tart ő és a már nagyjából kétezer aktivistája,

hogy már az ezredik magyar falut érték el legalább egyszer február elején.

Az újságosztásra mi is elmentünk Székesfehérvárra, illetve a tőle pár kilométerre található Perkátára.

Látják, hogy nincsenek egyedül

Azt nyilván tudom, hogy egy aktivistára valójában nincs ráírva, hogy aktivista, de így is vicces volt belegondolni budapesti indulásunkkor, hogy L. László és „újságkihordó-partnere”, Kati inkább tűnnek kirándulni induló nyugdíjas párnak, mint a falusi médiapluralizmus minimális megteremtéséért küzdő aktivistáknak,

bár ahogy később kiderült, a Nyomtass te is! egyfajta átmenet az ellenzéki aktivizmus és a furcsa hobbinak élő társaság közt.

„Amikor megköszönjük a segítséget az aktivistáknak, sokszor ők köszönik meg nekünk, hogy kaptak lehetőséget, mert jó érzés volt tenni valamit. Közben ők beszélgetnek és szerveződnek egymás közt. Sokan annak örülnek, hogy látják, vannak emberek, akik nem félnek, és meglepődnek rajta, hogy nincsenek egyedül a nézeteikkel. A közösség oszlatja a félelmet” – magyarázta az Azonnalinak a főszerkesztő a székesfehérvári csapattalálkozó felé tartva.

Kérdés persze, létezik-e mérhető hatása egy kettéhajtott papírlapnak:

„Abból látjuk, hogy van valami, hogy sokan várják is már az újságot azokon a településeken, amikbe rendszeresen visszatérünk. Egyszer kérdeztem egyiküket, szeretik-e az újságot, és azt mondták, igen, de nagyon szomorú, hogy ezt teszik velünk. Ő ebben szembesült ezzel” 

– folytatta L. László. „Ahova visszük rendszeresen, ott már talán nem lehet mindenkit hülyíteni, mert biztos lesz valaki a kocsmában, aki jelzi, nem biztos, hogy így van. De a fideszesek reakciói is mutatják, hogy van hatás: sokszor agresszívek, mintha fájna nekik, hogy van valami, hogy a világnak egy másik részét is bemutatjuk. Pedig csak el kell olvasni.”

A lényeg, hogy igaz legyen

Az nehezen tagadható a Nyomtass te is! számaira ránézve, hogy nem egy kiegyensúlyozott sajtótermékről van szó, de L. László szerint ez nem is lehet cél egy hasonló kiadványnál. „Az elején volt dilemma arról, hogy megismételjük-e a kormány százmilliárdokból ismételt hülyeségeit, és megcáfoljuk, de ilyen pici helyen nincs sok értelme. Ezért is írtuk rá, hogy »hírek, amik nem juthattak el önökhoz«.

A tartalmat úgy egyensúlyozzuk ki, hogy mondjuk az utcán, nézzék meg a Híradót is, és majd eldönti, ki hazudik.”

Az újságíró szerint ők tényleg csak azt akarják, hogy a választók legalább valós információkból is dönthessenek, kiemelve például, hogy bár nagyjából kétmillió ember biztosan az ellenzékre, és annak miniszterelnök-jelöltjére, Márki-Zay Péterre fog szavazni, a köztévébe Márki-Zay még egy percre sem fért eddig be, és sok helyen csak annyit hallottak róla bármiféle cáfolat nélkül, hogy migránsokat hozna be, vagy elvenné a tizenharmadik havi nyugdíjat.

Egyáltalán nem mindegy persze a forma sem: nemcsak a terjedelmi kötöttség miatt kell tömören és könnyen érthetően fogalmazni, mert kevés a hely, hanem azért is, mert olyan embereknek akarnak írni, akiknek (annyira el nem ítélhető módon) nem az teszi ki az életét, hogy hosszú cikkeket olvasnak bármiről.

„Minden kutatás azt mutatja, hogy az emberek 80 százaléka bár internetezik, de a legtöbben két-három oldalt néznek, ami sokszor csak sport, főzés, divat, de nem politika. Azzal senki sem foglalkozik. De ha megtalálnák ezeket az újságokat, akkor jelentős részét nem is értenék. Nem azért, mert buták, hanem mert elszoktak ettől és nincsenek előismereteik. Mi nem átvesszük a cikkeiket, hanem lefordítjuk.

Kapocs akarunk lenni a szabad sajtó jól dolgozó része és az egyszerű emberek között.”

Más módot nem láttam

A szocreál építészet nagyjait dícsérő fehérvári Skála előtti parkolóban már gyülekezett az a társaság, ami úgy döntött, a kormány által elhallgatni kívánt híreket hord szét szombaton tévézés helyett: nagyjából hatvanan gyűltek össze, hogy a legtöbb újságot amolyan feketepiacos hangulatban egy piros Toyota csomagtartójából szedjék ki attól függően, melyik választókerületbe mennek a négyből.

„Ha lehet, a Balaton felé! Mi Alsóörsről vagyunk ugyanis” – kérte a botcsinálta diszpécsert egy középkorú férfi, egy másiknak még ennyi igénye sem volt. „Én jelentkeztem, de még nem tudom, mi a feladatom” – állt ott József. A feladatát először nézve kevesen tudták, aztán szép lassan megindultak a dolgok a parkolóban: a kevésbé modern részleg applikáció helyett nyomtatott térképen rajzolta be az utcákat, ahol újságot oszt, hogy nehogy ütközzön az ugyanazon a településen dolgozókkal, miközben egy résztvevő már pogácsával kínálja körbe a megjelenteket.

A változatos helyekről érkező, változó hátterű és korú (bár olyan nagyon fiatal nem volt az átlagéletkor) társaságot tényleg jól láthatóan annyi fogta össze, hogy csináljanak is valamit azon kívül, hogy elmennek április 3-án szavazni.

„Más módot nem láttam a segítségre”

– mondta egyikük.

A hivatalos részt Fazakas Attila, az ellenzék amúgy jobbikos Fejér 2-es választókerületi jelöltje tudta le, aki némi zászlóhelyezgetés után (a Nyomtass te is! társasága nem akarta maguk mellé tenni a Márki-Zay Péter arcával ellátott zászlót, mert bár támogatók, nem ennyire), aki röviden elmondta, hogy jó látni, mennyien áldozzák fel a szombatjukat.

Mézeshetek Perkátán

Egy rövid főszerkesztői beszéd után indultunk is a nagyjából 4000 lakosú Perkátára, ami egy fideszes falu, de csak elvileg: 2020 szeptemberében ugyanis azzal került be a hírekbe a település, hogy a kormánypárti polgármester egyik alpolgármesterével és képviselőjével együtt lemondtak, mivel szerintük az ellenzék ellehetetlenítette a munkát a faluban, de az indoklásban szó volt zsidózásról, karddal leszúrásról és torokátharapásról is. Azóta a független Oláh István az ügyvezető polgármester, új választást azóta sem tartottak.

Országgyűlési szinten Perkáta egy kifejezetten ellenzéki választókerülethez tartozik: a Dunaújvároshoz tartozó Fejér 4-ben már 2018-ban is a jobbikos Pintér Tamás győzött, a 2020-as időközi választáson pedig a szintén jobbikos Kálló Gergely, aki az előválasztást is megnyerte.

Az eredmény persze egy dolog, az utcai tapasztalat mindig más, de ahogy L. László János elmondta, mivel először vagyunk itt, még biztosan nem kell félni senkitől.

„Ezeket mézesheteknek hívom, általában a harmadik látogatásunkra kezdenek el páran agresszívabban viselkedni”.

Perkáta egyébként egész változatos falu: szinte követhetetlenül váltakoznak a példásan rendben tartott házak azokkal, amik első ránézésre már egy könnyebb szellőtől is összeomlanának. Ez utóbbi megállapítás a házak állapotáról azért téves, mert újságosztásunkkor végig őrült nagy szél volt, mégis mindenkinek maradt fedél szerencsére a feje felett, ellenséges jelenléttel viszont se a jól szituált, se a kevésbé jól szituált udvarok előtt nem találkoztunk. Már ha azt nem számítjuk, hogy Perkátán minden jel szerint minden háztartás olyan kutyát tart, amikhez nincs hozzászokva az én kedves és puha pulikhoz szokott lelkem. 

A társaság eddigi tapasztalatai szerint egyébként sem kell különösebben félni senkitől, ráadásul a balhé sem azoktól jön, akikből először kinézné az ember: januárban például egy harmincas, jólfésült fiatal támadta meg az egyik nyugdíjas aktivistát, miközben a legveszélyesebbnek tűnő udvarokon lehet a legjobbakat beszélgetni.

Alkalmi csapatomnak sajnos/szerencsére egyikből sem jutott, Perkátán szombat délelőtt csak kevesen vannak az utcán, élet nyomati a Peru büfében találtuk a legaktívabban, ahol egy sör-feles-menüt kortyolgató úriember épp elmondta cimborájának, hogy ő is csak egy temetésre jött haza.

Csak az Orbán családot ne bántsák

Mint kiderült, az aktuális címlap sem mindegy: „A mostanin az van, hogy Magyarország lett az Európai Unió második legkorruptabb országa. Dühöt akkor látunk általában, ha Orbánról vagy a családjáról van szó. Amikor Tiborcz Istvánról volt szó, volt, aki elégette” – mondta L. László, aki

azt tartja ebben az egészben furcsának, hogy úgy tartják hazugságnak azt, ami az újságjában van, hogy el sem olvassák.

„Nem akarnak szembesülni a valósággal. Mondják, hogy nem érdeklik az ellenzéki vélemények, de hát én akkor lennék boldog, ha az, ami ezekben az újságokban van, vélemény lenne. De ezek csak tények.”

Belenézve a Nyomtass te is!-be, egyébként tényleg nem véleménycikkekkel és a kormánymédiától már megszokott minősítgetésekkel van tele és nagy lebuktatások is hiányoznak belőle:

ezek olyan cikkeknek az összefoglalói egyszerűen, amikkel a kormány úgy harcol, hogy egyáltalán nem beszél róluk,

legyen itt szó lehallgatási botrányról, uniós pénzek ellopásáról, esetleg Varga Judit egyik legfontosabb beosztottjának korrupciógyanújáról.

De egy percig sem szabad azt hinni, hogy a tájékozatlanság nem általános. „Észre lehet venni különbséget gazdagabb és szegényebb települések közt, de az például, hogy az emberek jelentős része nem is tudja, mennyien haltak meg koronavírusban Magyarországon, nem csak a Fidesz szavazóinak problémája, és nem is csak a szegény vagy gazdag településeké. Teljesen sikerült elszigetelni az embereket a tényektől” – magyarázta a főszerkesztő, miközben épp egy talán nem is lakott ház postaládájába gyömöszölte be a kettéhajtott papírt. „Fontos, hogy ne csak a kerítésbe hajtogassuk be, mert kifújja a szél, és akkor szemetet gyártottunk”.

Azt persze megtippelni sem lehet, hányan olvasták el például azóta Perkátán a Nyomtass te is!-t, de talán tényleg nem csak ez a lényeg, hanem az is, amit például én is megkaptam teljesen véletlenül: ahelyett, hogy Facebookon idegesítettem volna fel magam talán nem is létező emberek kommentjein, valódi emberek közé kerültem a friss levegőre, érdekes történeteket hallgathattam Perkáta utcáin az 1990-es évek pártviszonyairól L. László Jánostól, és úgy általában azokról az időkről, amikor valami csoda folytán létezett működő magyar sajtó.

Meddig nyomtass te is?

Két hónap sincs a választásig, érezhető is, hogy fut fel a projekt: a korábban teljesen önkéntes alapon működő újság már milliókat fizet ki néha nyomtatásra leginkább magánadományokból, de van, aki nyomtatót ajándékoz, más patront, nemrég pedig 200 ezer forint értékű papírt ajándékoztak nekik.

Hogy ez meddig tart, azt L. László János sem tudta megmondani:

„Abszurdum, hogy szükség van papírlapok cipelgetésére. Az lenne a jó, ha nem lenne ilyen. Ha az ellenzék győz, akkor egy hónapig még biztos szükség lesz rá, de reméljük, helyreáll a közszolgálat. Ha marad a Fidesz, hát akkor… ahhoz nagy lelkierő kell majd.”

KIEMELT KÉP: Aradi Péter / Azonnali